TEL: 29 954 303 - E-MAIL: info@triviumnet.hu

Mint hal a porban /Részlet/

4.5
(4)

Jelige: Csigakő

(…)
A karikás szemű, hórihorgas Kele egy évvel Virág érkezése előtt lett az akvárium vezetője. Azért kapta meg a pozíciót, mert hozzáértő, lelkiismeretes szakemberré vált. Sűrűn cserélődő beosztottjai szerint egyenesen megszállottá.
Tudományos karrierjét ugyanazokért a hús-vér halakért áldozta fel, amelyek sokadízigleni ivadékai talán azért nem jutnak ki soha a szabad vizekbe, mert ő elhanyagolta a nyelvtanulást. Legalábbis rosszabb napjain így ostorozta magát.
A morcos gázlómadár mérges angolnát fogott, amit egy frissen érettségizett sellő kedvéért sem volt képes elereszteni.
Virág első feladata az volt, hogy egy apró teaszűrőn áteresszen vagy hatvan liter, frissen keltetett ráklárváktól nyüzsgő, sós vizet. Akármennyire is sajgott a háta a művelet végén, a vajfehér lárvatömeget azonnal át kellett öblítenie a csapnál, és egy menzai kancsó, valamint egy műanyag tölcsér segítségével szét is kellett adagolnia az édesvízi halivadékoknak otthont adó tartályokba, mielőtt az érzékeny sórák-lárvák elpusztultak volna. A feladat gyors és szakszerű elvégzéséért még egy jóváhagyó biccentést sem kapott főnökétől.
Az utóbbi négy hónapban ő volt a harmadik nagyreményű jelölt, mert két elődje, akik jókötésű fiúk voltak, pár heti visszhangtalan, vigasztalan gürcölés után szó nélkül felszívódott. Kele úgy gondolta, ezek után nincs rá oka, hogy egy lánytól többet várjon. Nem hímsovinizmusból, mondogatta magának, pusztán korrekt statisztikai alapon, a nők gyengébb átlagos fizikumának ismeretében. Na meg önvédelemből, hiszen el akarta kerülni az újabb csalódást. Annyira nem számított semmi jóra Virágtól, hogy nem tudta észrevenni sem jól elvégzett munkáját, sem pedig azt, hogy e munkát egy aprócska, de formás és ruganyos testű nő végezte el.
A munkaidő végén Virág a közös öltözőben lerúgta a lábánál öt számmal nagyobb leltári gumicsizmát, és kibújt a sokszorosan visszahajtott szárú, derékban elálló, kantáros kertésznadrágból. A szűkös öltözőnek volt egy pirinyó, tejüveg ablaka, ezért Kele az onnan nyíló, ablaktalan főnöki odú ajtaját állandóan nyitva tartotta. Számítógépénél ülve ráláthatott a vetkőző lányra. Virág nem merte rácsukni főnökére az ajtót, de mivel a férfi irányából nem érzékelt személyes érdeklődést, úgy gondolta, hogy ha a lehető leggyorsabban felrántja utcai nadrágját, Kele semmit sem fog észrevenni.
– Szia, reggel jövök! – búcsúzott el erőltetett könnyedséggel az akvarista monitor-világította profiljától.
Kele akkorát ugrott, amekkorát legfeljebb egy ágyúlövés indokolt volna.
– Oké, persze! – krákogta köszönés helyett, és tüntetőleg újra az online járványhíradóba temetkezett.
Virág elhatározta, hogy másnaptól a vécében öltözik majd át.
Shortban, kockás ingben indult el, hogy életében először bennfentes szemmel is körülnézzen az állatkert gazlepte ösvényein. A hétmérföldes csizma munka közben a talpa alá gyűrte a zokniját, amitől mindkét sarka felhólyagzott. Hiába tett rájuk ragtapaszt, a vászoncipő nyomta a kifakadt hólyagokat, így hát kézben lóbált cipőkkel, mezítláb bandukolt.
Az ázsiai vadlovak kifutójánál megtorpant. A karámban négy kefesörényű, cipófarú izomtorpedó száguldozott, fürödve a nyári naplemente ferde sugaraiban. A lópaták felverte sűrű porban a fénykévék szinte szilárdnak tetszettek, de csak addig, amíg a nekiszilajodott állatok beléjük nem rohantak, és meg nem szakították folytonosságukat. Virág leesett állal feledkezett bele a villódzásba, de egy szentimentálisnak indult sóhaj után felköhögött. A beszippantott finom homok csikorgott fogai között, és kaparta a torkát.
