TEL: 29 954 303 - E-MAIL: info@triviumnet.hu

Gatekeeper

0
(0)

Jelige: Lótusz

Most már mindent értek. Enyhén szédülök, fáj a fejem, és a pap felém magasodik. Olvasni próbál a szememből, míg én lélegezni sem merek, várom, hogy felismerje, mi is történt valójában.
És igen, látom, ahogy teste megvonaglik, és szemében harag gyúl.
Képtelenség, hogy csupán tegnapelőtt találkoztam a nővel először. A szeles pénteken. Emberemlékezet óta nem éltem még ilyen orkán erejű vihart. Bevackoltam magam a kis bódémba, és vártam a teleportálni vágyókat.
Megvannak a visszatérő kedvenceim: a félénk elf, aki minden nap ugyanabban az időpontban, ugyanoda kéri a portálást, és a díjat is pontosan kiszámolva nyújtja át. Vagy a törpelány szépség, aki jókedvével mindig felvidít. Pedig nem lehet könnyű neki, naponta legalább tízszer utazik, folyton gyűjtöget valamit, vagy küldetést teljesít? Nem tudom, sohasem beszélgettem velük, átnyújtják a kártyájukat, és meglehetős közönnyel lépnek át a kapun.
Szóval, ezen a szeles napon, miután végeztem a cégér újbóli felszögelésével, egy mély női hang azt mondja, Heine. Heine? Ilyen szélben a tenger közepére? Felnézek, és egy ork nő áll előttem. Vöröses raszta haja a feje tetejére kötve, szeme zöld, ajka kék a hidegtől, vagy nekik alapból ilyen? Tekintete szikrázik, és mintha egy doronggal homlokon ütöttek volna, elkapom a fejem, és a bódémba hátrálok. Így már jobb, eszembe is jut rögtön, hogy miért is vagyok itt, de valahogy az emlékezetem kihagy, nem tudom mit mondott.
– Elnézést, hová is szeretne menni? – mosolyogva mondja, hogy Heine, és a szó már megint eltűnik a fejemből. Bámulom, még a számat is eltátom, és csak akkor ocsúdok, amikor a kalapács kicsúszik a kezemből, és hangosan koppan a lábam előtt. Izzadok, melegem van, a gép felé fordulok. Mi történik velem? Megnyomom a portálás gombot, de valami hiba van. Idegesem nyomkodom, és akkor látom, hogy az úti célt még meg sem adtam. Csak amikor a kezem idegesen felemelem, hogy beírjam a helyet, akkor merek felnézni.
A templom előtti tér fényei sárgán izzanak, és a nő képe metszőn kiválik a háttérből. A szívem vadul kalapál. Szerelem első látásra? Egy ork nőbe? Hiszen ők tohonyák, magasak, férfiasak is, ráadásul léptem nyomon jönnek a szebbnél szebb lányok, én pedig pont őt szemeltem ki? Mégis mi a fene ütött belém?
Felemelem a kezem, és valamit beütök, mosolyogva köszöni meg, nem szólok semmit, mert félek, hogy hang sem jönne ki a torkomon.
Elindul a kapuhoz, és amikor felizzik a teleportáló kékes fénye, vissza sem nézve átlép rajta. Amint eltűnik, megnyugszom, és a következő utazóhoz fordulok, aki már percek óta próbálja magára felhívni a figyelmem. Koncentrálok, hogy a megfelelő kódokat üssem be, de most már minden működik, mintha csak egy rossz álom lett volna az egész iménti izzásom.
De mégiscsak megváltozott valami, érzem a lovak szagát, a kanális orrfacsaró bűzét, ami eddig nem zavart, sőt fel sem figyeltem rájuk.
Zárás után hazamegyek, és olyan különös, hogy mint egy csecsemő rácsodálkozok dolgokra. Például a kapun a faragott kőszobor angyalokra, milyen kecsesek! Ezek mindig itt voltak? Vagy a szobámban feltűnik a hosszú pókhálószerű repedés a falon. Mikor keletkezett? Éjjel újra ott állok szemben az ork nővel, és nem kapok levegőt, egész éjjel forgolódok. Reggelre csupa víz az ingem, és fejfájással ébredek.
