Ki szeret engem?

0
(0)

Jelige: Fanómül

Egyszer volt, hol nem volt, a Lábujj-hegyen is túl, ahol a nagy sárga Exkavátor túr, élt egy szőke, mosolygós, óriási szemű kisfiú. Ő volt Fanómül herceg, Babária ura.
Fanómül hercegnek szokása volt a reggeli ébredés után körüljárnia Babáriát, leellenőrizve, hogy minden rendben folyik-e birodalmában. Így tett aznap is, amelyikről mesém szól. Elsőként palotájában, Kiságyban nézett körül. A palotát erős rácsok védték, de Fanómül herceg szeretett megbizonyosodni azok állapotáról. Ezt – álmosságától függően – olykor kézzel, olykor lábbal, olykor pedig fejjel tette meg, de az is előfordult, hogy a vizsgálathoz segédeszközöket használt: vagy a Plüsselefántot, vagy a Távirányítót, vagy más olyan játékot, amit Kiságy tornyából, Fiókosból elő tudott túrni. Most a Távirányítóval dolgozott, ami keménysége okán alkalmasabb volt a feladatra, mint a plüss, de a rácsok stabilan tartottak.
A kopogtatást megunván a herceg odasikkantott egy üvegrepesztőt Pelen Kapitánynak, a szomszédos erőd, Nagyágy urának. A Kapitány álomittasan visszamorgott, majd nagy nehezen összeszedve magát és gondolatait, elindul felkutatni valami ehetőt. Fanómül herceg pedig, hogy addig is elfoglalja magát, amíg a reggeli megérkezik, a Kiságyban tartózkodókat faggatta ki hűségükről:
– Ba-ba-ba-ba-ba? – kérdezte Kisbaritól, ami nagyon szabad fordításban annyit tesz: Szeretsz engem?
De Kisbari nem válaszolt.
– Ededede. Brrr? (És Te szeretsz engem, Plüsselefánt?) – kérdezte kissé mérgesen a következő állatvalóját. Azonban Plüsselefánt sem válaszolt.
Közben megérkezett Pelen Kapitány a reggelivel. Fanómül herceg már nagyon éhes volt, ezért egy időre felhagyott népszerűségének felmérésével. Mialatt lelkesen cumizott, azon morfondírozott, hogy nem érdemes egy jó reggeli után elrontani a hangulatát, várni kellene még egy kicsit a további kérdezősködéssel. Pelen Kapitány volt az egyik Öltöztető-Főtanácsnok, aki a herceg toalettjéért felelt. (Amit nyilvánvalóan azért hívtak toalettnek, mert abban kellett elvégezni azt, amit egyébként sokan a toaletten szoktak.) Szóval megejtettek egy peluscserét, amit a herceg megadóan tűrt, majd előkészítették a terepet a bababirkózás-edzéshez. Aznap a bababirkózás speciális fogásait gyakorolták, a csikizést és a puszizást, amik ellen a herceg szakáll- és hajhúzással védekezett. A puszi az egyik legalattomosabb trükk. Ha sokat kap belőle az ember, nevetnie kell, Nevetni és szeretni, és elmegy a kedve a birkózástól. Ezért hát el kell kerülni. Vagy gyűjteni kell, sokat, hogy edződjünk. A herceg ez utóbbit választotta, és próbálta a puszikat minél tovább megállni kacagás nélkül. Legnagyobb megelégedésére Pelen Kapitány fáradt ki hamarabb.
A hosszú, de élvezetes testgyakorlás végén aztán Fanómül feltette a kérdést Pelen Kapitánynak is:
– Appappapap. Jejje! Vava. Mámmámma. Mimmimmi! (Szeretsz?)
– Úgy-úgy! Mondjad csak, Babó! Nagyon beszédes kedvedben vagy, de sajnos nem értelek. – felelte egyszerre lelkesen és bánatosan a Kapitány.
A herceg csalódottan felsóhajtott, majd Négykézlábra, a Láthatatlan Táltosra pattant és átgaloppozott a sötét Előszobarlangba. Itt megnézte, hogy a Távoli Nappali, Kilina Anyakirálylány otthonának ajtaja nyitva van-e. Sajnos az Anyakirálylány még nem volt fogadóképes, ezért aztán Négykézlábat a Konyhasadék felé fordította, amelyen keresztül Konyhalföld felé vitt az út. Konyhasadék rejtett hágója mögött babavízforrás bújt meg, és a herceg először az ottani készleteket ellenőrizte, majd diadalmasan bevágtatott Konyhalföldre, a királyi étkek otthonába: Itt sürgött-forgott legtöbbször Ímmel Amál is, a Fő(tt)étekmester, aki a legnagyszerűbb ebédeket és uzsonnákat tudta készíteni egész Babáriában. De aznap épp máshol járt, üres volt a főzőfülke.
Fanómül herceg ezért elsőként a krumplikat vette ki a kosárból, megszámolva és alaposan szemügyre véve mindegyiket. Visszapakolta azokat, amik szerinte főzésre szorultak, és a padlón hagyta azokat, amiket nyers fogyasztásra is alkalmasnak talált. Ezeket meg is ízlelte, kizárólag az alapos és teljes körű minőségellenőrzés céljából.
