TEL: 29 954 303 - E-MAIL: trivium@triviumnet.hu
Friss bejegyzések

Kitekintés a japán irodalmi művek szerkesztésébe

5
(5)
.
Az ember mindennap kihívásokkal szembesül, akár a magánéletről, akár munkáról van szó, még akkor is, ha tudja, mit fog másnap csinálni.
Azonban vannak különleges esetek is. Ilyen kihívás számomra minden egyes szeminárium, hiszen hiába van már tapasztalatunk az online oktatásban, sosem tudhatjuk milyen személyiségekkel találkozunk. Minden tanítvány más és más, mind stílusban, mind technikai felkészültségben, mind tehetségben, mind személyiségben.
Kezdetben nem tudhatjuk, ki hogyan reagál az őszinte észrevételekre, de már a novellák javításánál kiderül, ki fogadja meg a javaslatokat, ki képes kompromisszumokra.

Mert kezdő íróként a legfontosabb a kompromisszumkészség. Aki erre nem képes, ne is próbálkozzon a kiadóknál.

A szeminárium alatt is sokféle kezdő íróval találkoztam, de a többség értelmesen és higgadtan fogadta a javaslatokat, csak néha fordult elő, hogy magyarázni kezdték az okokat, vagy egyáltalán nem mutattak hajlandóságot a javaslatok elfogadására.
Azonban volt két-három írópalánta, aki óriási fejlődést mutatott, ők emiatt tovább is jutottak a következő szintre. Igaz, az utolsó szintre már nem volt elegendő a tudásuk, de én mégis ezekre az írókra vagyok a legbüszkébb.

Hiszen a szeminárium nem csak arról szól, hogy kiválasszunk egy kiadható regényt, hanem hogy minél többet segítsünk azoknak az íróknak, akik még sosem kaptak szakszerű instrukciókat.

Azonban a tavalyi év végén akadt egy eset, ahol saját magamra lettem büszke. Ismerőseim többsége tud róla, hogy írok és szerkesztek, néha írással kapcsolatosan kérik is a tanácsaimat. Ezek inkább csak általános kérdések: tetszik-e mű, van-e létjogosultsága, ha megpróbálják kiadatni stb. Pár hónapja azonban az eddigi legkülönlegesebb kérés jutott el hozzám.
Talán egy éve is elmúlt, hogy szóba került egy ismerősöm levelezőtársának regénye. Már el is feledkeztem a dologról, amikor tavaly szeptemberben erre a régi kérésre hivatkozva megérkezett a kérdéses japán nyelvű (!) regény.
Természetesen tudtam, hogy a levelezőtárs japán, és tisztában voltam azzal is, hogy a készülő regénye nyilvánvalóan japánul íródott. De csak ekkor értettem meg, mekkora fába vágtam a fejszém.
A százoldalas regény elolvasása nem is okozott gondot, azonban értékelés előtt még rengeteg feladat állt előttem. Hiszen hiába vagyok tisztában a magyar regények logikai felépítésével, szerkezetével, a központozással stb., ez nyilván nem egyezik a japán regények formai és tartalmi követelményeivel.
Úgyhogy belevetettem magam a japán irodalmi művek írásának szabályaiba!
Már az sem volt egyszerű, hogyan keressek rá az engem érdeklő címekre, hiszen a megfelelő szakszavakat nem tanítják a nyelvtanfolyamokon, és a szótárakban sem írják a szó mellé, hogy „irodalmi szakszó”.
A sokszoros próbálkozás végül meghozta az eredményét: rátaláltam egy japán írásoktató weboldalra, ahonnan sikerült összeszednem a megfelelő szakszavakat. Azonban csak ekkor kezdődött az igazi kutatás, hiszen a magyar könyvek és netes oldalak sem tartalmazzák összegyűjtve a szükséges szabályokat, előírásokat. A szemináriumi tananyag megírásakor is számos könyvet, szótárt, írással foglalkozó honlapot kellett átolvasnunk, több nyelven is, hogy aránylag egységes tananyagot alakíthassunk ki.

