Derékszög

5
(3)

Szerző: Agócs Attila

– A történelem ismétli önmagát – jelentette ki Jenő, a részeges kőműves, akadémiai székfoglalójának bevezetőjeként, majd leült a kocsmai asztaltársasághoz. Bár levelező tagja sem volt az Akadémiának (mivel a betűvetést bonyolult úri huncutságnak tartotta), mégis úgy érezte, hogy egyedüli tanult emberként ennyi bölcsességet meg kell osztania a többiekkel. Az asztalnál ülők együtt sem végeztek annyi osztályt, mint ő, aki 18 éves korára sikeresen abszolválta mind a nyolc általánost. Némelyiket többször is az alaposság szellemében. (Sőt úgy érezte, hogy az özvegy Ocskainé rémuralma alatt töltött évek duplán számítanak. Amikor ő lapozgatta a naplót, hogy kihívjon valakit felelni, az rosszabb volt, mint a jakobinusok forradalmi terrorja!)
– Megint kirúgtak? – tette fel az indiszkrét kérdést Béla, akinek főállású munkanélküliként nem volt mit vesztenie. A többiek nem tudhatták, de ez a hivatásszerűen űzött pálya is komoly buktatókkal járt. Ugyanis komoly képű önkormányzati alkalmazottak próbálták lebuktatni. Bár egyszer sem bukott le, de az ördög (és Joli néni – ami egy és ugyanaz!) sosem alszik. Joli nénivel közös udvaron lakott, így az öregasszony kéretlen jótanácsaival az őrületbe kergette. Mint önjelölt munkaközvetítő folyton csak azt sorolta, épp hol lehetne dolgozni a faluban. Még vasárnap is, amit pedig Isten is pihenésre használt! Még ilyen hajcsárt! Nem csoda, hogy szegény Béla már abban elfáradt, hogy meghallgatta, mennyi teendő várna rá.
– Honnan tudtad? – lepődött meg Jenő, aki úgy érezte, hogy lelőtték az elmesélni kívánt vicc poénját, és most részvétlenül, kivérezve ott hever a kocsma padlóján. Azzal, hogy
Béla tapintatlansága miatt egyből a drámai végkifejlethez ugrottak, már kedve sem volt elmesélni a kálváriáját.
– Hááát, megérzésből – mondta Béla, mivel saját tapasztalatra mégsem hivatkozhatott. – Minden munka így ér véget. Ezért is nem akarok elhelyezkedni sehová. Értelmetlen! Nálam ez a környezetvédelem: védem magam a környezettől!
Kálmán, az asztaltársaság harmadik tagja csak megértőn bólogatott. Érezte, hogy a forgatókönyv szokásosan alakul: Jenő nagyívű története az önigazolásról és az ellene összeesküvő munkaadókról Béla pesszimizmusán hamar megtörik, hacsak ő ki nem segíti egy mentőkérdéssel:
– Mé’, mi történt?
Jenő újra felélénkült, mint a pszichológus díványán a szundikálásból felriadt páciens:
– Kovácséknál falaztam a garázst egész nap, és épp csak átnéztem pár percre a szomszédos kiskocsmába, hogy az elfogyott védőitalt utántöltsem, mikor megjelent a főnök. Mindenki előtt vadul nekem rontott a kocsmában, szakmai hírnevemet lejáratva üvöltözött, hogy tudom-e hogy hány fok a derékszög, meg hogy kirúg…
– És tudtad?
– Viccelsz?! Azt is tudom, hogy hány fokos a házipálinka a kiskocsmában! Nekem matekból kettesem volt Ocskainénál! Azzal meg már osztályelső voltam! Vigyázzunk, kisapám!
– És mit válaszoltál neki?
– Azt, hogy nekem nyolc!

.

.

Figyelem! A “SZAVAZÁS” gombra kattintva a szavazó oldalon lehet a novellára szavazatot leadni.
A „csillagozás” nem számít bele az eredménybe.
.
.

.

Mennyire tetszett ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 5 / 5. Szavazatok száma: 3

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Szerkesztő
Író, szerkesztő, multimédiafejlesztő, webfejlesztő, az egyesület elnöke

Hozzászólás

*