Varázslat

Hónapokig tervezte a varázslatot. Hatalmas könyveket bújt, sikátorokban osont titkos találkozókra olyan alakokkal, akik a mágia tiltott formáit űzik. Kétes csereügyletekbe bonyolódott, hogy megszerezze a szükséges alapanyagokat, és ki tudja, hogy mi minden tiltott dolgot művelt még, amikért azonnali varázserő megvonással sújtotta volna a Mágia Nagy Tanácsa, ha tudomást szereztek volna róla. Még meditálni is eljárt, hogy fejlessze tudata fókuszáló képességét. Szeretett volna egy házi szellemet is beszerezni, de amint meglátták, hogy ki a vevő, röhögve dobták ki az utcára.

Amikor felidézte magában elutasításának emlékeit, az elméjét általában uraló indulat több fokozattal feljebb kapcsolt, és a világot elpusztítani akaró gyűlöletté vált. Még hogy egy másodosztályú varázslótanoncnak sem lennék jó?! Egy kétbalkezes kis senki vagyok?! Egy két lábon járó katasztrófa generátor?! Majd én megmutatom nekik! Olyan varázslatot mutatok be, amilyet még a nagy öregek sem láttak életük több száz éve alatt sem.

Ez a gondolat kicsit kitisztította az elméjét, hűvös szellőként simogatta kivörösödött arcát. Ökölbe szorította kezeit, a mélyen beszívott levegőt nagy sóhaj kíséretében lassan fújta ki. A haragra szüksége van, hogy a varázslat úgy alakuljon, ahogy tervezte. Az indulat segít az energiáit fókuszálni, és megidézni a szükséges erőket, ezért újra és újra felidézte megaláztatásainak emlékét. Szerencsés alak, bőven válogathat a felidézhető momentumok között.

Ahogy körbejárta a nagy asztalt és újra számba vette az összekészített alapanyagokat, megengedte magának, hogy kicsit eljátsszon a gondolattal, mi és hogyan fog lezajlani, amikor a Nagy Tanács vénjei szemtől szembe találkoznak a teremtményével. Azzal a nagyszerű varázslattal, amit Ő egyedül alkotott meg és küzdött végig a gondolattól a teremtésig. Egy szemernyi kétsége sem volt afelől, hogy amint elér a varázslat egy bizonyos pontjához, a Nagy Tanács azonnal megérzi a materializáció hullámait, és elméjükkel megragadva a rezgéseket el fognak jutni azok forrásához is, azaz hozzá. De mire ez megtörténik, már késő lesz, és ő diadalmasan ott fog állni a Tanács tagjai előtt, akik már nem lesznek képesek beavatkozni. El kell ismerniük nagyságát! Nagy sóhajtással engedte el megdicsőülése aranyglóriával keretezett képét, hogy visszatérjen a valóságba.

Akkor még egyszer: egy pint hamu egy sárkány által felégetett ház maradványaiból, egy darabka sárkányköröm (Remélem nem vert át az a nyomorúságos alak, akitől vettem. Nem volt hozzá sok bizalmam, de Osse ajánlotta és azt mondta, megbízható.), egy pint vér, egy kevés porított csont egy óriástól, egy sas szeme, két pint pálinka (De nem ám az olcsó, vizezett fajtából, hanem abból, amitől tüzes lesz a leheleted. Ezt igencsak sajnálta, hogy bele kell kevernie a főzetbe, szívesen merített volna egy kis önbizalmat az erejéből. De amit a varázslat megkíván, azt meg kell adni neki. Úgyhogy hatalmas önuralommal nem döntötte le a torkán a nemes italt.), egy kakas olajos zölden, kéken fénylő, gyönyörű farktolla (Ha megragadt volna a hagyományoknál, pikkelyt kellett volna használnia, de ő nem egy pikkelyes hüllőként képzelte a teremtményét, hanem valami fenséges, a nap fényében irizáló csodaként, amilyen nem volt még és nem lesz soha többé.), és egy hám. Tehát megvan minden, amire szüksége van.

Újra ökölbeszorultak a kezei, a harag átjárta testét, ahogy nekikezdett a főzet elkészítésének. Monoton hangon kántálta az varázsigéket, elméjét a varázslat által teremteni kívánt lény elképzelésére összpontosította, a sárkányra, ami hatalmas lesz és csak neki fog engedelmeskedni. Az ő sárkánya pedig ura lesz a kis földi- és a hatalmas tengeri sárkányoknak, így biztosítva számára a hatalmat és a dicsőséget.

A varázslat hatására energiák összpontosultak a szobában, fehér köd kezdett a semmiből sűrűsödni, amikor csörömpölés és nyávogás hallatszott be az ablakon. A szomszéd büdös macskája már megint, suhant át az elméjén, meg sem szakítva a kántálást. Egyre sűrűbbé és sűrűbbé vált a fehér köd, szinte már tapintani lehetett, amikor megérezte az ellentétes erők rezgését, a fehérséget valami sötét törte át. Ááá, szóval jönnek. Elég hamar, ami azt illeti, de már késő, érezte, hogy a teremtményt már nem lehet megsemmisíteni, létre fog jönni, ahogy a tudata megalkotta és a varázslat megtestesíti. Még néhány varázsige és a szobában megjelentek a Tanács vénjei, felkavarva a fehér és a sötét ködöt, megtörve az energiák koncentrálódását. De már tényleg késő volt. A fehér köd legmélyéről először homályosan, majd egyre élesebben körvonalazódva kezdett egy alak felsejleni. A legvénebb varázsló meglengette botját, amivel egy időben események megállíthatatlan sorozata indult el. Szétfoszlott a szobában a még itt-ott terjengő fehér és sötét köd, a napsugarak élesen vágtak át a szobán. A megszűnő tejfehér köd közepén a teremtmény testet öltött, a nap fényében kékeszölden csillant nyaka körül a toll, mint egy körgallér. Ahogy a levegőben lebegve, mellső lábaival egyenletes melltempóban hajtotta magát, hosszú, fehér farkával kecsesen kormányozva, odalebegett a Vénhez. Fejét hozzádörgölte a mellkasához és hangos dorombolásba kezdett.

A Vén botját még mindig magasban tartva a varázslat megvonó átokra nyitott szájjal állt, a feje fölött eddig sűrűn gomolygó sötét köd elenyészett és csak ennyit tudott döbbenten kinyögni: egy… tollas macska?!