TEL: 29 954 303 - E-MAIL: info@triviumnet.hu

Rend és nyugalom

Jelige: Karácsony

Későn végzett az orvosnál, hiába ment korán, többen időpontra érkeztek és megelőzték. Felíratta a receptjeit, és ragaszkodott hozzá, hogy a doktornő megvizsgálja, aki vérnyomásmérés után meghallgatta a szívét, a tüdejét, és rápillantott a torkára. Úgy látszott, minden a legnagyobb rendben. Piroska mosolyra húzta a száját, felöltözött és elvette az asszisztenstől a vényeket.
Ugyan mit várhatott az ember, ha közeledett a hetvenhez? Pontosan ezt a kérdést tette fel pár évvel azelőtt, amikor a barátnője, Ildi, aki étrend-kiegészítőkben utazott, rábeszélte néhány fontos változtatásra. Azóta kevesebb húst és több zöldséget evett, a tejet sosem szerette, és a kávéról is leszokott, amióta nyugdíjba ment. A férje, Gábor cukorbetegsége miatt ritkán ettek édességet. Amióta Ildi kiköltözött a lányaihoz Ausztriába, nem tartották a kapcsolatot, de a vitaminokról nem feledkezett el.
Vigyázott magára. Az első otthon töltött napon harmincöt ledolgozott év után komolyan elgondolkodott a hogyan továbbról. Gábor már nem élt, egyébként is nyomasztó lett volna együtt öregedni a sírig. Ahogy a fiuk, Jenő kirepült, ráadásul jó messzire – először Londonba, onnan Dublinba, majd újabb két év múlva Melbourne-be –, javában tartott közöttük a távolodás, addig csak és kizárólag a gyerek miatt maradtak együtt. Jenő több évente látogatott haza, így Piroska – akarta vagy sem, az már más kérdés – magáról gondoskodott. Amellett, hogy eljárt a háziorvoshoz, beszerzett egy vérnyomásmérőt és jobb híján egy szobabiciklit, mert addig halogatta a futógép megvásárlását, amíg késő lett. Minden nap sétált, rendszeresen mérte a testsúlyát, és ha felszedett egy keveset, visszafogta az evést.
Hazafelé bement a kedvenc kisközértjébe. Elsétált a roskadásig megtöltött polcok mellett, és keserűen gondolt arra, hogy néhány hónap múlva ezt is lebontják, mert a helyén irodaházat építenek. Eltűnnek az otthonosság utolsó képviselői, a mosolygós, szép arcú pénztárosnők, a csemegepultból elküldik az előzékeny, kedves fiatalembert, majd járhat egy másik, nagyobb helyre, ahol fél perc alatt beblokkolják a megvásárolt árut és ugyanennyi idő alatt nemcsak be kell tenni a kocsijába, de ki is kell, hogy fizesse.
– Beváltja a pontokat?
Piroska visszarévedt a valóságba és bár motyogott egy automatikus igent, először nem tudta, mire céloz a pénztáros.
– Ó, igen, köszönöm – mondta, és az iránymutatásnak megfelelően pár lépést visszament, hogy a kassza közelében elhelyezett mobilpolcról elvegye a kést. Nagyszerűen nézett ki a vadonatúj penge és az óriási markolat, amelyre rávésték Jamie Oliver nevét. Fantasztikus ajánlatnak tűnt, hogy a szorgalmas és kitartó pontgyűjtéssel hozzájuthatott. Fizetett és miután bepakolt a húzós kocsiba, a szerzeményt a csomag tetejére helyezte.
Eleinte nem szerette ezt a gurulós alkalmatosságot, ami végül társa lett a hétköznapokban. Ha villamosra szállt vele, a végébe húzódott és maga mellé állította. Gyűlölte, ha valaki felkínálta neki a helyét. Azt szerette volna, ha nem egy haszontalan idős embernek tartják vagy látják, hanem annak, aki volt. Munkában megőszült, tisztességes állampolgárnak.
