Previous Story
Tüdő és kopoltyú
Posted On 2020 okt 16
Szerző: pettyegetett lizinka
A nyúl és a hal lép be az ajtón.
Fél kettőtől van foglalásunk.
Máris nézem a gépben, pillanat. Igen, meg is van, azt hiszem. Har Csaba, jól gondolom?
A vendég bajsza meglibben, miközben bólint.
Hetes asztal, a fal mellett. Erre tessék!
Helyet foglalnak. A pincér közben eléjük teszi az étlapot.
Valamilyen italt hozhatok esetleg?
Igen, köszönjük szépen. Drágám, a szokásos tejeskávé megfelel?
A hölgy hosszú füleivel int, így jelzi egyetértését.
Kettőt kérnénk, legyen szíves!
Máris hozom. – mondja a felszolgáló szolgálatkészen kis meghajlással, majd elsiet.
A pár magára maradva böngészni kezdi a kínálatot.
Hmm, ravioli, bolognese? Ez a te helyed az étlapot nézve! – énekli halkan mosolyogva a feleség.
Még, makarónit! – válaszolja vigyorogva a férj. – Viccet félretéve, te mit eszel ma?
Talán rántott répát salátaszósszal. Vagy kérjem kivételesen valami mással, mondjuk sültkrumplival? Nem is tudom… Te?
Szerintem az jó ötlet, nem árt néha a változatosság. Én sem a kedvenc tésztáim közül választok most szerintem. Ezzel a paprikás hínárral szemezek. Jól hangzik, hogy iszappakolással tálalják.
Amíg az italra várnak, a többi vendéget figyelik.
Nézd, hogy tobzódik az a zebracsalád ott. – súgja oda Léna Csabának.
Tényleg! A gyerekek meg hogy hangoskodnak! Nem mintha engem zavarna, de láttam, hogy a személyzet tagjai már váltottak pár ideges pillantást egymással.
Mondjuk azt nem csodálom. Szaladgálnak itt fel-alá, láttam, hogy az egyik rohanó kis csíkos rosszcsont majdnem felborított egy tányérokkal egyensúlyozó pincért!
A kibeszélő hadművelet itt félbeszakadt, ugyanis megérkeztek az italok, az ifjú házaspár pedig leadta a további rendeléseket.
A kép lassan elhomályosult előttem, a helyén pedig egy kedves nővér arca tűnt fel, miközben a lélegeztetőgépen állított be valamit. Furcsa álmokat okoz ez az új vírus.
.
Figyelem! A „SZAVAZÁS” gombra kattintva a szavazó oldalon lehet a novellára szavazatot leadni.
A „csillagozás” nem számít bele az eredménybe.
.
.
Kár a szomorú valóságunkba visszarántó lezárás, már épp kezdtem élvezni az abszurd alaphelyzetet.