TEL: 29 954 303 - E-MAIL: trivium@triviumnet.hu

Ezerkilencszázhuszonnyolc

Jelige: Moringa
.
.

Az 1920-as évek végén kerültünk az utcára. Nem, ne az éjszaka sétáló és kuncsaftokra váró hölgyekre gondoljatok! Mi szilárd lábakon vagy inkább talapzaton álltunk, és nem csak a férfi lakosságnak kínáltunk szolgáltatást.
Megjelenésünk a közelgő gazdasági válság előtti elbocsátásokkal sem volt összefüggésben; ellenkezőleg, mi ez idő tájt indultunk itthon hódító utunkra.
A nagy világégés minket sem kímélt meg, mindannyian elpusztultunk. De, ahogy mondani szokták, csak a csatát vesztettük el, a háborút megnyertük, és idővel egyre fontosabbakká váltunk.
Sokak számára mi voltunk – mai szóval élve – a kommunikáció fő eszközei. Leesett a tantusz, hogy miféle szerzetek is vagyunk? Még mindig nem? Pedig súgtam is. Talán elfelejtettétek, vagy nem is tudtátok, hogy kezdetben tantusszal működtünk? Hogy mi az a tantusz? Nézzetek csak utána a világhálón!
Fénykorunkban nagy népszerűségnek örvendtünk, sokszor kígyózó sorok álltak előttünk. Néha komoly csatározások szemtanúi voltunk, páran ökölre is mentek értünk. Ezt persze ti, akik a fél életeteket a mobiltelefonon élitek, nem érthetitek. Akkoriban viszont nem voltak okos eszközök, sőt, még a lakástelefon is ritka kincsnek számított. Utóbbira legalább annyit kellett várni, mint egy kocsira vagy saját otthonra. Volt, aki már jóval az új lakásba költözése előtt beadta az igénylését.
A legnagyobb móka azért mégiscsak az ikertelefon volt. Egy vonalon két előfizető osztozott. Ha ő beszélt, nálad nem volt vonal, és fordítva. Remek szórakozásnak bizonyult mellétenni a kagylót a másik fél őrületbe kergetése céljából, és nem kevésbé jó mulatság volt a vonalban idegen emberek beszélgetését hallgatni. Szerencsés esetekben ismerősökbe is botolhattál.
Mi mindent láttunk az elmúlt, közel száz év alatt? Órákig tudnánk mesélni. Ismertünk hűtlen házastársakat, akik a “csak leugrok egy cigiért, drágám” szöveggel szabadultak otthonról, hogy az eltitkolt harmadikat felhívják. Hallottunk megható szerelmi vallomásokat és gyáva szakításokat.
A telefonbetyárokon néha jót mulattunk. Persze nem a mentőket riasztó megátalkodottakon, hanem az igazi kreatívokon. Azt hiszem, erről a témáról az Állatkert dolgozói is sok anekdotát tudnának mesélni.
A vandáloktól viszont nagyon féltünk. Rugdostak minket, betörték az üvegünket, elvitték a kagylóinkat. Voltak lusták, akik nem fáradtak egy szám felírásával, inkább kitépték a telefonkönyv oldalait. A rongálók sok munkát adtak a Magyar Posta dolgozóinak.
Igen, jól hallottátok. Akkoriban még hozzájuk tartozott a távközlés is (látjátok, a hosszú idő alatt a szakzsargont is elsajátítottam). A Telekomról, a Telenorról – miket is beszélek, a Yettelről – és társaikról itthon még nem is hallottunk. Bizony, a sokszor szidott Posta nélkülözhetetlen és megkerülhetetlen volt mindenki számára.
A tantuszok pénzre cserélése viszont rossz ötletnek bizonyult. A készülékek feltörése ettől kezdve nyert valódi értelmet. Adómentes jövedelem volt; igaz, ki hallott akkor még az szja-ról vagy a NAV-ról. Boldog békeidők!
Hogy mennyibe került egy beszélgetés? Jobb, ha nem tudjátok. A pénzérmét, amiért három percig lehetett beszélgetni, már rég kivonták a forgalomból.
Ne higgyétek, hogy csak telefonálásra voltunk jók! Sokszor nyújtottunk menedéket az eső ellen fedelet keresőknek, a zaklatót lerázni kívánóknak vagy csak egy diszkrét csókra vágyó pároknak.
Azt azonban nem szívesen említjük, hogy a nyilvános illemhelyek hiánya miatt néhányan…, de emlékezzünk inkább csak a szép vagy humoros dolgokra! Mi tettük itthon közismertté az NDK-s turmixgépet, tudjátok, a levehető ajtósat. Nincs meg a sztori? A Youtube oldalán talán még fellelhetitek.
Tény, hogy a vonalak nem voltak mindig tökéletesek, és a hívások néha félrementek. Megtörtént, hogy ketten percekig társalogtak anélkül, hogy rájöttek volna, nem is egymást hívták.
Nem fogjátok elhinni, de még ma is több ezren dolgozunk, rendületlenül. Hogy mi lesz a jövőnk? Nem tudjuk. Talán a szalagos magnók sorsára jutunk, talán ismét divatba jövünk, mint a bakelitlemezek.
Egy biztos, közel öt év múlva százévesek leszünk, és akkor majd nagy bulit csapunk, ígérem.

.
.


.
.

Szerkesztő
Adminisztrátor

Hozzászólás

*