Previous Story
Vacak hétfő
Posted On 2020 okt 16
Comment: 0
Szerző: Révész Márton
Érzem, hogy ma bal lábbal keltem. Ráadásul két ballábbal. Kint esik, vagyis inkább zuhog. Legszívesebben nem mennék sehova. De kell. Muszáj! Ahogy merev léptekkel, szinte vakon a konyhában a tejeskávé felé botorkálok, hogy felébredjek, a gyerekek valami otthagyott játékában megbotlok – talán egy darab LEGO vagy Bakugan –, aztán bumm, csak a fal állít meg. Még a reggeli italom is kilöttyen, sötétbarna kinetikus grafikákat rajzolva a piros kockás abroszra no meg a kanárisárga járólapra.
– Micsoda bravúros kezdés! – motyogom magam elé elképedve –, és hol van még a vége?
Fejemen szép nagy lilás púp keletkezett, olyasféle, mint a rajzfilmekben. Se nem kellemes, se nem vicces. Ha mással esik meg, talán az. Talán.
Bekapcsolom a rádiót, épp sorolják a napi aktualitásokat. A bemondó arról beszél, hogy a Covid-19, a vírus, megint gőzerővel terjed. A gyerekeim, eközben hangoskodnak, vagy inkább a torkuk szakadtából üvöltöznek, fáradt lelkem tobzódik a hétfő reggel zord melankóliájában. A páromra nézek. Az ő fejében is hasonló gondolatok járhatnak.
Ez van, ezt kell szeretni! Vagy nem, de úgyse tudunk mit tenni. Mókuskerék. Viszont az élethez bátorság kell. Be kell vállalni olyat is, amit az ember nem szeret. A siker kulcsa, ki kell mozdulni a komfortzónából. A Csernus doki szavai jutnak az eszembe. Felteszem én is a kérdést magamnak.
– Hal vagy nyúl? Ja nem! – inkább galamb… – A memóriám!
Mindegy. Az órára nézek, máris késésben vagyunk. Ennek a napnak már annyi, el van cseszve, pedig szinte még el sem kezdődött.
– Gyerünk gyerekek, mozgás, öltözni! – ordítozok. – Elkésünk megint!
Mindig ez van. Lassan már hadd ne mondjam meg mim is tele lesz ezzel a rohanó, örült világgal.
.
Figyelem! A „SZAVAZÁS” gombra kattintva a szavazó oldalon lehet a novellára szavazatot leadni.
A „csillagozás” nem számít bele az eredménybe.
.
.