Az építész titka

Sötét éjszaka volt, mikor Ágnes lekapcsolta a mennyezetre lógatott csupasz villanykörtét és kilépett a kapun. Fürgén elosont a ház mellett, maga mögött hagyta a lakott épületeket. Óvatosan lopakodott az elhagyatott területen. Kietlen volt az árokpart, senki sem járt a közelben, nem csoda, hideg volt, látszódott a lehellete a lánynak a fagyos időben. Normális ember ilyen időben otthonmarad. – gondolta

Ropogtak a fagyott levelek és gallyak a talpa alatt és enyhén csúszott a lapos talpú cipője. Miért nem a bakancsot vette fel, már nem emlékezett. Túl sok időt nem tölthetek el kint-vacogta maga elé-még lefagynak a lábujjaim. Megborzongott, ahogy beszívta a jeges levegőt. Próbálta valahogy átszűrni a fogával a hideget, végül állig felhúzta a kötött sálját.

Hirtelen meglátta a fénycsóvát, a lakott területen túl, az erdő mellett. Most parkolt le az autó, hallotta, ahogy leállítják a motort. Mint valami vaksi egér, lassan botorkált felfelé, kezével próbált tájékozódni. Itt van a bokor előttem, jobbra, azon túl, a szomszéd farakása és a kerítés vége-biztatta magát dörmögve. Nem akart betojinak látszani.

Jól emlékezett arra a napra, amikor először találkoztak. A férfi magas volt, olyan medveszerű és eléggé mogorvának tűnt. Azt mondták, a városból költözött ki a tanyára, ami már fél éve, amióta Pista bácsi meghalt, üresen állt. Az öreg nem akarta, hogy tönkremenjen a tanyája, ha elmegy. Hát, a ravasz, vén lator most biztos boldog lehet odafent, nem hagyják parlagon a földjét.

A férfi éjt nappallá téve dolgozott. Mintha beleölte volna minden bánatát a munkába. Ágnes nem tudta, honnan tudja, hogy bánata van. De valahogy érezte. Abból, ahogy a férfi a szerszámokkal bánt. Dühvel forgatta őket, minden keserűségét beladva a fizikai erőfeszítésbe. Beásta magát a munkába, a tanyába, mint vakond a túrásba és senkivel nem szeretett beszélgetni. Dühödt munkája alatt feszültek a nyakán az inak. Ágnes szerette nézni, de sajnálta is. Valaki azt mondta, már nem emlékezett, ki, hogy a férfi elvált és azért menekült ide, ahová a madár se jár. A busz is csak kétszer jött ide naponta, délelőtt és este. Amióta azonban elkezdték a gyár építését a falu másik oldalán, a buszmenetrend is megváltozott. Idegen népek bukkantak fel, akik az építkezésen dolgoztak. Ágnes nem szerette őket, túl hangosak voltak neki az előkészületek.

Ahogy közelebb lopakodott a férfi tanyájához, a fák mellett fura sövénykerítésbe botlott. Ezt még nem látta. Néhány hete volt itt utoljára, mielőtt a férfi elutazott és ez még akkor nem volt itt. Bambusznád kerítés. Elbámult. Hogy kerül ez ide? Télen ültette be ide őket? De akkor hogy nőttek meg ilyen magasra? Hallotta a faluban, hogy a férfi építész, még reménykedett is benne, hogy az épülő gyár tervezője is ő lehet. De nem, a férfi nem csatlakozott be a munkálatokba, ami azt illeti, csak még jobban visszahúzódott a tanyára és senkivel sem állt a szóba. A falusiak sem tudtak mit kezdeni vele.

Ágnes próbálta megkerülni a bambuszokat, de azok szorosan egymás mellé voltak ültetve és embernagyágúak voltak, szóval esélye sem volt. Hol lehet a bejárat?-tűnődött magában. Igyekezett elkerülni, hogy az autó felé haladjon, amivel a férfi az imént leparkolt. Behunyta a szemét, hallgatózott. Valami várakozásféle érzés remegett a bensőjében, szinte vibrált a hűvös levegő körülötte. Kezével tapogatózott inkább, ami egy éles tárggyal megvágott, határozott ajtónyílást tapintott ki a falban. Lehajolt, belökte a takaró bambuszajtót és beosont a kapun.

Figyelem! A „SZAVAZÁS” gombra kattintva a szavazó oldalon lehet a novellára szavazatot leadni.

A „csillagozás” nem számít bele az eredménybe.