Három születésnap

1986. április 1.
.

A kislány szótlanul bámulta a gyertyákat. Eddig csak egy szám volt a tortáján, de most már neki is kettő van, mint a felnőtteknek. Nagyon várta ezt a napot és büszke volt rá, hogy 10 éves nagylány lett, már nem gyerek, hanem tinédzser. Nemsokára elkezdenek nőni a mellei és akkor minden fiú megbámulja majd a suliban. De őt nem érdekelte a többi fiú, csak egy. Akit nagyon várt, hogy eljöjjön és felköszöntse a születésnapján. Biztos eljön, megígérte neki.

– Mikor ehetünk végre? – az öccse hangja kizökkentette az ábrándozásból.

– Mindjárt.

– Úgyse jön.

– De igen.

– Éhes vagyok. – nyavalygott tovább a kisfiú.

– Szerintem is elkezdhetnénk. – javasolta az anyukája – Azt mondta, hogy 3-ra jön és mindjárt 4 óra.

A kislány szomorúan felsóhajtott.

– Várjunk még egy kicsit. Mondta, hogy jönni fog.

Az öccse belenyúlt a tortába az ujjacskájával és lenyalta róla a krémet.

– Nagyon finom. – mondta mosolyogva.

– Most elrontottad! – kiáltott idegesen – Ez az én tortám! Miért kalamáltál bele?

A szülei egymásra néztek. Az apukája határozottan bólintott, majd így szólt:

– Jó. Eddig vártunk. Kezdjük.

Felállt, hogy meggyújtsa a gyertyákat, amikor megszólalt a csengő.

– Megjött! – a kislány felpattant a székéről és szaladt az ajtó felé.

A kisfiú a kapuban állt, idegesen topogott egyik lábáról a másikra.

– Azt gondoltam, már nem is jössz. – korholta egy kicsit, de közben mosolygott, mert nagyon örült, hogy látja.

– Dehogynem. Hiszen megígértem. – ő is mosolygott, de nagyon zavarban volt.

– Azt mondtad, 3 órára itt leszel. És mindjárt 4 óra …

– Igen, mert az utca másik végén kezdtem el keresni a házatokat. Azt hittem, eltévedtem.

– Nem baj, az a lényeg, hogy itt vagy. – azzal a kisfiú nyakába ugrott és adott egy puszit az arcára. Utána zavartan néztek egymásra.

– Gyere, menjünk be.

Kézen fogva felsétáltak a lépcsőn és beléptek a konyhába.

– Csókolom, szia Öcsi.

– Szia. Elkéstél. Ehetünk végre? – kérdezte türelmetlenül a nővérét.

– Igen. Most már ehetünk. – mondta jókedvűen.

A kisfiú mellette ült. Apukája meggyújtotta a gyertyákat és elénekelték neki, hogy Boldog születésnapot. A kislány végignézett a családján, aztán a kisfiúra pillantott, behunyta a szemét, kívánt valamit és elfújta a gyertyákat.

Mosolygott és arra gondolt, milyen szép is az élet. Ha az ember a születésnapján kíván valamit, az mindig teljesül.
.

2006. április 1.

A fiatalasszony mereven bámulta a gyertyák helyét. Régen meggyújtotta őket és olvadt viasztócsaként terültek szét a csokirétegen. Idén nem fújta el a lángjukat és nem kívánt semmit. Ugyan minek? Csak figyelte, ahogy csonkig égnek. Senki nem énekelte el neki, hogy Boldog születésnapot. Éjfél elmúlt, már másodika volt, nem a születésnapja. De úgy volt vele, amíg nem fekszik le, addig tart a nap. A hús kihűlt a sütőben, a krumpli kimeredt a tartóban, a gyertyák leégtek, ő meg ült szótlanul a sötét konyhában és várt. Órák óta.

Hajnali kettőkor kulcs csörgött a zárban. A férje dudorászva lépett be az előszobába. Lerúgta a cipőjét, bebotorkált a konyhába és feloltotta a villanyt.

– Hú b.szd meg, a frászt hozod rám. – mondta kissé galuskás hangon.

Látszott a szemén, hogy ivott. Nem is keveset.

– Te meg miért nem alszol? Nagyon késő van.

A nő csalódottan nézett a férfira.

– Milyen nap volt tegnap? – kérdezte és igyekezett nem sírni.

– Szombat. Fradi-Újpest. Azt néztem a fiúkkal. K.rva jó meccs volt, adtunk a pofájuknak. A Fradika az Isten. – mondta vigyorogva, aztán észrevette az ünnepi terítéket az asztalon. Anyósáéktól kapták nászajándékba. A felesége nagyon vigyázott rá, csak különleges alkalmakkor vette elő.

– Ühüm. Szóval meccs volt. – egyre nehezebben tartotta vissza a könnyeit.

