Previous Story
Valaki
Posted On 2020 febr 16
Jelige: Horka
Összetolt asztalok mellett baráti társaság nevetgélt a vendéglő hűvösében. Sörüket, borukat kortyolgatták, miközben a soros hangadót sürgették újabb adomára várva. Ám az, ahelyett, hogy belefogott volna, csendre intette türelmetlen kompániáját, s az ajtón belépő, őszes úrra mutatott.
– Hinnétek-e, hogy tanárember volt valaha? – kérdezte szavait halkabbra fogva. Menyasszony, lakás, szép jövő. . . Úgy ismerték a városban, hogy „a Professzor”. Az orvos, a szemetes, a borbély, az utcagyerek. Egyszóval mindenki. Arab és francia nyelvet tanított a főiskolán, diákjai szerették. Aztán beütött a mennykő és egy csapásra mindene elveszett.
Az asztal körül ülők sajnálkozva nézték Professzort, ahogy jobb napokat látott öltözékében, kopott hegedűjével hóna alatt a pulthoz sétált.
– Egy hosszúlépést Józsikám! – mondta halkan, miközben körmével egy üres pohár oldalát kocogtatta.
– Aztán jobbra, vagy balra, tanár úr? – vigyorgott rá a pultos.
– Tőlem akár táncra is perdülhetsz is, csak hideg legyen az a fröccs! Kutya meleg van odakint.
Apróval fizetett, hiszen ki tesz ma papírpénzt kalapba? Aztán fogta a gyöngyöző poharat és bevackolta magát a sarokba.
Az asztalnál újra megeredt a szó.
– Mi lelte a szerencsétlent?
– Úgy mondják, a polgármester segítette utcára. Hogy miért? Elmondom. . .
Egy francia befektető tárgyalt volna a városházán. Nagy üzlet volt kilátásban, de a tolmácsa lebetegedett. Gyors telefon a lektorátusra és mire a vendégek végeztek konyakkal, kávéval, meg is érkezett a tanár úr. Hamar megtudta, hogy mit várnak tőle, és akkor történt a baj. A franciák felé fordult és sajnálkozva, arab nyelven kérdezte: beszélik-e az urak valamelyik nyelvjárást? Értetlenkedő fejrázás volt a válasz, meg a polgármester sziszegő hangja.
– Ne idétlenkedjen már Professzor! Francia tolmács kell ide, nem arab.
– Értettem én elsőre is, polgármester uram, de a trianoni gyalázat napján én az életemért sem könyörögnék Clemenceau nyelvén.
– Nem? Hát idefigyeljen! Ha meghiúsul az üzlet, a maga fene nagy hazafisága miatt, hát én teszek róla, hogy többé semmilyen nyelven ne beszélhessen katedrán.
Senki lesz a neve ezután! És ígérem, nemcsak a városban.
– A nyilvánosság előtt ugyan mivel magyarázza?
– Sehogy. Szóbeszédnél kegyetlenebb vádló nem kell bizalmi állásban.
– Lelke rajta – válaszolt a tanár úr nyugodtan, majd sarkon fordult, és otthagyta a céklavörös városatyát.
Csúszott az üzlet, csorbult a haszon és a polgármester tartotta szavát. . .
Ám ezzel nem ért véget a történet. Évekkel később az a francia üzletember ismét a városban járt. Alig hihető, de a szakadt utcai zenészben felismerte az önérzetes tanárt. Kíváncsi volt; vajon mennyit érhet a rebellis magyar büszke hazafisága most, hogy éhes? Mosolyogva száz eurót dobott a hegedű nyitott tokjába.
– Énekelje el nekem a Marseillaise-t, uram! Clemenceau nyelvén, ha kérhetem. Öné a százas, ha megteszi.
Elmúlt már jócskán, június negyedik napja – nem érezte júdáspénznek –, s a Professzor elfogadta. Hegedűjén kísérte saját énekét, s mikor végére ért, a francia elégedetten megtapsolta. Ám, ahogy indulni készült a hajdanvolt tanár hangja megállította.
– Pardon Monsieur! Adok én is ugyanannyit önnek, csak előbb a Himnuszt énekelje el nekem. Kölcsey nyelven, ha kérhetem.
– Nagyon megérné – vigyorgott az üzletember –, de sajnos se a dallamát, se a szövegét nem ismerem.
Ekkor a Professzor lehajolt, felvette a ropogós bankót és az elképedt francia kezébe nyomta.
– Ennyiért bárki megtanítja.
Aztán álla alá fogta hegedűjét, de válla felett még hátraszólt.
– A francia szabadság dalára vendégem volt az úr.
Az üzletember csalódottan odébb oldalgott, a Professzor pedig – többnyire csak mosolyért cserében – járókelő közönségének játszott tovább.
„Mint száműzött, ki vándorol a sűrű éjen át”. . .
A francia – habár magyarul nem tudott – a hegedű szívfacsaró szavát megértette, meg azt is, hogy gazdagsága eltörpül a kolduló magyar méltósága mellett. . .
Állt még ott egy darabig, és talán életében először elszégyellte magát.
Az asztaltársaság a sarok felé nézett, de ott már csak egy üres pohár mutatta; nemrég még ült mellette VALAKI. . .
.
.
Kedves Gábor!
Vannak irodalmi portálok ahol lehet publikálni. Ilyen pl.:
FullExtra.hu Amatőr Irodalmárok Klubja
Héttorony. Irodalmi magazin
És akár létrehozhat egy saját irodalmi blogot is 🙂
Sok sikert hozzá! 🙂
Üdv, Gabriella
Minden elismerésem az Öné – és persze „a Professzoré”!
Jólesett a véleménye, kedves Gabriella. Szívesen megosztanék több írást is pályázaton kívül, csak nem tudom, van-e erre mód?
Üdvözlettel: Gábor
Kár,hogy ez a méltóság ritka,mint a fehér holló, és még nagyobb kár,hogy csak az utolsó fordulóban publikált.