Japán nevek és szavak átírása

4.6
(5)

Szerző: Fazekas Beáta

Az utóbbi években Magyarországon is egyre népszerűbbé vált a japán kultúra, és egyre több regény jelenik meg japán szerzőktől, vagy más nemzetek írói alkotnak japán hátterű történeteket. Utóbbiak azonban a japán nevek és szavak átírásának az alapjaival is alig vannak tisztában, azt már el sem várom, hogy a japán kultúrát ne vegyítsék a nyugatival.
.
Pedig a magyaros átírás célja az, hogy egy nyelvészképzettség nélküli, angolul nem tudó, átlagos olvasó is ki tudja olvasni az idegen szavakat.
.
Mielőtt betört kis hazánkba a japán láz, akkor sem voltak tökéletesen egyértelműek az átírási szabályok, a japán irodalmi műveket mégis megfelelően fordították magyarra. Az internet elterjedésével azonban a hódító angol médium átvette a hatalmat. A fiatalok, mintha rühellenék az anyanyelvüket, az angolból átvett igénytelen szavakkal kommunikálnak, és még akkor is ezeket a szavakat használják, ha van saját magyar megfelelőnk az adott szóra. Ezért nyilván úgy gondolják, az angol átírás tökéletes, pedig az angolra jellemző egyszerűsítések miatt rengeteg hibát tartalmaz, és megbonyolította a magyar átírást is.
Emiatt a japán kultúrával, témákkal foglalkozó netes, de elsősorban a nyomtatott médium általában előre lefekteti az általa alkalmazott szabályokat. Például a Mondo magazin első számainak egyikében előszóként közölték, mely esetben alkalmazzák a magyar, és mely esetben a Hepburn-átírást, azaz az angol ábécével történő átírást.
.
A Hepburn-átírást James Curtis Hepburn szemorvosról nevezték el,
aki egy japán-angol szótár formájában elterjesztette
a japán szavak angol ábécés átírását.
.
Aki nem beszél japánul, alapnak használhatja ezt, azonban hátránya, hogy az angol ábécé nem tartalmaz hosszú magánhangzókat, ezért az angol átírás ezeket nem feltétlenül jeleníti meg. A kétezres évek elején ezt a magánhangzó duplázásával (ee, ii, oo, uu), vagy egy plusz „u” betű betoldásával (ou) oldották meg, így angol billentyűzettel is könnyedén leírhatók voltak a japán hosszú hangzós szavak. Később alkalmazni kezdték a különböző betű feletti jelöléseket (ō, ô, ū, û) is, amivel csak rontottak a helyzeten. Ugyanis ennek megfelelően például a fonetikusan magyarul leírt sógun szó, Hepburn-átírással többféleképpen is leírható: shougun, shōgun, shôgun, shogun. A Hepburn-átírásban csak az utóbbi tíz évben kezdett egységesen elterjedni a betű feletti vonal (ō, ū) használata, de legtöbbször csak az „o” és „u” magánhangzók esetében, tehát az angol átírás a többi magánhangzó (e, i) esetében nem feltétlenül jelöli a hosszúságot.
Az internetes felületen írogatók többsége, beleesve a mindent betöltő angol média csapdájába, a Hepburn-átírást alkalmazza, mivel ebben a közegben ezt látják, a legtöbb írás fanfiction, és az animékkel kapcsolatos információk többsége angol. Ezzel már kezdek megbarátkozni, mivel ezeken a felületeken legalább egységesen az angol átírást használják.
Rosszabbnak tartom viszont, amikor a szerzők egy novellán vagy regényen belül keverik a Hepburn és a magyar átírást, mert az internetről, esetleg a wikipédiából szerzik be az ismereteiket, ami annak idején valóban egyfajta lexikonnak indult, de ma már bárki szerkesztheti, emiatt a szócikkek információi megbízhatatlanok (nem csak a japán átírással kapcsolatban), és szintén keverednek az átírásfajták.
.
A kedvencem, amikor egy szóösszetételen belül kétféle átírást alkalmaznak: seishinteki kjójó
.
Ebben a kifejezésben még a japánul nem tudóknak is feltűnhet, hogy az első szót angol átírással hagyták (mivel a magyarban nem létezik sh hang), míg a második szó már magyar átírással szerepel (hosszú ó az angolban nincs). Pedig elég lett volna, ha az illető az angol wikioldal alapján – amiről nyilván fordított – a Hepburn-átírású szót magyar betűkkel írja le: szeisinteki kjójó.
Sajnos – ahogyan az interneten lenni szokott – a rossz információ terjedni kezd, és az olvasók csak ritkán ellenőrzik a megfelelőségét.
Azért a wikipédián is vannak kivételek – bár elég kevés –, ahol a címszó alatt szerepel az átírásra vonatkozó információ:
.
„Ebben a szócikkben a japán nevek
magyaros átírásban és keleti névsorrendben szerepelnek.”
.
Sőt, egyes helyeken az átírt szavak mellett zárójelben megadják az eredeti japán szót és az angol átírási formát is.
Sajnos azonban a nyomtatott formában, kiadók által megjelent műveknél is egyre gyakoribb, hogy a japán kultúrához kapcsolódó mű szerzője csak egy japán háttérbe helyezett történetet ír, de egyáltalán nem ismeri sem a kultúrát, sem az átírás szabályait. Nagyobb baj hogy a szerző és a szerkesztő meg sem kísérli a magyaros átírást, ahogy jön, úgy puffan alapon, a műben keverik az angol és a magyar ábécés átírást. Pedig a legtöbb japán címszavas oldalnak angol az alapja, abból fordítják magyarra, így ha valaki biztos akar lenni a helyes átírásban, csak az angol nyelvű oldalra kell kattintania.
Természetesen az olyan kiadók, akik több japán regényt is kiadtak már – vannak olyanok, amelyek nem is angolról, hanem eleve japánról fordíttatnak –, ügyelnek a magyaros átírásra is.
.

