A céltalan macskakő

Varló amikor belépett a csőalakú utastérbe végigsétált a vagon két szélén felsorakozott rendfenntartók között, közben érezte a feszültséget az embereiben. Ő is az volt. Amikor a szerelvény végére ért, nyugtázta a tiszthelyettesek létszámlistáját és utasítást adott a vezérlőegységnek, hogy a vákumvasút elindulhat. Az ajtó a helyére csusszant és az egész vonat szinte észrevehetetlenül megindult, hogy aztán öt perccel később lassítani kezdjen. Varló ekkor megnyitotta a közös kommcsatornát és így szólt:

– Szakasz! A feladat egyszerű. Csatlakozunk a győriekhez, és segítsük őket azzal, hogy a kezük alá dolgozunk. Nagyjából öt perc és a központi elosztóba érünk. Nincs vesztegetni való időnk!

Varló látta ahogy a „katonái” össze-összenéznek. Tudta, hogy pingelgetnek egymással, pillanatok alatt Agysegédjeik között csoportok alakulnak ki és bomlottak fel, információt cserélve a mai váratlan tüntetés körülményeiről. Varló emlékszik, amikor még a kormányrendőrség berkein belül szolgált. Az elsők között volt, akik megkapták a korlátozott intelligenciát, ezzel együtt pedig a jogot arra, hogy ezt mások ki is használják. Azóta persze változtak az idők. Államok buktak meg és emelkedtek fel, országhatárok mosódtak el vagy szűntek meg teljesen. A beültetése óta eltelt tíz év pedig igencsak lefárasztotta, különösen az utolsó. Még csak most tudatosult benne, hogy nem kap több frissítést.

Varló megdörzsölte az orrnyergét, de a több hónapja tartó enyhe zsibbadás nem hagyott alább. Az öregség és az elmúlás érzésének melankolikus koktélja áradt szét a testében. Édes istenem, még csak negyven éves leszek! Az arcok között, akiken most végig nézett, csupán egy rokonszenves szempár meredt rá. Karina elejtett egy aprócska mosolyt, és a következő pillanatban már meg is pingelte.

– Hadnagy! Hol itt a fegyelem! Ki mondta ezeknek a bakáknak, hogy oszolhatnak?

– Valami nem változik, főtörzs.

– Ezután a meló után nem iszunk meg valamit? Apámé a legjobb győri cukrászda.

– Ezután a meló után én nyugdíjba megyek – morgott Varló.

– Az előző bevetés előtt is ezt mondtad, még is itt vagy.

– Ezek szerint több minden van, ami nem változik! – viccelődött Varló, hogy palástolja vonzalmát a nő iránt. Sok éve, hogy mindketten elváltak, és egymásban lelve vigaszt vészelték át a nehéz időszakot, hogy aztán rájöjjenek, két házasság romjaira nem lehet kapcsolatot építeni. Végül kettejük közötti vonzalom szépen lassan átalakult egyfajta bajtársias kapcsolattá, de a férfi persze sohasem adta fel a reményt, főleg most, hogy közel áll a nyugdíjazásához.

– Karina, mondanom kell még valamit…

A beszélgetést egy apró zöttyenés zavarta meg. A mágnesvasút lassítani kezdett. Karina arca hirtelen megkeményedett, felvette a főtörzs álarcát, ami szintén a félkatonai öltözékének a része.

– Uram! – szólalt meg a KI. – Megközelítőleg két percen belül fogunk az intermodális csomóponthoz érni. Ezt követően a B7-es szektoron keresztül terveztem az átszállást. Beszéltem a csomópont vezérlő egységével, megtisztította előttünk az utat. A körjárat üléseit kivetette, csak arra vár, hogy beszálljanak.

– Köszönöm, Many! Továbbítsd a rajvezetőknek! Valamint pingeld meg a főtörzsőrmestert, és létesíts vele egy privát vonalat.

– Igen is, Uram!