Aztán az érdeklődése a Szekrény-hegység bányái felé fordult. A legnagyobb bányánál maga is beszállt a termelésbe, jó példát mutatva népének. Miután felszínre hozott és kissé megrágcsált öt kisebb és három nagyobb szilikon sütőformát, egy kislábast, valamint egy húsdaráló tárcsáját, úgy döntött egyelőre elég volt a kétkezi és egyszáji munkából.
Konyhalföldön nem volt kikérdezhető alattvalója, ezért visszaügetett a Távoli Nappalihoz, és illedelmesen kopogtatni kezdett az ajtón, az ajtófélfán, valamint a komódon és a lambérián.
– Jó reggelt! – nyitotta ki Kilina Anyakirálylány az ajtót. – Hát itt meg ki kopog? Csak nem Te vagy az, kisfiam?
Azzal karjába kapta a herceget, aki pedig az alkalmon kapott, és azonnal meg is kérdezte:
– Vava? (Szeretsz Te engem, Kilina Anyakirálylány?)
– Vava? Nincs itt kutyus, Nyuszipók. Vagy a kutyás könyvedet kéred? Azt itt láttam valahol… Tessék, meg is van! – azzal letette Fanómül herceget a földre, az állatos könyv mellé. De a herceg nem erre vágyott. Tovább is száguldott, át a Távoli Nappalin, az erkélyablakhoz. Az ablak mellett ütött tanyát átmenetileg KomPéter, a gépi állathangutánzó és zenebohóc.
– Szia! Tanuljunk és játsszunk! – vetette fel az ötletet KomPéter.
– Ááááááá! (Inkább csak játsszunk, jó?) – válaszolta Fanómül herceg.
– Szeretlek téged! – fitogtatta mesterséges érzelmi intelligenciáját a hangutánzó.
– Dadada, amami brrrrr. (De jó, még kérdeznem sem kellett! Megtaláltam végre azt, aki szeret.) – nyugtázta elégedetten a herceg.
– Kör! Sárga! Bé! – mondogatta KomPéter, ahogy a herceg sorra nyomogatta a gombjait.
– Brrrr! (Brrrr!) – jegyezte meg a herceg, a hidegre való tekintettel. Majd, amikor ráunt a zenebohóc szolgai felelgetésére, ismét Négykézlábra szállt, és elindult az állatos könyv felé.
– A mihamarabbi vitalálkozásig! – köszönt el KomPéter.
– Mámmámma! (Viszlát, leghűségesebb szolgám!) – köszönt el a herceg is.
Aki aztán a könyv átlapozása után játszott ezzel, játszott azzal, de végül ráunt erre is, arra is. Úgy döntött hát, hiába az elmulasztott hűségeskü, meglátogatja Pelen Kapitányt Nagyágy várában. A Kapitány azonban nem volt otthon, épp Konyhalföldön vendégeskedett, az Anyakirálylány hívta meg reggelire. De Fanómül meglátta Nagyágy belső végében Pelen fülhallgatóját, és ez olyan ellenállhatatlan vágyat ébresztett benne, hogy úgy döntött, a várúr távollétében is megpróbál behatolni az erődbe. Fel is mászott a hetven körömméretnyi várfalon, megkerülte a Párna-bástyát, a Kapitány éjszakai rezidenciáját, ezután egy vetődéssel elhárította a Pléd Véderő végtaggabalyító törekvéseit és épp nyúlt a fülhallgató után, amikor hopp!, megcsúszott a lába, és beszorult a Nagyágy és a fal közötti résbe, Pelen Kapitány ravaszul elhelyezett végső csapdájába.
Ó, jaj, most mi lesz? – kérdezte magától. – Innen nem tudok egyedül kimászni! Segítséget kell hívnom! Leghűségesebb szolgámat, KomPétert, az egyedülit, aki azt mondta szeret.
– Debebe! (Segítség!) – szólt a herceg. Majd, amikor senki nem válaszolt, megismételte még hangosabban:
– Debebe, bebe! (Halló! Mondom: segítség!) – még mindig semmi.
– Bedede, bebebe, brrrr! (Halló, kedves KomPéter! Segíts, légy szíves! Segíts!) – kérlelte a zenebohócot, de továbbra sem érkezett válasz. A herceg elszomorodott, hogy rajta még leghűbb szolgája sem segít, és hangosan elsírta magát.
Erre azonnal ott termett Anyakirálylány és Pelen Kapitány is.
– Mi történt, kis szívem? – kérdezte Kilina.
– Beszorultál, kincsem? – kérdezte Pelen Kapitány is. – Várj, kihúzlak! Gyere, Manó!
Azzal zsupsz!, már ki is szabadította Fanómül herceget szorult helyzetéből.
– Jajj, Puszinyók, gyere, had öleljelek meg! – vette át a herceget az Anyakirálylány. – Látod, semmi baj! Bújj ide, édes kicsi hercegem! Semmi gond! Már nem is sírunk, ugye?!
A herceg azért hüppögött még egy kicsit, miközben boldogan átölelte Kilina nyakát. Lehet, hogy nem mondta, de lám, hogy szeret! És Pelen Kapitány is, aki meg, – nem csoda, hogy Nagyágy ura – egy igazi nagyágyú!
– Mámmámmá! (Én is nagyon szeretlek benneteket!) – jegyezte meg búcsúzóul, miközben lemászott az Anyakirálylány öléből. Végül vidáman Négykézlábra pattant, és délcegen elügetett a napfelkeltébe. Itt a vége, ügess véle!