Nyilván sokaknak meglepő – talán, mert egyre kevesebben használják –, de a
.
Magyar helyesírási szabályzat minden kiadása tartalmazza
a nem latin betűs szavak átírására vonatkozó szabályokat is.
.
.
Ráadásul nekünk megvannak az átíráshoz szükséges hosszú magánhangzóink is (é, í, ó, ú). Az MTA, Akadémia Kiadó által megjelentetett kiadásokban általánosságban, kisebb eltérésekkel a következő szerepel:
„A szépirodalmi művekben, a sajtóban, a közoktatást szolgáló kiadványokban a nem latin betűs írású nyelvekből átvett tulajdonneveket és közszavakat a magyar ábécé betűivel, lehetőleg egyenesen a forrásnyelvből (tehát más nyelv közvetítése nélkül) írjuk át. Átíráskor az idegen hangsort (pl. a kínai esetében) vagy az idegen betű- és hangsort együtt figyelembe véve (pl. az orosz, az arab, a görög esetében) nyelvenként szabályozott módon helyettesítjük magyar hangokkal, illetve az ezeknek megfelelő magyar betűkkel.”
„A nem latin betűs írású nyelvekből átírt tulajdonnevekhez és közszavakhoz ugyanazon szabályok szerint kapcsoljuk a toldalékokat, mint a magyar tulajdonnevekhez és közszavakhoz.”
A tizenegyedik kiadású szabályzat szerint „Az egyes nem latin betűs nyelvekre vonatkozó magyar átírás szabályait a következő akadémiai kiadványok tartalmazzák: Keleti nevek magyar helyesírása. Budapest, 1981.”
Ezzel kapcsolatosan ma már csak annyi szerepel a szabályzatban, hogy „Az egyes nem latin betűs nyelvekre vonatkozó magyaros átírás szabályait akadémiai kiadványok tartalmazzák.”
Az első idézet tehát azt mondja, hogy az átírás során magyar hangoknak megfelelő magyar betűkkel kell leírni a szavakat, és a toldalékokat is a magyar szabályok szerint kell alkalmazni. A második idézetben szereplő Keleti nevek magyar helyesírása című könyv pedig a Hepburn-átírást tekinti alapnak.
Így ha valaki nem is beszél japánul, alapul veheti az angol ábécével átírt szót. A legtöbb ember, aki a japán kultúrával foglalkozik, valamennyire ért angolul, és tudja, hogy például az sh magyar megfelelője az s, a ch megfelelője a cs stb., vagy ha nem is beszél, de ki tudja ejteni a szót, ennek alapján le is tudná írni a magyar ábécé betűivel. Tehát a japán nyelv nem ismerete nem lehetne akadály, és a legtöbb esetben alkalmazható ez a megoldás. Én már azzal is megelégednék, ha a szerzők az előbbi szabályt alkalmaznák.
Természetesen azért vannak nehezítések is, hiszen a helyesírási szabályzat a következőket is leírja:
„A magyaros átírás alkalmazása a forrásnyelvvel kapcsolatban kialakult közgyakorlattól is függ. Ha egy tulajdonnév vagy közszó nem szabályosan átírt alakban honosodott meg, hagyományos formájában használjuk.”
„A szaktudományok, az idegenforgalom, a postaforgalom, a felsőoktatás, a tudományos ismeretterjesztés területén, továbbá a térképen olyan átírást is szokás alkalmazni, amilyet az adott nyelvet beszélő országban hivatalosan előírnak, vagy elterjedten ismernek, amilyet a szaktudományok a nemzetközi érintkezésben általában alkalmaznak, vagy amilyet valamely nemzetközi testület (amelynek hazánk is tagja) használatra javasol.”
Az első idézet azt jelenti, hogy vannak olyan japán szavak, amelyek régebben más nyelvek által egyedi, a fonetikus átírástól eltérő formában már bekerültek a magyar nyelvbe, a második idézetből elsősorban a térképészek által bevezetett földrajzi nevek átírása lehet érdekes egy író számára.
.
Suzuki, Toyota, Mitsubishi, wasabi
Nagoja, Tokió, Kiotó, Jokohama, Fudzsi
.