Először is átrágtam magam a Japán Oktatási Minisztérium által kiadott nemzeti irányelveket tartalmazó szabálygyűjteményen, ami hasonlít a Magyar helyesírási szabályzathoz. Ebből azonnal kiderült, hogy az általam ismert néhány írásjelen túl vannak más írásjelek is, amelyekkel ugyan találkoztam már a japán könyvekben, de akkor fel sem tűntek. Ez azért érdekes, mert a japánoknak a XIX. sz. végéig a pont volt az egyetlen írásjelük, a vesszőt például csak a nyugati magazinok hatására vették át. Igaz, hogy a nyomtatott irodalmi művek még mindig a fentről lefelé, jobbról balra olvasási irányt követik, de már alkalmazzák a kettőspontot, a pontosvesszőt, felkiáltójelet – amit japánul kifejezően csodálkozójelnek hívnak – és a kérdőjelet is, sőt a párbeszédekben rengeteg hangulatjelző írásjelet használnak. A japán regényekben szögletes zárójelek közé teszik a párbeszédeket – de van kettős szögletes zárójel is –, és nem mindegy, hogy ezek végén hány és milyen gondolatjel szerepel. Létezik hangulatjelző pont is – tulajdonképpen ennek használata a legegyszerűbb –, de van hangulatjelző hármaspont, amiből lehet egymás mellett kettő vagy három, és az sem mindegy, hogy ez a hat vagy kilenc pont hová kerül a mondatban…

És még csak a nemzeti irányelveket olvastam el!
Még szerencse, hogy legalább a narrációban alkalmazott szabályok többsége megegyezik a japán nyelvtanfolyamon írt fogalmazások szabályaival.
.
.
Miután túljutottam a megrázkódtatáson, és nagyjából megértettem, mikor, hová, milyen írásjelet kell kitenni, elkezdtem az írással foglalkozó oldalakat, könyveket olvasgatni. A teljes regényre vonatkozó szabályokat egyszerűbb is volt megértenem, mint az írásjelek használatát. Vagy csak az írásjelek annyira bonyolultnak mutatkoztak, hogy kész felüdülés volt, hogy már nem kell egy mondatot kétszer-háromszor elolvasnom, ha meg akarom érteni a szöveg lényegét. Egy-két hét múlva még könnyebb dolgom lett, mivel már ki tudtam szűrni, amivel már találkoztam, de azért akadtak ellentmondó leírások is.
A nehézségek ellenére mégis rendkívül hasznosnak éreztem, hogy beletekinthetek a japán nyelven íródott regények kialakításába is. Ugyanis ahogyan a magyar nyelvet is sokkal jobban megismerjük egy másik nyelv elsajátításakor, ebben az esetben is önkéntelenül összehasonlítottam a magyar és a japán szabályokat.

A majdnem egy hónapi tanulmányozás alatt kiderült, hogy nemcsak a japán és a magyar nyelv mutat hasonlóságokat, hanem a regényírás szabályai is.

Létezik ugyan egy szabály, amely négy egységre osztja a történetet, de a japánok is inkább a hármas makroszerkezetet alkalmazzák. A négy makroszerkezetes szabály is csak abban különbözik a hármastól, hogy a Bevezetés utáni Konfliktust külön kezeli, de utána náluk is a Tárgyalás következik, és végül a Befejezés zárja a regényt. A nézőpontok is megegyeznek a magyar regényekben használtakkal, a japánoknál is E/3 az elterjedtebb, de E/1 nézőpontban is írnak. A történetet szintén bekezdésekkel tagolják, és a párbeszédekben kerülik a „mondta” kezdetű elbeszélői megjegyzést, inkább színesebben fejezik ki a szereplő hangulatát.

Ami szerkezetileg lényeges különbség, hogy a japán írók váltogathatják az igeidőket!