– Nesze, te bamba! Miért nem csukod be a szádat? – korholta kuncogva önmagát, és hátizsákjából egy apró kulacsot kotort elő.
Csak két kortyintásra való vizet talált benne.
Ivókutat kereső, szomjas tekintetét váratlanul egy másik tekintet ejtette foglyul. Másfajta, zavarba ejtő szomjúsággal hatolt a szemébe, hogy egy pillanattal később csupasz combját és lábszárát vizslassa végig. Virág, ha tehette, májustól októberig rövidnadrágban járt, és ezt a viseletet eddig sohasem tartotta különösebben kihívónak. Most azonban egészen meztelennek érezte magát. Hogy kiszolgáltatottságát csökkentse, piszkos lábfejét beleerőltette a hirtelen igen szűknek és durvának bizonyuló vászoncipőbe, és gyerekes toppantással sarkon fordult.
– Hahó! Ugye te vagy az új halas lány? Gyere, ne félj, itt megtöltheted a palackodat! – állította meg egy kedvesen csúfondáros női hang.
Ha egy férfi szólt volna utána, bizonyosan kereket old, de így visszabicegett a farönkökből tákolt korláthoz. A karám végében álló, nyitott oldalú istálló szénapadlásáról jött a hang, onnan, ahol a szomjas tekintet gazdáját is sejtette, de mivel úgy tűnt, a hang tudja, hogy ki ő, elhessegette aggodalmát.
Sörtehajú, hegyes orrú fiú ugrott le a szénából.
– Szia, Peti vagyok! Enyémek itt a lófélék. Hidd el, jófélék! – közölte vigyorogva.
Gyerekesen vékony hangja volt. Kéznyújtás helyett kurta integetésre emelte szutykos tenyerét, majd Virág bemutatkozását meg sem várva az istálló falikútjához ballagott.
– Itt a fürdőszobám, – bökött a vízcsapra – és amott alszom. – intett a szénapadlás felé. – Nagyon örülök neked. Tudod, kevesen vagyunk, csak a legcsóróbbak és a legőrültebbek maradtak itt gondozónak. Én mindkét halmazba beletartozom, akárcsak a főnököd, Kele. Gondolom, nem dicsekedett el neked azzal, hogy már ő sem tudja fizetni az albérletét… Az irodájában lakik. Keresetünk jó része arra megy el, hogy kiegészítsük belőle az állataink ellátmányát.
Miközben Virág ivott, Peti újra végigmérte, de pillantása már nem annyira testi vonzalmat, mint inkább leplezetlen kíváncsiságot tükrözött.
– Van hova menned? Úgy értem, laksz valahol? – bökte ki kertelés nélkül azt, ami leginkább érdekelte. Gyerekesen maszatos, ugyanakkor gyermeki tisztaságot tükröző homloka alól szinte esdve pislogott Virágra, aki emiatt képtelen volt tolakodásnak venni a túlságosan direkt kérdést. Egyszerű és őszinte választ akart adni rá, amivel meg is védhette magát, ha a sörtehajú túlságosan gyors közeledésre próbálná felhasználni infantilis álcáját.
– A nagyszüleimnél lakom a belvárosban. Kicsi a nyugdíjuk, dolgoznom kell, amíg föl nem vesznek az egyetemre, remélhetőleg egy év múlva. Addig meg fertőtlenítőben fürdöm és mosok minden este, hogy rájuk ne ragasszam a vírust!
– Értem. – fonta össze karjait a mellén Peti csalódottan. – Azért ha valamikor mégis úgy adódik, szívesen látlak panorámás erkélyemen!
(…)
.
.

Mennyire tetszett ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 4.5 / 5. Szavazatok száma: 4

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

  1. Éva

    Nagyon jól és izgalmasan megírt, humoros, magával ragadó történet.

Hozzászólás

*

Solve : *
29 − 7 =