A vákumvasút szinte észrevehetetlenül megállt, és az ajtó automatikusan félrehúzódott. Varló vezetésével a katonák két oszlopban egyenletes ütemben meneteltek a B7-es szektor felé. Az emberek éljenezve álltak a kordon mögött, többen a gyereküket is felemelték, hogy lássák a rendfenntartó cég vonuló katonáit.

– Mondjad, hadnagy!

– Ezek az emberek azt hiszik, hogy a fundamentalisták ellen megyünk?

– Attól tartok!

– Információ szivárgásról van hír? – A nő egy pár másodperces szünet után válaszolt.

– Sajnos igen. Nagyjából három perce ment ki a füles, azóta sorra jelenik meg a hírportálon, merre is tartunk.

– Akkor készítsd fel a rajvezetőket, a helyszín a vasútállomástól körülbelül ötszáz méterre van. Feltehetőleg meg fogják nehezíteni az odavezető utunkat.

– Értettem.

– És még valami, Karina! – folytatta a férfi kicsit személyesebben. Most vagy soha! – Ha lehet maradj a rajoddal az én rajom közelében… Nem akarom, hogy az utolsó bevetésen veszítsük el egymást. – Az agysegédek egy pillanat alatt, válaszidő nélkül képesek kommunikálni, ezért ha lehet, még feszültebb volt a csatornán beállt csend. Végül a főtörzs válaszolt.

– Rendben.

Hangjában nem volt semmi érzelem, csupán a hivatalos katonás hanglejtés. Varló utálta, ha a nő ezt csinálta.

Miközben meneteltek, a tömeg elkezdett lassan átváltozni. Az eddig örömittas, éljenző emberek sziluettje fokozatosan mozdulatlanná vált. Mindenki üresen a távolba révedt (olvasták a híreket), majd egyszer csak megszólalt az első hang: – Ők is velük vannak!

Varló hírtelen úgy érezte magát, mint a Fáraó, ahogy a zsidók után lohol. Látta maga előtt a célt, de az Isten által emelt vízfal már-már kezdett ráborulni. A pajzsaik által alkotott védőfal megakadályozta a felbőszült tömeget, hogy kiragadják a csapat tagjait. Varló gyors utasításokat osztott ki a rajvezetőknek, és felvették a formációt. Közben a tömeg már átszakította a kordont, és a rendfenntartókra vetették magukat. A vonat bejáratához érve a sorfal kiszélesedett és a legutolsó tagjai leváltak a sor végéről és elindultak a két sorfal között a szerelvény bejárata felé. Varló a vonat mellett közben elektromos botjával oda-oda csapott a tömegbe. Elborzasztotta a látvány, amikor egy huszonéves nuntiusznak csapott az orrára, amiből ömlött a vér. Még sosem láttot az ember nemtelenség képviselői között egy ilyen fiatal és ennyire felbőszült tagot.

Miután az utolsó újoncok is elindultak, Varló és bejárat másik oldalán álló rajparancsnok kibiztosított, és a tömegbe dobott egy blokkoló gránátot. Az elsülés pillanatában több tucatnyi ember esett össze, megbénítva neurális hálóikat. A vonat elindult.

Varló kérésére a főtörzs a következő szavakat intézte a közös csatornán:

– Mint látjátok, ez még csak a kezdet – pendültek acélként kemény szavai a csatorna bitjein keresztül. – Egy ilyen felbőszült tömeg fog minket várni a vasútállomás bejáratánál. Várni fognak! Olyan embereket kell védelmeznünk, akik nem csináltak semmit. Nem támadtak senkire, nem ítéltek halálra senkit. Emberek! Egy beteg társadalomban élünk, meg kell védenünk azt a józanészt, ami még megmaradt. Mi vagyunk az igazság őrzői, viselkedjünk is hát ehhez méltón.

Varló vette át a szót kisség zavartan.

– Körülbelül két perc múlva érjük el a vasútállomást. A vezérlő MI tájékoztatott, hogy az épületet kiürítették egy hamis bombariadóra hivatkozva. A terv szerint azonban a főbejárat helyett oldalt fogunk távozni az aluljárón keresztül, amelyet összeköt egy szervízalagút a Baross úti nyilvános illemhellyel. Ott fogunk kitörni, és a tömegbe hatolni. Hármas sorban fogunk haladni, kétoldalt védőfallal, középen pedig a botosokkal. Védjük egymás, és ne gondolkodjunk!