Szokatlan jókedvvel vetem bele magam a másnapba, vidáman köszöntöm az utazókat, akik csodálkoznak is rajtam, nem ezt szokták meg tőlem.
Aztán jön az ork nő, és újra remeg a lábam. Heine, mondja, és most valahogy eszembe jut, hogy elkérjem a kártyáját. De olyan illetlennek tűnik, hogy megnézzem, van-e jogosultsága Heinébe utazni. A szívem vadul ver, mindjárt elájulok, a mozdulataim, mint egy öregember reszkető keze. A józan eszem valahogy mégis előtör a nyomorult kocsonya testemből, és kiolvasom a kártyáján a szintjét. Most jövök rá, hogy ő nem mehet oda, és tegnap átengedtem? Ez kissé fejbe ver újra, megint forog velem a világ, és emelem a kezem a kód beírásához. Már csak a hátát látom, ahogy eltűnik a kékes fényben.
Egész hátralévő napon velem marad gondolatban, felidézem szája ívét, tenyeremmel végigsimítanám selymes haját, és a szeme… folyton megszédülök, le kell ülnöm.
Túl sok ez nekem. Nem vagyok már fiatal, de úgy tűnik, dacára minden tapasztalat, a szívem önálló útra tért, és nem hallgat az agyamra. Egy csúnya ork nő miatt, akivel nem is beszéltem, és csak kétszer láttam.
Körülöttem a város megszokottan hömpölyög, én mégis minden hangosabb szóra felkapom a fejem, mintha várnék valamire. Úgy érzem, az ép elmém cserbenhagy, és a szívem győz; meg kéne adnom magam ennek az izzásnak, és akkor úgy érzem, minden kisimulna, és helyére kerülne.
Éjjel sikerült aludnom, és rendeznem a gondolataimat. Sajnos egyáltalán nem emlékszem rá, hogy átengedtem-e Heinébe, vagy máshová küldtem. Minden olyan zavaros. Mintha egy ködfüggöny ereszkedne az agyamra, amint meglátom őt. De ma minden másként lesz, beszélni fogok vele. Menni fog. Belenézek majd a zavaros ork szemébe, és megmondom neki, hogy nem mehet Heinébe!
Egész nap lestem, de nem jött. Helyette, a pap és a prefektus állt elém összeráncolt szemöldökkel.
Egy orkról kérdeznek, akit Hellboundon fogtak el, tiltott területen, csak külön engedéllyel lehet oda teleportálni. Látják a rendszerben, hogy innen indult.
Kinyitnám a szám, de úgy érzem, összeragadt. Most mit mondjak? Hogy fogalmam sincs mi történt velem, nem tudom, hogy hová küldtem?
A pap türelmesen kérdezget, én, mint egy gép válaszolok. Rajtam pihen a tekintetük, pillantásukban várakozás. Valamit nyilatkoznom kell, hogy miért engedtem át a tiltott területre. Nézésükbe egészen belezsibbadt a bal karom.
Valahogy sikerült kinyögnöm, hogy Heinébe akart menni. Oda sem mehetett volna, de hogy hogyan kerül Hellboundra, nem tudom.
Forog a világ és arra eszmélek, hogy a pap vizsgálja a szemem.
Bűbáj. Ennyit mond.
Kicsit megrémít, hogy ilyen hatalma volt felettem. A pap ki fogja vizsgálni ezt az újfajta varázslatot, ami ellen tehetetlen voltam. Addig is eltávolítanak az állásomból.
Mérhetetlenül csalódott vagyok, elsősorban magamban csalódtam. Mit fogok csinálni?
Ahogy mentem hazafelé, azt vettem észre, hogy rengeteg ork nő van az utcán. Eddig fel sem tűnt, hogy milyen kecsesen lépkednek. Azon kapom magam, hogy megbámulom őket. Még biztos a bűbáj hatása alatt állok.

.

.
.

Mennyire tetszett ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

  1. Joe

    Csiszolatlannak találom a szöveget, de tele van remek ötletekkel, szófordulatokkal.
    Gratulálok!

  2. Angela

    “Emberemlékezet óta nem éltem még ilyen orkán erejű vihart.”
    Elnézést kérek ezért a mondatért, most tűnt fel, hogy micsoda butaság 🙂

Hozzászólás

*

Solve : *
7 + 19 =