TEL: 29 954 303 - E-MAIL: trivium@triviumnet.hu

Az örökség

Jelige: Pitypang

A folyosó végén volt, szemben az ajtóval. Fejedelmi vad viselte, elegánsan, büszkén, de trófeaként sem vesztett tekintélyességéből a 12 ágú agancs. Széles, sokágú dísz volt, mely minden látogató csodálatát kivívta. Ajándék volt ez anyámnak, Helénának a testvérétől, aki valaha híres vadászként szerezte, noha nem ő terítette le a fejedelmi szarvasbikát. Valamikor régen, egy barát hozta terítékre, a csodás vad gyorsan irigy pillantásokat csalt ki a vadásztársakból és elbűvölő modorát elővéve Miklós győzködni kezdte barátját, adja neki a trófeát. A barátság volt erős, vagy Miklós szép testvére tetszett a szőke vadásznak? Beleegyezett, hogy a vidám, mindig mosolygós Miklósnak adja azt ő tovább ajándékozta legendásan karcsú, hollófekete hajú, anyámnak, akiről nekem mindig Hófehérke jutott eszembe, mert oly szépséges. Anyám, ha hercegnő lenne, csakis Hófehérke lenne, ha azonban az erdő lakói közül válhatna valamelyikké, akkor csakis szarvas lehetne, éppoly szép aganccsal, mint ez a trófea. A szarvas társaságkedvelő, és a mi agancsunk sem szeretett egyedül lenni, ezért gyorsan került mellé még két dámvad agancs is. Mindkettő igen szép darab, noha színűk kissé kifakult, így apám olcsón megvette őket. Nem lehetett ily színtelenül falra akasztani őket, én ismertem a trükköt, mivel lehet a szép avarbarna árnyalatokat visszacsalni, mivel mindentudó nagyanyám megsúgta a titkot. Azt azonban ő sem tudta megjósolni, mi vár rám apám halála után. Hárman vagyunk testvérek, mostanra mind felnőttek lettünk. A legkisebb húgom igazi szépség, tartása akár egy királynőé, haja szőke hullámokban omlik karcsú vállára, mosolya barátságos, szemei hatalmas, barna őzikeszemek. Szőkesége hajfestéktől van, mert fontos, hogy lássák rajta, ő egy olyan nő, akit nem lehet félvállról venni, ő határozott és ellentmondást nem tűrő. A mosolya csak álca, mert biztosan rémülten menekülne mindenki, ha nem leplezné ezzel az akaratosságát. Ő, mint modern kincskereső, egész lényével az arany ragyogását akarja utánozni. Szívesen öltözik fehérbe, mert az olyan angyali kisugárzást biztosít. Párját is így babonázta meg, mert mi is lehetne ellenállhatatlanabb, mint egy szőke nő, hófehér topban és nadrágban ártatlanságot sugározva? Követőket is szerzett barátnőm és párja személyében. Kedves barátnőm fekete haját szintén szőkére festette és úgy döntött, hogy új pajtása és beszélgetőtársa lesz a húgom személyében és új ellenséget is választott magának az én személyemben. Feledte, hogy hányszor segítettem neki a kertben. Anyám kiszellőztetett a kis házban, rendezte a dolgokat, kapcsolatot tartott a biztonsági szolgáltató cégekkel, hogy ők nyugodtan dolgozhassanak külföldön. A húgom sohasem segített, mindig csak én voltam anyám pattogtatott jobb keze, aki ugrott, ha anyám nem bírta szusszal a sok munkát. Jótett helyébe…, mit is várj? Sajnos, a szülők nem élnek örökké, anyám elhunyt. Az igazi problémák, bő egy év múlva, apám halála után kezdődtek. Apám hirtelen halt meg. Elment egy szűrővizsgálatra, ahol közölték vele, hogy előrehaladott állapotú rákos beteg. Megviselte a társa elvesztése, így nyerhetett teret a betegség a szervezetében, mondták a tanult orvosok. Nem voltak előjelek, csupán indokolatlan fáradtság és étvágytalanság, néha előforduló egyensúlyvesztéssel. Ilyenkor általában össze is tört valami. Nyomtalanul eltűnő tányérok, eltört virágcserepek jelezték előre a tragédiát, csak nem értettük az „idők jeleit”. Később gondolkodtam el rajta, hogy mennyire jól jelképezték ezek az én későbbi lelkiállapotomat is. Nincsenek véletlenek. Gyors fogyás, sűrűsödő rosszullétek. Hirtelen lett vége, lesújtott, összetörtem én is, mint a lesodort virágcserepek. Újra egy temetésen jött össze a család. A hatalmas, fehér liliomból kötött koszorún még el sem száradtak a virágok, máris állandóan csörgött a telefon. Mikor jössz haza, mikor viszed el a holmid, mikor megyünk ügyvédhez, mikor…, mikor… stb. Megvádoltak ékszerlopással. Levegőt sem kaptam a megdöbbenéstől. Kiderült, valóban eltűnt egy-két ékszer, amelynek elvételét senki nem vállalta magára. A