Ez már az első olyan japán regénynél feltűnt, amit magyarul már olvastam. A magyar irodalmi művekben ugyanis annyira erős az egységes igeidő alkalmazása, hogy még a kevert igeidőben íródott idegen nyelvű regények fordításánál is betartják.
Tartalmilag pedig azt vettem észre, hogy nagyon kedvelik a részletes leírásokat. Sokszor még egy fal mellett álló széket is a színétől az anyagáig teljes részletességgel leírnak.
Miután mindezt aránylag megjegyeztem, nekiálltam a regény szerkesztői szemmel történő olvasásának.
Szerencsére kortárs műről volt szó, nem pedig fantasy vagy történelmi regényről, amihez még valamilyen alapismeret is szükséges lett volna. Azonban néhány oldal után újabb kihívással találkoztam: a két idős főszereplő nem a standard japán nyelvet beszélte, hanem az oszakai dialektust!
.
.
Egy nyelv régió szerinti dialektusa részben más nyelvet jelent, hiszen mind szavakban, mind nyelvtani kapcsolatokban különbözik az eredeti nyelvtől. Ráadásul általában a leggyakrabban használt szavak – jön, megy, csinál, jó, rossz stb. – és nyelvtanok – például a tagadás – esetében is használnak más szerkezeteket is. Mi kis ország vagyunk, ezért a magyar nyelvben nem léteznek tájszólások, mert egyes szavak ugyan területenként különböznek, de nyelvtani különbségek nincsenek, ezért bárhol vagyunk az országban, mindenhol megértjük egymást.
Szerencsére az oszakai régió híres komikusai miatt ez a tájszólás elég népszerű, ezért a magasabb szintű nyelvtanfolyamon is tanultunk róla. Tehát felelevenítettem a tanultakat, és rákerestem néhány, japán dialektusokkal foglalkozó honlapra.
Ezután már semmi sem állhatott az utamba!
Legalábbis ezt gondoltam, amíg egy japán szó fel nem tűnt. Ez egy jellegzetes szó, amit – én úgy tanultam – csak meghatározott esetekben lehet használni, az író azonban kissé általánosabban értelmezte a jelentését. Szótárak, értelmező szótárak tanulmányozása is az én igazam mellett álltak, de azért szakképzett segítséget kértem: írtam a magyar anyanyelvű, Japánban élő tanárnőmnek. A tanárnő pár napon belül válaszolt, megkérdezte japán kollégáit is ez ügyben, és kiderült, hogy ez valóban egy különleges esetekben használt szó, általánosságban nem használható.
Annyira nem lepett meg a válasz, mert a szemináriumon is sokszor futok bele téves jelentéssel használt szavakba.
Természetesen akadtak még kisebb fennakadások – összefüggéstelennek tűnő párbeszéd, értelmetlen nem odaillő bekezdés –, ami újra és újra megdolgoztatott, de végül elégedetten küldtem át a részletes észrevételeimet az írónak.
.
.
Két kérdésben azonban nem tudtam állás foglalni. Az egyik, hogy a történet mennyire érdekes vagy népszerű manapság Japánban. Nekem tetszett, mert bepillantást nyerhettem egy idős japán házaspár múltjába és mindennapjaiba, a karakterek is egyediek voltak – a szófukar nagypapánál néha bajban voltam, vajon a hümmögése éppen „igent” vagy „nemet” jelent. A másik a fiatal főszereplő viselkedésére vonatkozott, hiszen más kultúra, más szokások. Ilyenkor csak jeleztem az írónak a véleményemet, hiszen elolvashatok akár száz könyvet, akkor sem tudom teljesen megérteni egy másképpen gondolkodó nép viselkedését.

Összefoglalva, azt kell mondjam, hogy tetszett ez a kikacsintás egy másik világba, de ha nem lenne a szemináriumi oktatás, biztosan nem mertem volna vállalkozni rá. Ami pedig a legfontosabb, úgy érzem, beszélhet az ember egy másik nyelvet akármilyen magas szinten, igazán jól csak az anyanyelvén írhat.

Folytatása következik…
.


.
Ha érdekel a „Hogyan írjunk regényt? III.” kezdő írók támogatására, írásoktatására, írásfejlesztésére vonatkozó online képzési program, a szeminárium részleteit az alábbi gombra kattintva olvashatod:

.

.
Ha az online alap- és középszintű Szövegformázó tanfolyam érdekel, amely segíti az irodalmi szövegek formázásának elsajátítását, a részleteket az alábbi gombra kattintva olvashatod:

.

.
.
.

Mennyire tetszett ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 5 / 5. Szavazatok száma: 5

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Szerkesztő
Fazekas Beáta, írói nevén Kyra Potter író, szerkesztő, japán kultúra kutató, a Trivium Egyesület elnökhelyettese.

Hozzászólás

*

Solve : *
1 × 22 =