Nem nézett tévét, mert agymosásnak tartotta. Sok hasonló korú a házból belepenészedett a kanapéjába. Felkeltek, bekapcsolták, és amikor este elaludtak, a készülék még ment. Piroska sokkal jobban szeretett rádiót hallgatni, még a mobiltelefonján is. Jenő hívta fel a figyelmét erre a nagyszerű találmányra. A közösségi kertet is ő ajánlotta figyelmébe, ahol lett egy saját parcellája. Tavasztól őszig olyan jól elfoglalta magát vele. Délelőtt kisétált, foglalkozott a palántákkal, majd megebédelt a közeli plázában. Három óra után visszament, megöntözte a paradicsomot, paprikát, és ami megérett, leszedte.
A telet ki kellett bírni. A sétákról ekkor sem mondott le, napközben pedig bedolgozott egy régi osztálytársa vállalkozásába. Dorottya főzőtanfolyamot tartott idős embereknek, akik egyedül maradtak vagy szívesen bíbelődtek konyhai dolgokkal. Hogyan használjuk fel a maradékot, meg készítsünk olcsón ebédet, ilyesmi. Piroska írta a hírleveleket, a recepteket, a saját pultján tesztelte a hozzávalók arányát, és ezzel is bezsebelt egy kis dicsőséget.
Mindezek mellett nem tudott eltekinteni attól az egyre növekvő reménytelenségtől, ami növekedett benne. Egy idő óta megint letargiába esett. Hajlamos volt depresszióra, a szülés után is elkapta a betegség, egy ismerős ismerősétől szerzett rá nyugtatót, hogy a rossz gondolatokat valahogy eltüntesse a fejéből. A nyomott lelkiállapot gyakori jelenségnek számított a gyesen lévő nők körében, amit úgy oldottak meg, ahogy tudtak. Legálisan itallal, illegálisan pirulákkal. Ezért sem mert többet szülni, nem mintha Gábort ez annyira érdekelte volna. Mindketten jobban jártak egy korán önállóságra nevelt gyerekkel, aki mellett gyorsan visszanyerték a szuverenitásukat.
Januárban minden nap egy tyúklépéssel közelebb hozta a hosszabb nappalokat, addig is el kellett viselni valahogy azt, hogy korán kormosodik az ég alja. Mire Piroska hazaért a közértből, besötétedett, az orvos három órától rendelt, így számíthatott rá, hogy az utcai lámpák fényénél sétál haza. Nagyokat sóhajtott útközben, hallgatta, ahogy a húzós kocsi kereke nyikorog. A levegő lehűlt, az előrejelzések órákon belül havazást jósoltak. Talán este bekapcsolja a tévét, engedélyez magának egy filmet. Őszintén megvallva eléggé unta már az olvasást, szeptember óta több tucat könyvet kölcsönözött, amelyekkel megosztotta az estéit.
– Menj arrébb – mondta a fiúnak, aki a házuk előtt a lépcső tetején ült. De az nem mozdult, csak bámult rá kifejezéstelen tekintettel. Részeg lehetett, vagy talán rosszabb. Piroska fellépkedett a kaputelefonhoz, de a fiú is odament és rátenyerelt a nyomógombokra.
– Adjon nekem pénzt – mondta. A leheletében nem érződött alkohol, a hanglejtéséből viszont kitűnt, hogy nem viccel. Piroska az esélyeit latolgatta. Az utcában kevesen jártak, hiába sorakozott egymás mellett tíz lépcsőház. Az emberek célirányosan jöttek és mentek, és ha léptek közeledtek, biztosra lehetett venni, hogy csak egy újabb idegen az a gondolataiba merülve, aki szándékosan nem nézett rájuk. Ha segítségét kiált, az is kétesélyes. Ha a fiú megijed ettől és lelöki, hatlépcsőnyi magasságból lezuhan, és kitöri a nyakát. A szemben lakó szomszédasszonyát egyszer megtámadták ugyanitt, egy mozdulattal letépték a nyakláncát. Pár másodperc volt és a rabló már futott is tovább. Ha a fiú csak feldühödik, mivel magasabb volt nála, lökdösés nélkül is pár ütéssel ott helyben elláthatja a baját.