legszebb darab anyám aranykarkötője volt, széles, lapos aranylapocskákból állt, ez nem tűnt el. Igaz, a dobozában sem volt, mert talpraesett, fehér pólós húgom magához ragadta, és hazaszállította önmagához, még mielőtt közösen szemlét tarthattunk volna az örökölt arany felett. A maradékot igazán testvériesen osztottuk el. Az apám hagyatékának fő részét szerszámok és a maga a ház képezte, amelyben felnőttünk. Anyám ékszereket és a szép trófeát hagyta ránk, meg milliónyi kis apróságot, melynek csak a lányok tudnak igazán örülni. A hatalmas agancs a folyosón volt. A két dámvad agancs eltűnt. Az egyiket az a húgom vitte el, amellyel soha semmi konfliktusom nem volt. Bevallotta, hogy ő azt nagyon szerette volna kitenni a falra a saját házában, ezért azonnal elvitte az egyik kisebb agancsot. Ne haragudjunk rá, még ott van nekünk a másik kettő, amiből választhatunk. Ő szándékosan nem a legnagyobbat vitte el. A másik dámvad trófea nem volt meg. Feltúrtam a pincét, a melléképületet, a padlást. Uramisten, mennyi cuccunk van! Egy közepes méretű vad fejdísze azért, mégis elég nagy ahhoz, hogy ne tudjon elbújni a zoknis fiók és a pulóveres zsák közé. Mégsem leltem rá. Hol lehet? Talán apám eladta? Beletörődtem, hogy nem találom. Pakoltam, előkészítettem a szétosztandó és a kidobandó holmik következő kupacát. Mikor meguntam, megbeszéltem a húgaimmal a következő osztozkodós találkozó időpontját és kimentem a kertbe, hogy kissé feltöltődjem és meglocsoljak. Viráglocsolás közben arra gondoltam, hogy olyan furcsa félmosollyal köszöntek el tőlem, amit sehogyan sem találtam odaillőnek, de értelmezhetetlen volt számomra a pontos jelentése. Előtte a kedvességről, a jószívűségről beszélgettünk, melynek során egyik húgom kijelentette, hogy szerinte a mai világban a jószívűség és a nagyvonalúság egyenlő a hülyeséggel. Ő az idővel sem tud nagyvonalúan bánni, más javára, még ha testvére is az illető, értsük meg őt, neki és párjának vállalkozása van, mely egész embert kíván és még ott a gyerek is. Szép, szőke fürtjeit rázva győzködött, hogy luxus, holmi dobozpakolgatással töltenie az időt, mikor én is kidobhatom a lomokat és az értékesebb maradék holmi szétosztásához, pakolásához elhozná segíteni a volt barátnőmet, aki most az ő legjobb barátnője. Az elköszönés azért még barátságos volt, vagy csak a furcsa mosoly keltette ezt a hatást? A következő nap én értem elsőnek a szülői házba és azon nyomban gyökeret is eresztettem a döbbenettől. A folyosó üres volt, pontosabban ott, ahol családunk kiemelt szépségű kincse díszelgett, most halvány folt jelezte a helyét. Eszembe jutott az éjszakai álmom: a falon ott az agancs, ami mintha nedvezne, a kis nedvcseppek gyöngyökké válnak, majd gyöngyház színűk vérpirossá változik és újra elfolyósodnak
Szentséges ég, valaki betört hozzánk és ellopta az agancsot! Fel kell hívnom a rendőrséget. Jaj, nem is volt betörve az ajtó, hiszen a kulccsal jöttem be és nem láttam semmi szokatlant! Nincs sérülés az ajtón, tehát valaki kulccsal is bejöhetett. Netán valamelyik húgom jött be kulccsal és elvitte az agancsot? Így lopva? … Miért? … Az egyik húgom már elvitt egy agancsot, neki nyilván nem kell a másik. A másik húgom nem vitt el agancsot, de a dámvadé nyomtalanul eltűnt és most eltűnt a másik is… Eszembe jutottak az eltűnt ékszerek is. Egyik sem lett meg. Most bejöttem a kulccsal és nincs még itt egyik húgom sem, a trófeának pedig hűlt helye. Mi van, ha megvádolnak azzal, hogy én vittem el? Igaztalan váddal már egyszer szembe kellett néznem és akkor sem volt mit mondanom. Ez meg ér akár egy milliót is, vagy mit tudom én! Komoly összeg. Keserűen gondolok arra, bezzeg a szőke húgom biztos tudja az értékét! Mindig, mindennek tudja… Felhívom a húgaimat, egyik sem járt még itt, azt állítják. Az egyik azt mondja, hívjam a rendőrséget, a másik nem mond ilyet. Megkérdezem a szomszédokat: senki nem látott semmit. Kamera itt nincs. Mit tegyek? Tanácstalanul toporgok, ha feljelentést teszek bennünket, testvéreket is vizsgálni fognak. Amennyiben nem teszek, egy modern kincskereső kisebb vagyonra tesz szert más kárára. Mit tegyek? Mit tegyek…?
.

.
.

Hozzászólás

*