TEL: 29 954 303 - E-MAIL: info@triviumnet.hu

Andante /Részlet/

4.5
(29)

Jelige: MACONKA67

(…)
Ekkor látta meg a koldusokat. Hárman jöttek. Körbekémlelve, óvakodva haladtak, riadt lépésekkel, mint akik nem ismerik ezt a terepet. Egyikük, egy pokrócokba bugyolált asszony, néha halkan felszisszent, húzta az egyik lábát. A másik, egy öreg férfi, hajlott háttal az utat fürkészte, használható cigarettacsikkek után kutatott. Néha váratlanul lehajolt, a fehér rudacska maradékát egy zacskóba dugta. Letelepedtek a templom lépcsőjére. Előkerült valamelyik zsebből egy rongy, talán valami régi zsebkendő, még a kopott virágminták is felsejlettek a szegélyén. Ezt rakták maguk elé egy-két pénzdarabbal: a babona, hogy a látványtól majd többet adnak.
A harmadik, az a nagyon ismerős arc, a mindig mosolygó koldus, átnézett a túloldalra, ahol ő ácsorgott. Bólintott, aztán széttárta kérdőn a karját. A reggeli búcsú, jutott eszébe. Nem hisznek benne, hogy igaz lehet, jöttek, hogy figyeljenek, hogy ne menekülhessek el. Filmre veszik gondolatban minden sóhajomat, az arcomon premier plánban megbúvó bizonytalanságot. Még a nevét se tudja. Visszaintett.
Megsajdult a szíve a váratlan örömtől, amikor harangkondulás szakította fel a csöndet. Az óramutató fél nyolcra ugrott, és a távolban feltűnt két alak. Mintha meséből léptek volna elő, elmosódottak voltak, csak két színes folt, egy piros és egy kék kabát, ahogy lassan közeledtek. A szél hangokat sodort felé: egy apró csengettyűét, meg egy asszonyosat, mélyebbet, ahogy válaszolt. Nézte őket, ahogy már annyiszor az elmúlt, rejtőzködő évek során.
Amint közelebb értek, lehajtotta a fejét, nagyon mélyen, mintha csak az utcakövet fürkészné. Rémülten érezte gyomrában a zsigerből induló, megránduló félelmet. Aztán leguggolt, hogy megigazítsa a cipófűzőjét. Egy hurok, két hurok, csomó. Fényes, fekete csizma meg egy apró lábra illő piros cipő sejlett fel, ahogy lassan elmentek mellette. Kavicsok a talpam alatt, mormolta, emlékek a talpam alatt.
Az iskola nehéz ajtaja kinyílt, majd kattanva becsukódott. Csak ekkor mert újra felnézni. Szemben, a templomlépcsőn, a koldusok dühösen bámulták. Nem megy, motyogta magának, ez most nem megy. Kellene az a tavasz, a napsütés, ami melenget szívet, embert, ami előhozza az új életet. Vöröslő pipacsmező.
Lábával félrerúgott egy kavicsot, az lapos ívben nekikoccant az iskola falának. Aztán fel-alá járkált és szavakat keresgélt, mit mond majd. Tegnap este még megvoltak, ma reggelre elvesztek. Szia. Megismersz még, én vagyok az, József, megváltoztam. Már nem iszom, munkát is keresek hamarosan, szeretném, ha beszélgetnénk, ha megbocsátanál azért, ami…
Hová lesznek a szavaink?
Szélesen gesztikulált közben a karjával, most már sokan nézték, bolond, félőrült ez is, még egy, akinek kórház kéne, zárt osztály. A földet bámulta újra, kavicsok röpködtek a cipője sarka alól, mint apró vízcseppek. Behunyta a szemét, nagyokat öklözött a levegőbe, küzdelem volt ez, érezte a válaszütéseket is, fájtak nagyon. Hol egy szemöldök, hol egy gyomros. Összegörnyedt. Megbocsátás, mi? Előbb önmagunknak kéne…
(…)
.
.

Mennyire tetszett ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 4.5 / 5. Szavazatok száma: 29

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

  1. Juhász Gabriella

    Ez a novellarészlet egészen egyedülálló sztori a többiek között. Egy lecsúszott férfi lelki vívódását, frusztrációját ismerjük meg. Egy (talán) zátonyra futott, vagy meghiúsult kapcsolat után a megbocsátásra vágyódik, de hogy várhat el mástól olyat, amit még önmagával szemben sem tett meg. Igényesen megírt, nyomasztó hangulatú történet. Nagyon tetszik! Sok sikert hozzá, hogy a kiválasztottak között szerepeljen 🙂
    (Van benne egy elütés: cipófűzőjét )

Hozzászólás

*

Solve : *
8 × 12 =