TEL: 29 954 303 - E-MAIL: info@triviumnet.hu

A múlt maszkja /Részlet/

3.8
(5)

Jelige: Opál

(…)
„Baltier mélyet sóhajtott, és elhagyta menedékét. Megremegett, amikor megérezte arcán a hűvös, éjszakai levegőt. A szorongás csak nőtt benne, amikor hátrapillantott. A lépcső legalsó fokán állt, de úgy érezte, túl messze került a templomtól.
Valahonnan lépteket hallott, de ezzel egy időben megpillantotta Gervast. A katona egy fának támaszkodva kortyolgatta italát, és mintha várt volna valakit. A fiú lassan közelített felé.
– Na, csakhogy ki tetszett bújni a szent lyukból, úrficska – gúnyolódott a lovag. – Vagy tán kidobtak a szentjeid? Na, gyere, igyál egy kortyot – nyújtotta oda a butykost. – Jót fog tenni. Na, húzd már meg, pajtás – Baltier elfordította a fejét. Gervas ekkor vette észre, hogy a fiú ajkai remegnek. Lepillantott, és meglátta a kezében a maszkot.
Már megint berezelt a kölyök. Fújt egyet, de nem szólt. Várta, hogy Baltier valljon.
– Nem fog menni – szólalt meg a fiú. – E nélkül pőrének érzem magam.
Felemelte a maszkot. Félúton megdermedt, mintha várna még néhány szót. Társa továbbra is néma maradt, de egy határozott mozdulattal kiverte a maszkot a reszkető kézből.
Baltier lehajolt érte, de egy gondolat lelassította. Nem értette, miért bánik így vele az, akiben eddig vakon megbízott. Mire elérte volna, Gervas rátaposott a maszkra, ami ezer darabra tört.
A fiú meg sem hallotta a reccsenését, mert a szívében saját kiáltása, fülében pedig egy pár női cipő keltette zaj nyomta el. El akart rohanni, de ekkor egy világszép hölgy lépett elő a bokor mögül. Hosszú, vörös fonatán csak úgy ragyogott a holdfény, karcsú alakját pedig a legsudárabb fák is megirigyelhették volna.
– Nocsak, Roschen kisasszony – mormolta Gervas. – Sétálgatunk? Sétálgatunk?
– Önnek Lady Edwina vagyok, lovag úr – felelte a hölgy, miközben összehúzta szemöldökét.
Míg beszélt, fénylő ajkai édes mosolyra álltak, de némelyek hamisnak vélhették. A férfi is, de ő többre tartott egy nyelet jóféle szeszt, mint bármely nemes hölgyet. Rosszhírű lányokkal hált, szerelmet pedig utoljára tizenöt évesen érzett, annak meg már húsz éve is volt. A ladyt nem kedvelte túlságosan, mert az jobban értékelte a külső szépséget a lélek tisztaságánál.
– Ó, igen – villantott rá nem éppen baráti mosolyt. – Kedves Edwi, engedje meg, hogy bemutassam ifjú barátomat. Lehet, hogy már találkoztak. Íme, Baltier Cristos von Lackreon.
A hölgy nem felelt, csak odalépdelt a fiúhoz, és csókra nyújtotta porcelánfehér kacsóját, ekkor pillantotta meg az ifjú arcát elcsúfító sebeket. Megborzongott, de nem húzta el a kezét. Baltier teljesítette férfiúi kötelességét, aztán gyorsan elindult valamerre.
– A barátja mindig ilyen? – kérdezte Edwina, mire Gervas felhorkant.
– Csak a magafajta bosszantó teremtések mellett, aranyom – oktatta ki a lányt. – Azt hiszi, nem láttuk a reszketését? Ej, ej, Milady. Remélem, egy nap majd kinyílik az a szép zöld szemecskéje.”
(…)
„– Szörnyű dolgot tettek a fivérei, amiért megbűnhődtek… Igazán sokat szenvedhetett, de már nem kell a félhomályban bujdokolnia. Lépjen ki a fényre, és vegye észre, hogy sok embernek fontos. Emlékszem, miután visszavonult és elrejtőzött, az édesanyja sokat zokogott, az édesapja pedig komor lett és hallgatag – mesélte a kisasszony. – Mindig csodáltam, hogy miként tudta megülni a lovakat olyan daliásan, akár egy igazi herceg – Baltier felemelte a fejét, közelebb lépett Edwinához.
