TEL: 29 954 303 - E-MAIL: info@triviumnet.hu

Gyászmunka – Dávid Attila könyvismertetője

Szerző: Dávid Attila

A Trivium Egyesület 2019-ben hirdette meg a „Hogyan írjunk regényt?” című szemináriumi képzését, amelyen első helyezést ért el Pelesz Alexandra „Gyászmunka” című műve, ami 2020 március elején – nem sokkal Nőnap előtt – jelent meg az egyesület gondozásában.
.
A megjelenés időzítése telitalálat volt: a kötet – romantikus regény lévén – tökéletes ajándék nőknek, de mivel szerepelnek benne nagyon drága autók és nagyon szép nők is (valamint intim pillanatokból sincs hiány), ezért egy férfiember is haszonnal forgathatja – annál is inkább, mert ebből a regényből „tanulhatnak” a férfiak, hogy mi kell egy nőnek. (Elárulom: nem feltétlenül pénz, de persze nem árt, ha az is van – de inkább szeretetre, szerelemre, gondoskodásra és megbecsülésre vágynak a hölgyek, legalábbis ezt állítja a szerző, aki maga is nő, tehát tudja, hogy mit beszél/ír.)
.
A regény rávilágít arra is, hogy nem feltétlenül az a legrosszabb, ha mostoha körülmények között, szegényen élünk: sokkal nehezebb azoknak az élete, akik megszoknak egy közepesnél jobb életszínvonalat, szeretetben, boldogságban és aránylag jólétben élnek, ami aztán – mondjuk, egy baleset miatt – egy pillanat alatt véget ér és marad a kvázi nélkülözés, a nyakunkba szakadó ezernyi gond, a gyász stb. De a gyász is véget érhet egyszer, s talán az életben maradtak is megtalálhatják újra a boldogságot – erről szól Pelesz Alexandra regénye. Nem azt mutatja be, hogy milyen a való világ (arra ott a Híradó), hanem azt, hogy milyen kellene, hogy legyen…
.

Pelesz Alexandra „Gyászmunka” című könyvének főszerkesztője Ripp Gábor, a kötet borítója Czinkos Éva keze munkáját dicséri, a nyomdai előkészítést a Trivium Egyesület végezte.

A kötet megvásárolható a Trivium Webshopban: https://triviumnet.hu/webshop

.
.

  1. Fer-Kai

    Biztosan sok érték van a nyertes műben – illetve most már könyvben -, gratulálok a megjelenéséhez!

    Viszont a könyv címe nekem nemigen “jön be”. Olyan, mintha egy pszichológiai szakkönyv címe lenne. Ennél már csak a “Gyászfeldolgozás” lenne hervasztóbb cím, egy romantikus regény esetén…

Hozzászólás

*

Solve : *
30 ⁄ 6 =