Piroska összeszorította a száját, és lassan lehajolt, hogy kinyissa a bevásárlótáskát.
A fiú felkiáltott, ahogy a kés áthatolt a kabátján. Piroska teljes erőből beledöfte a pengét, majd alig bírta kihúzni. Nem számított ekkora erőre, és ahogy a megrettent pillantásából ítélte, a fiú sem. Valójában az utolsó pillanatig habozott, csakhogy valami azt akarta benne, hogy tegye meg.
Megragadt az eséstől elnehezült testet, lecipelte a lépcsőn a járda mellett parkoló autók mellé. Körülnézett, mert eszébe jutottak az errefelé sétáltatott kutyák. Már mindegy volt, és miután eldöntötte, hogy vállalja a kockázatot, távolabb vonszolta a fiút, hogy a játszótér bejáratánál hagyja.
Piroska a sírás határára kerülve zihált, keze remegett a kesztyűben. Visszasietett a kapuhoz, és a kést – ahogy kihúzta a testből, leejtette a bejárati ajtó előtti rácsra – kalapáló szívvel visszagyömöszölte a csomagolásba. Hátranézett, az utcát kémlelte és az előbbinél is hisztérikusabb állapotban arra gondolt, hogy a fiúnak hamarosan átázik a vértől a kabátja. Talán még időben megtalálja valaki és segítséget hív, mert ő igazán nem mehetett vissza hozzá.
Egy óra múlva megindult a havazás. Síri csend lett, a környék kiürült. Piroska bezárkózott, vacsorát készített és bevitte a szobába, ahol bekapcsolta a tévét. Lassan rágott, amivel nyugalmat erőltetett magára, míg az esze egyre az előző eseményeken járt. Mégis mit képzelt magáról az a suhanc? Idejön a házukhoz bedrogozva, és megtámad egy védtelen asszonyt. Az idősek egyébként sem képviselnek értéket a társadalomban, hiába nem nézett tévét, minden második rádióműsor ezzel a témával foglalkozott. Ma már nincs idősek tanácsa, mint régen, az ókorban, amikor a korosabbakból kerültek ki egy város vezetői, meg részt vehettek a napi politikai életben. Senki nem mondta rájuk, hogy vén trotty, rohadt öregasszony meg szenilis vénember, és akkor még finoman is fogalmazott. Ez egy szemét világ, összegezte magában a történteket, így, amit tett, azokért is csinálta, akik hozzá hasonlóan nem tudják magukat megvédeni. Amikor a Colombo epizódjának vége lett – a hadnagy egy testvérgyilkosság ügyében nyomozott –, bekapcsolva hagyta a tévét, lefeküdt az ágyba, elfordult és a falon villódzó fényeket nézte. Egy egészen kicsi lelkiismeret-furdalást érzett, ami egy idő után dacos szomorúságba fordult, és reggel, ébredés után különös, nyugtalanító erővé vált, amelyet az igazságosztók érezhetnek. Olyan emberek – főleg férfiak –, akiknek minden vágya, hogy megtisztítsák a világot a rossz emberektől. Ez a lényeg, hogy rend és nyugalom legyen.
A következő napon nem mozdult ki a lakásából. Az ablakon keresztül, öt emelet védelmében időnként kifigyelt az utcára, óvatosan elhúzta a függönyt és megkereste szemével a helyet, ahol, úgy sejtette, a fiút hagyta. Kora délután a szokott időben felült a szobabiciklire, előtte bekapcsolta a tévét. Gonosz kíváncsiság ébredt benne, hogy a hírekben bemondják-e a gyilkosságot. Lehet, hogy amit tett, csak emberölésnek számított, hiszen nem volt benne szándékosság. Piroska indulatosan pedálozott, és csak arra tudott gondolni, hogy semmi rosszat nem követett el. Egyszerűen megvédte magát. Ugyan kire számíthatott volna, az évek óta halott férjére vagy a kontinensekkel arrébb élő fiára? Mire végzett a kijelölt edzésadaggal, büszkeséget érzett. Attól a naptól kezdve nem tekinthetett magára úgy, mint egy nyámnyila öregasszonyra. Milyen ember vált volna abból a fiúból? Ugyan már, aki kamaszkorában drogot fogyaszt, az akár el is áshatja magát.
