Árulás

5
(3)

Szerző: Agócs Attila

Szegény Bélám élete hétfőn, reggel fél nyolckor dőlt romba. Pontosan 40 évvel ezelőtt, az általános iskola 6. osztályában. Vasárnap még reményekkel teli vidám kisfiú volt, aki szokásosan, az udvaron focizva töltötte a tanulásra szánt időt, és szerencsecsillagában bízva nem aggódott a másnapi tanórák miatt. Hétfő délutánra viszont már egy emberi roncs lett, aki örökre csalódott a nőkben, a tanárokban és bennem, a barátjában is.
A tragédiák sorozata azzal kezdődött, hogy 12 évesen elszenvedte élete első szerelmi csalódását. A sorsfordító eseményre az iskola kapuban került sor, ami már önmagában rossz ómen volt az elkövetkezendő napra. Fagyizni hívta Kovács Anitát, az osztály jótanulóját. Ez nagyon merész tett volt: nem csak azért, mert az egész heti zsebpénzét már negyedórával előtte eldorbézolta a sarki Közértben gumicukorra, hanem mert Anita megközelíthetetlen volt. Még fagyival sem lehetett randira hívni, ami a női lélek érthetetlenségét jelentette. A visszautasítás csírájában tiporta el Béla bimbózó férfiasságát és önbecsülését.
A nap folytatása már csak a tragédia szánalmas kifejlete volt. A Sors nevű szadista forgatókönyvíró még tovább ütötte a földön fekvő áldozatát. Aznap Béla világcsúcsot állított fel: minden órán felelt – hasonló eredménnyel (illetve eredménytelenséggel). Valahogy mindenkinek a bögyében volt. És csak ha összeadjuk az öt óra során begyűjtött érdemjegyeket, akkor mondhatjuk, hogy egy ötöst vitt haza. De sanszos volt, hogy otthon nem alkalmazzák ezt a kézenfekvő matematikát a szülei, hanem helyette jól megverik.
Mindjárt az első órán Rettegett Iván, a vérszomjas töritanár, kihívta felelni. Előtte kéjesen lapozgatta kicsit a naplót, hogy ízelítőt adjon a tantárgya során tanult kegyetlenségekből, majd mint egy szadista főinkvizítor, kimondta az áldozat nevét: Béla!!
A koncepciós per első rendű vádlottja megadón kiment a táblához, hogy azzal is teljen az idő, és megmentse az ártatlan osztálytársakat a fenevadtól. Tudta, hogy Napóleonnál járunk, de azt is, hogy ez kevés a ketteshez. Nagyívű történészként nem kívánt elveszni a részletekben, tekintve, hogy maga Napóleon szerint is a történelem egy csokor hazugság, amiben többen megegyeztek. Az ő szakterülete a környezetvédelem volt, mert gyermeki lelke mélyén tudta, hogy ha nem védjük meg a Földünket, nem lesz hol hazudozni a jövő történészeinek. De erről nem kívánt szakmai vitába bocsátkozni Rettegett Ivánnal, inkább segélykérőn felém pillogott. Az én történelmi tudásom is ingatag lábakon állt. Futtában átnéztem a leckét, de az előző nap délutánján én is inkább a foci oltárán áldoztam Béla mellett, mint csatár. A feszültség egyre fokozódott. A tanár várta a választ Bélától. Béla meg tőlem. Nekem meg fogalmam sem volt. Ezzel a kör be is zárult.
A szívem vadul kalapált. Mérlegeltem az esélyeket: kockáztassam, hogy lebukok a súgással, ami ráadásul elég kétes értékkel bír, vagy hallgassak a túlélés reményében? Béla hiába tudott szájról olvasni, ha nem volt mit mondanom. A csend végtelenre nyúlt. A tanár kiélvezte a pillanatot, pedig az ítélet már rég megvolt a fejében. Végül egy kurta kézmozdulattal helyre küldte Bélát.
Béla megadón a padjához sétált, szerelmének és barátságunk törmelékén lépkedve, és tudta, hogy már semmi sem lesz többé olyan, mint volt. Rám sem nézett… Meg Anitára sem. Pedig akkor még nem tudhatta, hogy 15 év múlva halódó barátságunknak én adom meg a kegyelemdöfést azzal, hogy feleségül veszem Kovács Anitát. Megtaláltam a nagy titkot a szívéhez, és nincs benne semi bonyolultság: nem szereti a fagylaltot! Viszont a gumicukorért és értem bolondul. Hatodik osztály óta!

.

.

Figyelem! A “SZAVAZÁS” gombra kattintva a szavazó oldalon lehet a novellára szavazatot leadni.
A „csillagozás” nem számít bele az eredménybe.
.
.

.

Mennyire tetszett ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 5 / 5. Szavazatok száma: 3

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Szerkesztő
Író, szerkesztő, multimédiafejlesztő, webfejlesztő, az egyesület elnöke

Hozzászólás

*