– Hát emlékszik rám gyerekkorából?
– Hogyne emlékeznék, édesanyám mindig korholt, amikor a függöny mögül lestem, ahogy a birtokhoz közeli mezőn lovagol – hirtelen a szája elé kapta a kezét, majd szégyenkezve eltakarta az arcát mindkét kezével. A kendő leesett a válláról. Végigfutott rajta a hideg, ahogy a vékony anyag alá befújt a szél. Baltier odalépett, felvette és a vállára terítette a stólát. Edwina feltekintett a férfira.
– Pár hónapja is láttam szürkületkor, tudtam, hogy Ön az, de nem mondtam senkinek. Csak ott ültem az ablakpárkányon, és csodálva figyeltem, ahogy megülte a paripáját – felemelte a kezét, és az illem ellenére megérintette a férfi arcát, finoman végigsimított rajta. Edwinának az érintéstől lángra gyúlt az arca. Kicsit habozott, majd levette Baltierről a maszkot. – Erre nincsen szüksége innentől kezdve, Baltier – a hangjában valamiféle lágyságot vélt felfedezni a gróf, ahogy kimondta a lady a nevét.
– Árulja el, hol rejtőzött idáig, Edwina kisasszony? – kérdezte ámulattal vegyes kíváncsisággal, ahogy rátekintett a hófehér maszkra, amit a lány finoman az ujjai között tartott.
– Ön rejtőzött el a templomba, és bolyongott, akár a kísértet. Én mindig itt voltam! – húzódott kicsit közelebb a férfihez. Baltier szája kiszáradt, szíve szerint karjába vonta volna és csókkal pecsételte volna meg ezt a pillanatot, de kissé elfordította a fejét, hogy leplezze zavarát. – Nem Ön a szörnyeteg, hanem azok, akik az égési sebek miatt kinézik magát – simította meg lágyan a sebhelyeket. A bőr néhol érdes volt a forradások helyén, máshol sima. Baltier visszafojtotta a lélegzetét, felemelte a bal kezét, és rátette Edwináéra. A lány szíve nagyot dobbant. – Ígérje meg nekem, hogy nem tűnik el, és itt marad!
– Nem akarom elhagyni, Lady Roschen! – vallotta be. Edwina elmosolyodott.
– Ne is merjen! – hangjából kis csipkelődés volt kihallható.
– Én is emlékszem magára, Edwina, többször láttam, mint azt el tudná képzelni. Láttam, amint szép, fiatal nővé érett, és igazán boldog lehet majd az a férfi, akihez nőül megy – a szavak tőrként fúródtak a szívébe, mire Edwina összepréselte az ajkait egy vonallá.
– Idáig akárhány kérőm volt, egyikben sem leltem meg azt, amit magában. Ha férjhez fogok menni, akkor csakis von Lackreon grófhoz! – Baltier megszegve az illemet, közel vonta Edwinát, és hevesen megcsókolta. A lány átölelte a férfi nyakát, a maszk puhán a fűbe esett.
Edwina a húsz esztendeje alatt először érzett olyan heves szívdobogást, belső remegést, amit akkor. Az izmai elernyedtek, különös érzés kúszott a hasába, amit korábban még nem tapasztalt. Tudta, mi ez, tudatosult benne, életében először szerelmes, amit idáig saját maga előtt is tagadott. Baltier és Edwina egymásba karolva sétáltak, és beszélgettek egy nagyot a birtokon, miközben nézték a tiszta, csillagos égboltot.”
(…)
.
.

Mennyire tetszett ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 3.8 / 5. Szavazatok száma: 5

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

  1. Éva

    A párbeszédet nagyon jól vannak megírva, teljesen élők.

Hozzászólás

*

Solve : *
22 − 17 =