Egy héttel később a hír elsikkadt a többi száz meg ezer gyilkosság mögött, ami naponta megtörtént a világban.
Márciusban még kétszer havazott, a második után napokig esőzött. A hófoltokat szétáztatta a csapadék. A házak külső oldalán elterülő füvön megállt a víz. Egy csütörtöki napon Piroska elhatározta, hogy elintézi a bevásárlást, pénteken megfőz és akkor egész szombaton pihenhet. Ildi váratlanul hazajött Ausztriából és megbeszélték, hogy találkoznak.
Elhúzta az időt a receptírással, eljött a hat óra, de így is maradt elég idő kilencig, amíg a bolt nyitva állt, hogy megpakolja a húzós kocsit. Valami arra késztette, hogy a Jamie-kést konyharuhába csavarja és magával vigye. A késztetést nem mindig tudta legyőzni. Sóhajtott és eltette a táskába. Felhúzta a vízlepergetős bakancsát, belebújt a Kechua-kabátjába.
Ahogy bezárta az ajtót, a lépcsőházban veszekedés hangja ütötte meg a fülét. Felismerte, hogy a harmadikról jön, az a rendkívül antipatikus férfi ordibált, aki ott lakott a feleségével, egy kedves arcú, madárcsontú nővel. Ősz vége óta tartott közöttük a haragszomrád, rendszeresen előfordult, hogy a nő kizárta a részeg férfit a lakásból, aki kénytelen volt a lépcsőházban meghúzni magát. Hol a nyolcadikra ment fel, hol meg az ötödik emelet előtti lépcsőfordulóban feküdt a földre, Piroska többször látta, ahogy ott józanodott.
Valami felhorgadt benne, a télen történtek óta először. Az, hogy néha magával vitte a kést, más tészta volt. Ráadásul nem szomorúságot érzett, mint előzőleg, amiért nem sietett senki a segítségére, hanem egyenesen gyűlöletet. Hogy merészeli ez az állat felemelni a hangját, és miért nem szól rá senki? Mindkettőt egyformán felháborítónak találta. Régen a lakók helyben intézték a dolgokat, nem hívtak rendőrt, hanem megfogták és kivitték levegőzni a jóembert, amíg magához nem tért. Ha kellett, kiosztottak neki pár pofont. Piroska megvárta, amíg a férfi elindult lefelé – és belátta, hiába fülel, hogy a szomszédok ajtaja kinyíljon –, majd hívta a liftet.
Ahogy számított rá, a hátsó kijáratnál utolérte a férfit. Szörnyű alkoholszagot húzott maga után. Először a füvön botorkált, cipője cuppogott a sárban. Elesett és nagy nehezen talpra állt, majd magában beszélve kitántorgott a betonútra. Az utcán mindenki elsietett mellettük anélkül, hogy csak rájuk pillantott volna. Csoda, hogy kitalált a házból, gondolta Piroska és követte a férfit.
Megkerülték a házat, a mellékutcákhoz értek. Piroska visszaidézte magában az elmúlt hónapok veszekedéseit az alkoholista férfi és a felesége között – úgy látszott, még nem volt gyerekük, mert csak ketten éltek a lakásban –, és újra fellobbant benne a gyűlölet. Micsoda egy mocskos disznó lett ebből, pedig őt is anya szülte. Piroska konokul ment a szomszédja után, és a saját apja jutott eszébe, azt se tudta senki megállítani. Verte őket az anyjával és a húgával együtt, hiába fogtak volna össze, nem bírnak el azzal a trógerrel. Tűrni kellett, és amikor józan volt, úgy tenni, mintha szeretnék. Drága apuka, édes apuka, jól tetszik lenni, ízlik az ebéd, megmasszírozzuk a vállát vagy a