TEL: 29 954 303 - E-MAIL: info@triviumnet.hu

Remény

Jelige: Levendula50

A hajnali csípős hideg felébresztette a hiányos öltözetű férfit. Vékony takarója nem sokat segített helyzetén, továbbra is remegett. Amennyire csak tudott összekuporodott.
– Lassan múlik a tél – gondolta, majd behunyta szemét és megpróbált újra elaludni.
Fél éve az utca az otthona. A vak szerelem és egy meggondolatlan cselekedet okozta vesztét. Amikor haszonleső párja kisemmizte, még nem gondolta, hogy így végzi majd. Minden olyan gyorsan történt. Véletlen megismerkedésük egy rendezvényen, aztán a vágyakozással teli randevúk. Majd néhány boldognak tűnő hónap után ripsz-ropsz az esküvő, és a felhőtlen mézeshetek. Végül alig egy esztendő múlva, felesége részére egy rendelkező levél minden vagyonáról, és amikor lehullt a lepel szándékáról, a szomorú valóság. Egy pillanatig sem érezte, mire megy ki a játék. Túlságosan szerelmes volt, naiv és túlontúl vágyott már a családalapításra.
Egy reklámszatyorral távozott, benne az iratai és néhány ruhája. Be sem mehetett hajdani lakásába. A küszöbön várta a kis csomag, jelezvén hogy: – Indulj! És ő indult. Nem volt más választása. Fogalma sem volt, hogy hová, csak ment, amerre a lába vitte. Eleinte pár barát megszánta, de rövid időn belül a szállásadás egyre inkább teherré vált számukra. Nem maradt más lehetőség, csak az albérlet. Ezek után azt gondolhatnánk, hogy jelenlegi helyzete már nem lehet rosszabb. Ő is azt hitte. De lehet! Pár héttel később munkahelyét is elveszítette. Szűkszavú főnöke csak annyit mondott: – Létszámleépítés. Aztán kezébe nyomta kilépő papírjait, vállon veregette és elköszönt. István úgy érezte, kihúzták lába alól a talajt és a mélybe zuhan. Beleszédült a tudatba, hogy földönfutóvá lett. A sokkoló hír után, amikor kilépett az utcára – mely hirtelen idegennek tűnt számára –, nem tudta merre induljon el. Úgy érzékelte, emberek sokasága özönlik felé. Próbálta kikerülni őket, de hol az egyiknek, hol a másiknak csapódott. Bármerre nézett, szürke fátyol borította az előtte lévő végtelennek tűnő utat. Nem emlékezett rá, meddig bolyongott a városban és hogy jutott vissza albérletébe.
Pár nap után már munkát keresett. Interjú interjút követett. Bíztató válasz azonban nem érkezett. Az idő telt, a pénze elfogyott, az albérletből mennie kellett. Elhunyt szüleinek szavai jutottak eszébe, akik arra tanították, hogy minden helyzet megoldható. – De hogyan? – csak ez zakatolt a fejében. Nem kellett sokáig gondolkodnia. Az élet rövidesen kényszermegoldás elé állította. Pár nap múlva már ott ült az egyik utca sarkán, éhesen. Az emberek nem értették, miért kéreget egy jól öltözött férfi. De ez is hamar megoldódott. Ruhája rövid időn belül tükrözte sorsát. Így már nagyobb esélye volt annak, hogy kapjon pár falatot és némi aprópénzt, amellyel megszánták. Próbált kitörni ebből a helyzetből, de mindhiába. Megtanult alkalmazkodni az íratlan törvényekhez: éjjelente éberen aludni, csak kérni és nem kérdezni, területét megvédeni, olykor szó nélkül távozni, az életéért küzdeni.
Egyik nap, amikor a megszokott helyén üldögélt, megszólította egy kedves idős hölgy. Őt, az utca emberét, aki régóta nem beszélgetett már senkivel. Aztán másnap újra és újra. Minden egyes bátorító és szeretetteljes szava gyógyír volt sebzett lelkének, mely erőt adott a holnaphoz. Hamarosan koszos gúnyája is lekerült, melyet felváltott az öreg hölgy néhai férjének divatjamúlt ruhája. A napi betevő is többnyire megvolt. Egyre többen álltak vele szóba. Lassan megismerte a környéken lakókat. Az utcában élő gyermekek sem féltek már tőle. Egyik alkalommal egy jól öltözött hölgy néhány könyvvel ajándékozta meg, melynek rendkívül megörült, hiszen korábban sokat olvasott. Úgy érezte, megint tartozik valahová. Már nem kirekesztett volt, hanem újra ember, aki próbált beilleszkedni környezetébe. Reggelente számos lépcsőházból segített kihordani a kukákat a ház elé, összeszedte az utcában eldobált szemetet és üvegeket, a sarki árus virágait minden nap végén bepakolta a bódéjába, és ahol csak tudott, mindenhol segédkezett. Kedves, intelligens és visszafogott volt. Az ott élők hamar rájöttek: a szakadt külső mögött jó ember lakozik.
.
Reggel az autók hangos dudálása ébresztette álmából. Már nem fázott. Testét meleg, vastag takaró fonta körbe, védve a hidegtől. Feje mellett egy kis papírdarabkát talált, a következő írással: Alkalmi munkát ajánlok! Délután jelentkezem. Az üzenet alatt pedig kedvenc idézetét olvasta: „Ember küzdj és bízva bízzál!”

.

.
.

Hozzászólás

*

Solve : *
1 + 25 =