Ezek a meghatározások kissé bonyolítják a helyzetet, hiszen vannak földrajzi nevek, márka- vagy cégnevek stb., amelyeknél valóban nem a fonetikus átírást alkalmazzák. Például a Suzuki, Toyota esetében marad az angol átírás, vagy Tokió, Kiotó városneveknél egyedi magyar átírást alkalmazunk. Ha az első szabályt követnénk Tokió fonetikus átírása Tókjó lenne, Kiotóé pedig Kjóto. Érdekesség, hogy míg a Tokió forma elég régen elterjedt nálunk, Kiotót csak az 1980-as évektől írjuk ebben a formában, előtte a térképeken is Kjótó elnevezés szerepelt. Ezeknek a szavaknak azonban könnyen utána lehet nézni, a földrajzi neveket már az internetes térképek kiírják magyarul, a márkanevek pedig általában elég ismertek, de ha mégsem, akkor ott a kereső.
A földrajzi neveknél még egy érdekesség van, amire sokan nem is gondolnak, pedig ez az összes nyelvre jellemző. Mégpedig az, hogy a földrajzi nevek jelentős része magában foglal egy olyan földrajzi köznevet, amely megadja, melyik típusról van szó, mint például tó, folyó, hegység, sziget stb., ugyanez érvényes az utcák, hidak, templomok, szentélyek, kertek esetében is. Emiatt sokszor a köznév duplán szerepel az átíráskor, de ez már elfogadott.
A külföldi földrajzi nevek esetére a legjellemzőbb magyar példa a La Manche csatorna, hiszen maga a La Manche szó is csatornát jelent. Itt a csatorna szó csak ún. magyarázó utótagként szerepel, a La Manche megnevezés már önmagában is azonosítja az adott helynevet. Emiatt az angol nyelvű térképeken előfordul a The Chanel megnevezés.
Tehát ha a szerző azt írja, hogy Fudzsijama hegy, az nem akkora tragédia.
.
Kinkakudzsi
Kinkakudzsi templom
Kinkaku templom
Heian dzsingu
Heian dzsingu szentély
Heian szentély
.
Amit még érdemes a japán átírásnál megemlíteni, az a személynevek átírása. Aki egy kicsit is foglalkozott a japán kultúrával, az elsőként talán éppen azzal az érdekességgel találkozik, hogy a magyar neveket ugyanolyan sorrendben írjuk le, mint a japánokét, azaz elöl van a vezetéknév, és hátul a keresztnév.
.
angolos átírás:
Ieiasu Tokugawa
Eiji Yoshikawa
magyaros átírás:
Tokugava Iejaszu
Josikava Eidzsi
.
Mivel az angolban ez fordítva van, átírásnál arra is ügyelni kell, hogy megfordítsuk a két nevet. Ha névről van szó megbízhatóbbak az angol nyelvű oldalak, mivel ott biztosan fordított sorrendben szerepel a név, de az angolos átírás is tartalmaz kivételeket (például Katsushika Hokusai híres japán képzőművész nevét, még Hepburn átírással is eredeti sorrendben írják). A magyar nyelvű oldalakon azonban nem lehet tudni, az oldal írója vajon keleti névsorrendet használt-e, vagy sem.
.
Az előbbiekből látható, hogy nem kell perfekt japánnak lenni, hogy a szerzők a megfelelő magyar fonetikus átírást alkalmazzák, elég ha egy kis időt áldoznak rá, hiszen azért vannak olyan egyértelműsítő oldalak is, amelyekben megbízhatnak az érdeklődők, mint például a „Wikipédia:Anime- és mangaműhely/A japán címek írásáról”, amelyben részletesen foglalkoznak még a nagybetűkkel is.
Ha valaki mégis bizonytalan, akkor még mindig ellátogathat egy angol oldalra, hiszen kisebb hibalehetőségekkel ugyan, de a Hepburn-átírásnak megfelelően is megoldható a magyaros átírás.
.
.

Mennyire tetszett ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 4.6 / 5. Szavazatok száma: 5

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Szerkesztő
Fazekas Beáta, írói nevén Kyra Potter író, szerkesztő, japán kultúra kutató, a Trivium Egyesület elnökhelyettese.

Hozzászólás

*

Solve : *
29 × 8 =