lábát, hozhatunk valamit, ami szebbé teszi a napját? Persze, hogy hozhattak, egy üveg bort a kocsmából. Szerencsére a rohadék elintézte magát, negyvenéves korában alábiciklizett egy autónak. A sofőr úgy átment rajta, mint a sicc. Megtudták a hírt, és ahogy a rendőr után bezárták az ajtót, hisztérikus nevetésben törtek ki, Piroska és a húga a földre vetették magukat, az anyjuk térdre borult, és hálája jeléül az ég felé rázta az öklét, vagy félórán keresztül nem bírták abbahagyni ezt a viselkedést, akkora kő gördült le a szívükről.
Ezúttal kétszer szúrt, biztosra akart menni, és abban is bizonyos lehetett, hogy a mellékutcákat ilyen időben nem sűrűn látogatják. Az itt élők csendesen eltöltötték az időt a házaikban, ahogy emberhez méltó, lehúzott redőnyök mögött beszélgettek, vacsorát főztek. Piroska maga elé tartotta a kést, nézte, ahogy az eső lemossa a pengét. Visszatekerte a konyharuhába, és a táska mélyére süllyesztette.
Mintha valami nagy munkát végzett volna, gondolta hazafelé a bevásárlásból, fontos dolgot, amelytől sokan ódzkodnak. Inkább tűrnek, és elviselik, hogy mihaszna söpredék uralkodjon az életük felett. Ha ez minden világok legjobbika – ahogy Voltaire a nemrég újra elolvasott Tartuffe-ben írta –, milyen lehet a rossz? A nő a harmadikról majd hálás lesz, amiért megszabadította a megnyomorítójától. Szegény csak árnyéka volt önmagának, látta, ha összetalálkoztak a földszinten vagy együtt utaztak a lifttel. A szeme alatt ütésnyomok kékültek. Fel akarta neki ajánlani, hogy menjen fel hozzá, ő szívesen védelmet nyújt neki, de ki tudja, lehet, hogy ez a barom szétverte volna az ajtaját.
Jobb, hogy így történt. Piroska ennek tudatában töltötte el a pénteket és a diadalmámor még szombaton is tartott, amikor elindult a plázába, hogy találkozzon Ildivel. Többször átgondolta, végül úgy döntött, nincs szükség arra, hogy magával vigye a kést. Jól kicsípte magát, az arcát is kifestette, mert elnézte az időt és a tervezettnél korábban kezdett öltözködni. Mint egy harcos, gondolta a tükör előtt a végeredményt látva. Legalább tíz évvel fiatalabbnak látszott a koránál.
Nagyon örültek egymásnak Ildivel, aki megdicsérte, milyen jól tartja magát. A barátnője később suttogva elmondta, hogy hallott a környéken történt gyilkosságokról. Piroska vállat vont. Persze, hogy a részeges szomszéd is bekerült a hírekbe. A rendőrség azt hiszi, fiatalokból álló banda nyereségvágyból követte el a gyilkosságot.
– Ugyan, drágám, tudod, hogy nem nézek tévét. – Piroska finoman a mozi irányába lökdöste barátnőjét. – Vegyük meg a jegyeket, és a kezdésig megiszunk egy habos kávét. Egyébként pedig nekem elhiheted, hogy ez egy nagyon jó része a városnak. Itt az égvilágon semmitől nem kell félnünk.
.

.
.
  1. Karácsony

    Köszönöm szépen! 🙂 Az írást pedig folytatom 😉 Üdvözlettel és hálás köszönettel az olvasásért, visszajelzésekért: Jassó Judit 🙂
    https://www.facebook.com/JassoJudit/?eid=ARCmNvLteaEi5X00p1bd8z1U4tCyYiKImidm3PwC52OObiGOU7EL8kJ09IWuFXreeQSujqzMoT6iecla

  2. Hadriq

    Kicsit meglepő téma a szerzőtől, de hozza a szokásos színvonalat. Az önbíráskodás meglehetősen veszélyes terep, nem biztos, hogy én bele mertem volna menni, de nem szeretnék álszent lenni: jól szórakoztam a “farkasbőrbe” bújt Piroska néni történetén. 🙂

Hozzászólás

*

Solve : *
50 ⁄ 25 =