Panel

5
(2)

Szerző: Skyrunner

Vasárnap volt, és megint hajnalban ébredt fel.
– Miért? – kérdezte magától András, miközben próbált visszaaludni, de nem tudott felelni rá. Így hát sóhajtott egyet, és felkelt.
Óvatosan, hogy ne ébressze fel az alvó családtagjait, az ablakhoz ment, és széthúzta a függönyt. Szemben az emeletes ház még sötét volt, talán csak egy ablakból szűrődött ki fény. Sokáig bámulta az alvó lakótelepet, és egy régi, repedezett falú házra gondolt, arra, amely egykor ott állt a tó partján. Egy öreg diófa állt az udvaron, rajta egy kis hinta volt, és ha ebben ült, olyan volt, mintha egy álomvilágban élt volna. Csak hintázott előre, hátra, és boldog volt. Ennyi maradat meg emlékében arról házról, és az, hogy el kellett jönniük. Nem tudta miért, nem is igazán értette, csak annyit fogott fel akkor kisgyerekként, hogy azt a fát kivágják majd, és soha többet nem hintázhat ott. Később, mikor arra járt a szüleivel szomorúan látta, hogy a kis tó is eltűnt, – a bontáskor keletkezett törmelékkel töltötték fel, nem számított semmit sem akkoriban a környezetvédelem -, és a régi vályogházak helyén most vasbeton házak állnak. Egy új városrész született. Nem gondolta volna soha, de pár év múlva az egyikbe ők is beköltöztek. Azóta itt él.
– De ez már történelem. – állapította meg most szomorúan. De hol állhatott a régi ház, és hol a diófa? – sokszor tűnődött el ezen már korábban is. De hiába nézett régi térképeket, és hiába lapozgatta át a megsárgult újságokat a könyvtárban, csak nem talált rá választ sehol. – Pedig mindent átnéztem már! Talán éppen a házunk helyén állt, vagy a szemköztién? – Tűnődött el megint szokásosan, de gondolataiból a hirtelen lett hajnal zökkentette vissza. Az éj sötétje folyamatosan fakulni kezdett, és a város peremén, a távoli hegyek élén egyre világosabb lett, majd felbukkant a nap, és végig hasított a panelházak monoton tömbjein.
András már éppen ellépett volna az ablakból, amikor észrevette, hogy a szemközti ház egyik erkély ajtaja kinyílik. Egy középkorú nő jelent meg, körülnézett, majd egy dobozszerű valamihez lépett. Kicsit még szöszmötölt, majd, visszament a lakásába. Varázsütésre éhes kismadarak lepték el a madáretetőt, és vadul csipegetni kezdték a magokat.
– Nocsak! – mosolyodott el András. – Nézd! – hívta feleségét is, aki éppen akkor kelt fel az ágyból.
– Milyen mohók! – nevetett fel az asszony.
– Azok! – nyugtázta a férje, és magasba emelte a gyerekeket is, akik észrevéve, hogy szüleik már nem alszanak, most zajongva rohantak át hozzájuk a másik szobából. Az egész család a madárkákat nézte, és ha tehették, így tettek a későbbiekben is, minden áldott nap, amig le nem csengett a varázsa. András is így tett, néha még ki-kinézett reggelente az ablakon, figyelte, ahogy a nő eteti a madarakat, néha integettek is egymásnak, de aztán már azt sem. Így jött el a Szenteste délutánja is. A gyerekek mesét néztek, felesége pedig a konyhában sürgölődött. András titokban a karácsonyfát díszítette a nagyszobában, és miután végzett, az ablakhoz lépett.
– Fehér karácsony! – mosolyodott el, ahogy végignézett a hóesésbe bújó házakon, de valami hiányérzete támadt. Csak percek múlva szembesült vele, hogy mi is volt az. Már hetek óta nem látta azt nőt, a szemközti ház erkélyén, és az éhes madarak sem voltak sehol.
– Mi történhetett, talán beteg? Elkapta a vírust és most kórházban van? – Nem hagyta nyugodni a gondolat. Azt sem tudta miért, de hirtelen a kabátjáért nyúlt.
– Pár perc és jövök! – szólt oda feleségének, és kilépett a lakásból. A hulló pelyhek meseszerű idillt varázsoltak köréje, és a hó csikorgott a talpa alatt, ahogy átért a szemközti házhoz. De ez az idill szinte szétrobbant, mert, ahogy odaért, a bejárati ajtó üvegéről, egy oda celluxozott, foszló gyászjelentésről annak a nőnek a képe nézett rá, akit éppen keresett. Az, aki a madárkákat etette, és néha integetett neki. András percekig döbbenten állt, majd mélyet szippantott a hideg levegőből.
Szegény! Még csak ötven éves volt! – suttogta maga elé elcsukló hangon.

.

.

Figyelem! A “SZAVAZÁS” gombra kattintva a szavazó oldalon lehet a novellára szavazatot leadni.
A „csillagozás” nem számít bele az eredménybe.
.
.

.

Mennyire tetszett ez a bejegyzés?

Kattintson egy csillagra az értékeléshez!

Átlagos értékelés 5 / 5. Szavazatok száma: 2

Eddig nincs szavazat! Legyen Ön az első, aki értékeli ezt a bejegyzést.

Szerkesztő
Író, szerkesztő, multimédiafejlesztő, webfejlesztő, az egyesület elnöke

Hozzászólás

*