– I … igen. – a férfi kezdett gyanakodni, hogy elfelejtett valami fontosat, de az elfogyasztott whisky és a győzelmi mámor sötét lepelként borult az agyára, nem jutott eszébe semmi.

– Ma van a születésnapom. Vagyis tegnap volt, mert már elmúlt éjfél. – nem tudta tovább visszatartani és kigördült az első könnycsepp a szeméből.

– Ne haragudj szívem, elfelejtettem. – szabadkozott kissé kényszeredetten – Nagyon nehéz hetem volt … A sok meló … Meg a hülye főnök … Tudod, egész nap b.sztat meg ugráltat, alig vártam, hogy a fiúkkal kiengedjük a gőzt.

– A barátnőim el akartak vinni színházba és vacsorázni, de lemondtam. Mert veled együtt szerettem volna ünnepelni. – a könnyek utat törtek maguknak, nem tudta visszatartani őket.

– Majd ma megünnepeljük. Elviszlek valami drága helyre. Csak mi ketten. Na, mit szólsz hozzá? – kérdezte reménykedve.

– Egy nő életében fontos a 30. születésnap. És az tegnap volt.

Keserűen felnevetett.

– Tudod, érdekes dolog a férfiak memóriája. Arra a dátumra pontosan emlékeztek, mikor, hol, kit d.gtatok meg életetekben először. Mi volt az első kocsitok rendszáma. Mekkora volt a motor teljesítménye és a fogyasztása. Mennyi ideig bírja töltés nélkül egy vacak telefon. De azt nem tudjátok megjegyezni, hogy mikor van a feleségetek születésnapja.

A férfi megpróbálta átölelni, de eltolta magától.

– Feküdj le és aludd ki magad. Fárasztó heted volt. – mondta fásultan.

– Te nem jössz?

– Nem. Ki kell szellőztetnem a fejem. Elmegyek sétálni.

Azzal otthagyta a csodálkozó férjét a konyhában, leakasztott egy vékony kabátot a fogasról, belebújt, kilépett az ajtón és lesétált a lépcsőn. Az utcák még mélyen aludtak. A lámpák megvilágították az utat, ő mégis úgy érezte, hogy sötétben bolyong. Ekkor már megállás nélkül potyogtak a könnyei és a fájdalom vasmarokkal szorította a szívét.

Nem mosolygott és arra gondolt, milyen szar az élet. Ha az ember a szülinapján kíván valamit, az sosem teljesül.
.

2020. április 1.
.

– Sok van még hátra? – kérdezte a férfi, ahogy bejött az irodába.

Megállt a nő széke mögött és belecsókolt a nyakába. A bajusza csiklandozta a bőrét. Szerette ezt az érzést.

– Nem. Még ezt a részletet befejezem és kész vagyok. – mondta mosolyogva és nem akarta elhinni, hogy ez ugyanaz a férfi, aki régen még a küszöbét sem merte átlépni.

– Ma van a születésnapod. Ne dolgozz sokáig. – mondta mosolyogva és ment a dolgára.

– Rendben.

Hallgatta az egyik kedvenc bandáját, dúdolta velük a dallamot és húzta a vonalakat egymás után. Mikor kész lett, elmentette a rajzot és kikapcsolta a gépét. Nemsokára kulcs csörgését hallotta a zárban és nagyot dobbant a szíve. Pont mint régen. Szerette ezt a hangot. Azt jelentette, itt van, minden rendben.

– Mehetünk? – ott állt az ajtóban, a küszöbön. Ahogy mindig.

– Igen. Csak felveszem a szandálomat. Egyébként hova megyünk?

– Majd meglátod. Csak gyere. – huncut mosoly bujkált a színváltós kék szemekben.

Beültek a kocsiba és meg se álltak a mozi parkolójáig. A pénztárnál meglepődött, mikor látta, hogy a férfi egy romantikus filmre vett jegyet. Kérdőn ránézett, mert tudta, nem szereti az ilyen csöpögős filmeket.

– Szülinapod van. – mondta kedvesen és egy gyors puszit adott az orra hegyére.

A film jó volt, nem túl érzelgős, nem feküdte meg a gyomrukat. Félúton járhattak hazafelé, amikor hirtelen lekanyarodtak balra. Csodálkozva nézte a profilját, de nem kérdezett semmit. Átmentek a kis hídon és összeszorult a szíve. Egyszer régen már járt erre kocsival. Akkor is moziból jött hazafelé, de egyedül volt. Átment a hídon, leparkolt a kocsijával, elsétált a tábláig, csak nézte, nézte a feliratot és arra gondolt, mégis mi a fenét csinál itt? Semmi keresnivalója errefelé. Szíve szerint ment volna tovább is, de nem volt hozzá bátorsága. Nem lehetett. Mert nem hívta senki sem, hogy menjen. Mekkora bolond volt, amiért idejött. Ennek semmi értelme. De valami megmagyarázhatatlan erő szinte kényszerítette, hogy letérjen az útról, elforduljon balra, legalább egyszer elmenjen arra és megnézze azt a táblát.

