A nyúlon túl

Emma kellemes szokásának hódolva ezen a reggelen is kiült a pár hónapja vásárolt víkendház teraszára a reggelije és egy bögre forró tejeskávé társaságában. Orrát azonban keserű bűz csapta meg, lassan ez is hozzátartozott reggeli rutinjához. A kertvégi borókabokor tövében megtalálta a hatalmas nyúl tetemét, a héten már a harmadikat. Péntek volt. Sérülés egyik szerencsétlen porhüvelyen sem mutatkozott, ez nyugtalanította. Hát mégsem volt elég a vidék biztonságába költöznie a rohanó nagyvárosból, a vírus itt is utoléri? Csúfot űz vele? Most aztán megint hívhatja a helyi vadászegyesületet. Azok a durva alakok majd ismét eljönnek, hangoskodnak, nem viselnek maszkot, köpködnek a kertjében, trágár vicceket sütnek el a rovására. Valóban, a néhány óra múlva betoppanó borostás, terepszínű ruhát viselő férfiak az elvárásának megfelelően viselkedtek. A legidősebb, golyófejű vénember ráadásul, mint aki jókedvében tobzódik egy vidám baráti összejövetelen, pajkosan rákacsintott, miközben a füle hallatára odavetette az egyik társának:

– A nagysága biztos kivetette a hálóját az egyikünkre, né, hogy bodorodik a haja!

Emma ezúttal nem állta meg, hogy felháborodottságának hangot adjon:

– Inkább azzal foglalkozzon, mitől pusztulnak el az állatok, ne mással!

– A fejétől bűzlik a hal, kérem! A napnál világosabb, hogy maga mérgezi a vadakat.

– Ezt hogy képzeli? Milyen alapon gyanúsítgat?

– Mit gondol, miért csak a maga kertjében találunk dögöket? Kétszer kértem, hogy vágja ki azt a rohadt bokrot!

– Azt még az előző tulaj ültette, évekig nem okozott problémát. A vad nem hülye, nem fal fel olyasmit, ami árt neki! Vizsgáltassák ki az állataikat!

– Kivizsgáltathatjuk, de az magának sokba fog ám fájni! Vágja ki a bokrot!

– Idős vagyok már az ilyen munkákhoz. Vágják ki maguk, ha annyira akarják!

Kivágták. Az összes bogyót felszedték, a tönk környékét alaposan átkapálták, átgereblyézték. A kivágott növényt felhajították a teherautó platójára, ágai göcsörtös, kiszáradt öregemberkezekként, segélykérőn meredtek Emma felé.

Másnap reggel, amikor bögréjével a kezében kilépett a teraszra, összeszorult a gyomra a minden addiginál áthatóbb bűztől. Odalent a kopár foltot szabályos köralakban, prémes gallérként ölelte magába tizenkét tetem. A tönk árnyéka bizarr napóraként vetült a nyolcadik test felé.

Emma sarkon fordult. Odabent a házban kihűlt italát magára hagyva látott neki a csomagolásnak.

Figyelem! A „SZAVAZÁS” gombra kattintva a szavazó oldalon lehet a novellára szavazatot leadni.

A „csillagozás” nem számít bele az eredménybe.