.

.
.

Mennyire tetszett ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 0 / 5. Szavazatok száma: 0

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

  1. Hadriq

    Kedves Mindenki!

    Először is nagyon köszönöm a Triviumnak a megjelenési lehetőségeket, és azt, hogy ilyen jó képeket válogattak az írásaimhoz!
    Másodszor, szeretném megköszönni az olvasóknak, hogy rászánták az időt az olvasásra, illetve azért külön hálás vagyok, ha valaki még szavazott is valamelyik novellára. Kifejezetten nem propagáltam senkinek a megjelenéseket, még a feleségemnek is épphogy megemlítettem olykor, ha érkezett egy érdekes vélemény, ehhez képest nagy öröm, hogy ismeretlenül is szavaztak az írásaimra.
    Szintén köszönöm az észrevételeket! (Ez a poszt már csak ilyen oszkárdíjátadósra sikerült.) Úgy gondolom, többségében jogosak, tanulok belőlük. Biztatnám azért még az olvasókat, hogy ha idejük és energiájuk engedi, írjanak pár sort észrevételként, szívesen veszem továbbra is. Sajnos egy betegség miatt én most nem értem a februári novellák átolvasásának és kommentelésének a végére, de ígérem, fogom még pótolni.
    További kellemes mindenfélét mindenkinek, és még egyszer köszönöm!

    Üdv:
    Angyal Szabolcs
    alias Hadriq
    alias Fanómül

  2. István

    Alapvetően jó a novella, de nálam túlcsordult ez a sok, gügyögésbe rejtett elnevezés.

Hozzászólás

*

Solve : *
32 ⁄ 16 =