Az emberek céltudatos, helyeslő tekintete megnyugtatta Varlót, Karina miatt viszont aggódott. Ismét megpingelte a főtörzset, aki egyből fogadta a kérést.

– Mire véljem ezt, főtörzs?!

– Az apám is a rendezvényen van! – fakadt ki a nő. Varlót annyira meglepte az információ és a hangnem változás, hogy észre sem vette, hogy a nő közben egy kis időre lenémította a komját.

– Micsoda?

– Apám lelkipásztor – csuklott meg a hangja. – Ő a felelős ezért az egész rendezvényért. Mondtam neki, hogy szerintem ennek már nincs itt az ideje, de ragaszkodott hozzá. Annyira ég az Úrért a szíve, hogy a halálba is követné.

– Várj csak! Azt akarod mondani, hogy te is fundamentalista vagy?

A vonat ekkor lassítani kezdett. Varlóban annyira felébredt az atyai ösztön a nő iránt, hogy észre sem vette, hogy a vonat szinte már befutott az állomásra. Az ajtó kinyílt, és Varló ahogy utolsóként lépett be a kabinba, úgy elsőként is hagyta el azt. Hármas sorba fejlődve haladtak végig az üres csarnokon, lépcsőkön, aluljárókon, és végül az összekötő alagúton. A formáció biztonságot nyújtó ölelésében Varló elektromos botjával blokkolta a sorfalnak eső tüntetőket. Az emberek vagy összesetek, vagy valamelyik beültetésük égett ki. A Baross úton haladva az emberek egyre bátortalanabbak lettek, így gyorsan rá tudtak fordulni a következő utcára, ahol megtudhatta, miért is kellett erősítést hívni.

Egy csapatnyi tetőtől talpig gumiruhába öltözött ember ostromolta a törött pajzzsal és bottal hadonászó maréknyi védőt. Varló kiadta az utasítást, és a botosok előkapták a tüskegránátjaikat, amiket egy határozott mozdulattal az ostromlók felé hajítottak. A tüske épphogy áthatolva a gumiruhán belecsimpaszkodott a bőrbe és leadta a töltetet. A kimerült győri rendfenntartók vezetője köszönet gyanánt biccentett egyet, de az erősítésnek nem sokáig örülhetett. Többtucatnyi gumiruhás ember sorakozott fel közben mögöttük, és elkezdték felszedegetni a macskaköveket. Még látta, ahogyan Karina csukott szemmel valamit mormol. Látta, ahogyan a sorfal mögött keresztény férfiak és nők egymásba karolva próbálják megvédeni a gyermekeiket. Hallotta a félelmet visszhangzó sikolyokat, kétségbeesett kiáltásokat. Egyszer csak Karina szólalt meg a nyílt csatornán: – Istené a dicsőség!

A tüntetők elhajították a macskaköveket, de arcuk hírtelen elváltozott. A kövek csak repültek, de célba már nem találtak. Nagy koppanással, vízhangot keltve gurultak tovább az üres gránitlapokon.

Varló hátra tekintett, és nem hitt a szemének. Elsétált a győriek sorfala mellett és végignézett az üres téren. Mindenki eltűnt, gyerekek, felnőttek, idősek. Mindenki. Aztán hirtelen eszébe jutott…

– Karina! Karina, hol vagy?! – Kereste a nőt, de mindhiába. Csak a ruháját találta meg, és a furcsán összekuszálódott beültetéseit a földön heverve.
.

Agysegéd – Egy a fejbe épített Korlátozott mesterséges intelligenciával megsegített neurális háló.

Nuntiusz – Az Egyesült Nemzetek Szövetsége által is elismert új emberi nem, akik azért szabadultak meg nemi identitásuktól, hogy a békét és a szeretetet hirdessék. Latin ford.: Hírnök

KI – Korlátozott Intelligencia
.