– Mi a baj? – kérdezte aggódva.

– Semmi. Csak eszembe jutott egy régi emlék.

– Ma nincs szomorkodás szülinapos. – végigsimított az arcán és ezzel elzavarta a homlokáról a komor felhőket.

Megálltak a kerítés előtt és kiszálltak a kocsiból.

– Gyere, menjünk be.

A diófa alatt szépen összeállított farakás fogadta őket. A férfi gyorsan meggyújtotta a tüzet. A lángok látványa melengette szívét. Leült az egyik székre, amit gondos kezek korábban odakészítettek és csak bámulta a tűz szabálytalan táncát. Hallotta, ahogy a háta mögött szorgoskodott és nemsokára megjelent két ínycsiklandozó nyárssal.

– Hölgyem, a vacsora tálalva. – nyújtotta felé az egyiket.

Csendben ültek és sütötték a szalonnát. A zsír szépen csöpögött a kenyérre. Majdnem a könnyei is a blúzára, de visszatartotta őket. Arra gondolt, milyen nagy boldogság, hogy most itt van. Ezt már nem is lehetne fokozni. Persze az élet bebizonyította, hogy de. Miután megvacsoráztak, a férfi elővett egy gitárt.

– Nem is tudtam, hogy tudsz rajta játszani. – nézett rá csodálkozva.

– Nem tudok.

– Hát akkor? Mi ez az egész?

– A kismadarak azt csiripelték, hogy a gitáros csávók a gyengéid. – rákacsintott, lefogta az akkordot és megpendítette a húrokat.

– Szeng il csu ka ham ni da, szeng il csu ka ham ni da …

Elnevette magát az érdekes koreai feldolgozáson, mert nagyon rossz kiejtéssel és hamisan énekelt. Ekkor nem tudta tovább visszatartani, annyira meghatódott és kigördült az első könnycsepp.

– Ne sírj drágám! Vagy ennyire rossz? Nem tetszik? – kérdezte aggódva.

– De, nagyon tetszik. – a könnyfátyol elhomályosította a látását.

– Akkor jó. – megnyugodott és magyarul is elénekelte, hogy Boldog születésnapot. Úgy jobban ment.

Aztán felállt, színpadiasan meghajolt, ő pedig sírva-nevetve megtapsolta. A férfi hirtelen eltűnt a fa mögött, nem látszódott mit tüsténkedik. Kis idő múlva előjött, kezében egy kistányér, rajta egy aprócska torta két égő gyertyával. 44 év. A sokadik meglepetés ma este.

– Kívánj valamit, mielőtt elfújod. – mondta mosolyogva.

Csak nézett rá, aztán a tortára és nem tudta, mit is kívánhatna még ezek után. Hisz mindent megkapott, amire vágyott. Majdnem mindent. Becsukta a szemét, gondolkodott egy kicsit, aztán elfújta a gyertyákat. A torta nagyon finom volt, befalták az egészet.

– Gyere, sétáljuk le a vacsit. – megfogta a kezét és felhúzta a székből.

Kiléptek a kertkapun és kézen fogva elindultak a folyó felé.

– Na jó. Most már áruld el, mi ez az egész?

– Micsoda? – kérdezte tettetett csodálkozással.

– Hát ez. A mozi, a szalonnasütés, a kert, a torta, a séta, mindez.

Felé fordult, kedvesen mosolygott és végigsimított a karján.

– Nem tudom, hogyan történt, talán angyali kezek segítségével érkezett, de egyszer, még régebben találtam egy furcsa listát a szobámban a földön. Ajtó zárva, ablak zárva, nem tudom, hogy kerülhetett oda.

– Milyen listát?

– Egy apró papírlap, az egyik sarkában szívecskék voltak rajzolva, a másikba angyalszárnyak, a tetejére az volt írva: Lehetetlen kívánságok listája.

– Nem értem … én …

– Ez szerepelt rajta: 1. legalább egyszer látni a kertet, 2. sétálni Vele a folyóparton, 3. moziba menni, 4. szalonnát sütni a kertben.

Közben odaértek a stéghez. A férfi közelebb lépett hozzá és átölelte a derekát.

– Volt a listán még egy pont. – suttogta sejtelmesen a fülébe, majd gyengéden megcsókolta.

Meglepődött, nem értette, hogyan lehetséges ez és behunyta a szemét.

Mosolygott és arra gondolt, milyen érdekes is az élet. Ha az ember a szülinapján kíván valamit, az néha teljesül.