TEL: 29 954 303 - E-MAIL: info@triviumnet.hu

Éjmély

3.5
(2)

Szerző: Quethen

– Tehát el tudja mondani, mi történt?
Alig hallhatóan, de rögtön érkezett a válasz:
– El.
A steril csendben kőkeményen kattant a diktafon gombja.
– Kezdje, hallgatom.
– Tehát, elindultam. Este, megvártam, míg teljesen sötét lesz. Ismertem jól a terepet, hisz’ évtizedek óta ott az a kis ház. A dűlőúton, ahogy megyünk, a csonka ágú tölgyfa mellett kell lekanyarodni a csapásra a bokrok között…
– A lényeget, ha kérhetem!
– Szóval, erősen felfokozott idegállapotban voltam! Vajon mit művelhetett az a lator?! Esni kezdett az eső, de ez nem kedvetlenített el, sőt! Ha akkor a kezembe akadt volna…
– A háznál mi történt?
– Csendben körülkémleltem, nem lapul-e kutya, vagy más veszély. Vártam pár percet, de nem mozdult semmi. Az ajtó könnyen nyílt, alig nyikorgott…
– Nem volt zárva?
– Zárva? Nekem az nem akadály, csak kihívás! Szóval, nyílt az ajtó, felkattintottam a zseblámpámat, de valami miatt nem akart világítani. Meg kellett kocogtatni a tetejét, és egy pillanatra azt hittem, megjavult, mert világos lett…
Az úja átélt izgalomtól zihálva vette a levegőt, ujjai görcsösen markolták az ágy szélét, miközben mereven a mennyezetre bámult.
–…de nem az én lámpámtól! Ott állt, vagy ott termett az az alak, két szeme úgy világított, mint valami reflektor! Akkor hirtelen megmozdult. De olyan fürgén, mintha nem is egy olyan böhöm teremtmény lenne…
– Miből gondolja, hogy nagy?
– Nem tudom…, úgy egybeolvadt a sötétséggel, és ahogy kilökött onnan…, mint egy papírfecnit. Valami udvari bokor fogott meg, vagy bambusznád, vagy mit tudom én mi, de nem a földre estem. Akkor megláttam azt a két fénycsóvát közeledni…, akkor kezdtem el rohanni ész nélkül, nem láttam, nem hallottam semmit, csak sejtettem, hogy az a valami utánam jött. Ha nincs az a vizesárok, talán még most is futnék. Még jó, hogy csak az alján pangott valamennyi pocsolya…
– És azután?
– Azután? Elveszíthettem az eszméletemet, mert amikor magamhoz tértem, már világos lett. Nehezen álltak össze a gondolataim, de arra következtettem, hogy az árokpart lehet, ahol fekszem…
Elcsuklott a hangja. Egyre erőlködőbbé vált légzése, de ez se mentette ki a következő kérdés alól:
– Másra nem emlékszik?
– De. A tarkómat melengető napra, és hogy az mennyire jól esett. Már-már úgy éreztem, hogy vége lehet ennek a lidércnyomásnak, amikor az az apró állat megmozdult a hátamon. Mindig is iszonyodtam a rágcsálóktól, és ráadásul még belém is mart az az egér
– Nem az volt.
– Nem? Akkor mi?
Vakond – ezzel előhúzott egy kis fekete állatkát kabátja zsebéből, meglendítette a másik ember felé, miközben szemeiben ismerős, pusztító lángok gyúltak…

.


.

Figyelem! A “SZAVAZÁS” gombra kattintva a szavazó oldalon lehet a novellára szavazatot leadni.
A „csillagozás” nem számít bele az eredménybe.

.
.

Mennyire tetszett ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 3.5 / 5. Szavazatok száma: 2

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Hozzászólás

*

Solve : *
20 + 14 =