Previous Story
A 21. század és a szerelem /Részlet/
Posted On 2020 jún 27
Comment: 0
Jelige: Freya
(…)
Egy hosszú, sötét hajú, kerekded arcú, baromira kihívó ruhát viselő lány fordult be a sarkon. Ebben még nem lett volna semmi különös – bár annak nagyon örültem, hogy végre látok valakit ezen a kihalt környéken –, de a baj az, hogy felém igyekezett.
Lassan húsz perce álldogáltam már az étkezde előtt, ahová megbeszéltük a randit, és még mindig nincs itt. Ez a sötét hajú viszont határozottan engem néz, és mintha kicsit el is mosolyodott volna. Reflexből a vállam mögé sandítottam, hátha nem én vagyok a tekintete prédája, de aztán rájöttem, hogy sajnos kizárólag az étkezde ajtaja és fala van mögöttem. Ami még csak nem is átlátszó.
– Szia, te vagy Tomi? – kérdezte nagy vidáman, nekem meg az volt az első gondolatom, hogy: „Ugye nem te vagy Szilvi?”.
– Öhm, igen. És te?
Mintha felnevetett volna, legalábbis az arca úgy nézett ki. A nevetés hangja viszont inkább hasonlított egy trópusi madár rikácsolására.
– Hát Szilvi vagyok! Velem beszélted meg a randit, emlékszel?
Hogyne emlékeznék. Arra is emlékszem, hogy a képen, amit küldtél, vállig érő szőke hajad volt, és ovális arcod. Emellett sokkal barátságosabbnak, és ha őszinte akarok lenni, szebbnek is tűntél azon a képen, mint az, aki most itt áll előttem, és még a vigyora is zajos.
– De, igen, persze. Én csak, öhm, másmilyennek képzeltelek.
– Jaj, tényleg, a kép. Bocsi! Elfelejtettem mondani, hogy az már vagy három éve készült.
Aha. Vagyis egy teljeskörű arc-átalakító műtét előtt?
– Nem megyünk be amúgy? – vigyorgott még mindig. Felemelte azt a kezét, amin a nevetséges citromsárga táskája lötyögött, és az étkezde ajtajára mutatott.
– Dehogynem. Remélem, még él a foglalás.
– Hogyne élne? Várjunk… Ugye nem késtem? – Ránézett az órájára, én meg követtem a tekintetét: a késése huszadik percénél tartottunk ekkor. – Basszus! Bocsi.
– Semmi baj. – Ez igaz volt. Végül is mit számít a késés, miután láttam, hogy ő igazából nem ő?
Kinyitottam neki az ajtót, egy perc múlva pedig már az asztalunknál ültünk, és a menüt nézegettük. Alig voltak az étkezdében, úgyhogy nem problémáztak a késésünk miatt.
Én ajánlottam, hogy ide jöjjünk, mert körülbelül félúton van kettőnk otthona között, és jól ismerem a helyet, tudom, hogy finomakat sütnek. Szilvi viszont nagyon nem lelkesedett; már akkor összehúzott szemekkel kémlelt körül, amikor az asztalunk felé igyekeztünk.
– Hűha, nincs nagy választék – állapította meg hamarosan Szilvi. – Te mit fogsz enni?
– Jó a sajtburgerjük – vontam vállat. – Az elég lesz most nekem.
Húzogatta a száját, és olyan arcot vágott, mintha mély elmélkedésbe esett volna, de kétlem, hogy valóban ez történt.
– Na jó – csapta le elégedetlenül az étlapot az asztalra. – Azt hittem, választhatok majd valami kímélőt, de mivel olyanjuk nincs, jó lesz nekem is a sajtburger.
Tudod, Szilvike, ha lett volna bármi javaslatod, hogy hova menjünk, elfogadtam volna, mert mint mondtam, nekem teljesen mindegy, hol vagyok az első randin. Az a fontos, hogy milyen a lány, akivel azt az időt eltöltöm. Te pedig eddig semmilyen reményt nem váltottál be, sőt, a jogos elképzeléseim is a kukában kötöttek ki.
Szerencsémre hangosan nem kellett reagálnom arra, amit mondott, mert közben megjött a pincérlány. Ő bezzeg mosolygott (és egyébként még szőke is volt). Megmondtam, mit kérünk, aztán Szilvi felállt, hogy kimenjen a mosdóba. A kezdeti víg hangulata gyorsan elúszott. Baromi jó első randi lesz ez.
.
.
***
.
.
– Hali! Milyen volt az első Wicked-randi? – kérdezte Petya, amint felvette a telefont. Egy perce kísértem ki Szilvit a buszmegállóba, aztán rögtön hívtam is a haveromat, mert ki kellett adnom magamból a dolgokat. Ki kellett dobnom magamból ezt a nőt.
– Hallod, nem sok randim volt eddig, de ha ötszáz lett volna, akkor is ez lett volna mind közül a legidegesítőbb.
– Na, miért? Ronda volt a csaj?
– Á, nem erről van szó. Egész szép volt, de ez baromira nem számít. Egyrészt késett egy csomót, és nem is tudott róla, nem hogy sajnálta volna. Aztán mindenbe belekötött, tényleg mindenbe, pedig direkt megkérdeztem tőle előtte, hogy mit akar csinálni, hol akarja csinálni, mikor akarja csinálni… Ja, és a legérdekesebb az, hogy nem azzal találkoztam, akivel szerettem volna.
– Mi van? Valaki mást küldött maga helyett?
– Igen. Wicked-en. Tuti, hogy nem a saját képét küldte, hanem valami random lányról készült random képet egy random weboldalról.
– Haver, ez gáz.
– Ja.
– Figyi, megbeszéltem Atival, hogy átmegyek hozzá sörözni, épp most veszem fel a cipőmet. Gyere te is.
– Jó ötlet. A sör segít.
– Bölcs gondolat. – Hallottam a hangján, hogy vigyorog.
(…)
.
.
.
.