TEL: 29 954 303 - E-MAIL: trivium@triviumnet.hu

Fél köbméter lelkiismeret

Jelige: Öreg
.
.

Esős, szomorkás reggelen, viharvert teherautó döcögött az erdei úton. A fák tövében hóvirágok, ibolyák búcsúztatták a telet. A bokrok is ébredeztek, óvatosan bontogatták rügyeiket. A hajnaloknak még foga volt, de a fülemüle, már hirdette a tavaszt. Teljesen biztos volt benne, hogy az ő trillázása kényszerítette térdre a telet.
A kocsi, öreg tanya udvarára kanyarodott be, fekete füstöt pöfögve. Pocakos, kertésznadrágos, bojtos, kötött sapkát viselő, negyvenes férfi ugrott le a vezetőfülkéből.
– Lajcsi bácsi! Meghoztam az ajándék tüzelőt!
Világos színű, nagy bundájú alacsony kutya szaladt elő valahonnan. Barátságos farkcsóválással üdvözölte a jövevényt.
– Szevasz Heki! Hol a gazdád?
– Itt vagyok. Te vagy az, Karcsi? – lépett ki az istállóból egy, szikár, borostás öregember viseletes pufajkában, gumicsizmában. – Kicsit elkéstél avval a fával. Maholnap megjönnek a fecskék.
– Most került rá sor. Eddig a gátra hordtam homokzsákokat.
A sofőr felmászott a platóra, s egy halom göcsörtös, karvastagságú ágat dobált le. Az öreg gyakorlott szeme észrevette, hogy az ígért egy köbméternek jócskán híja van.
– Látom, a te részedet már leraktad.
– Le. Útba esett – válaszolt kerülve az öregember tekintetét.
Lajcsi bácsi nem értette, hogy eshetett útba, mikor az ő tanyája két kilométerrel közelebb van az elosztóhelyhez mint a Karcsiéké. Nem szólt. Gyerekkorától ismerte, a férfi apja, jó barátja volt.
– Neki nagyobb szüksége van rá az öt gyerek mellett – gondolta.
– Ideje lenne magának is szedelődzködnie – terelte el a szót a sofőr. – Holnap mi is bemegyünk a városba. Az iskola tornatermében húzzuk meg magunkat, míg levonul az ár.
– Helyesen teszitek. Estére eláll az eső, még a Hold is megmutatja magát. Holnap nem áztok meg, nyugodtan be tudtok költözni.
– Honnan veszi? – nézett Karcsi a szürke égre. – A reumája jelzi? Vagy a madarak röptéből tudja?
– Fenét. Mondta a rádió.
– Bevigyük magát is a városba?
– Ne. Nem hagyom itt a portát, de ti csak menjetek, a gyerekeket nem szabad semmilyen veszélynek kitenni. Ámbár, még van két nap mire a Tisza átlépi a gátat.
Az öregember itt élte le az életét, jobban ismerte a folyót mint bárki, és pontosan tudta, mikor, melyik úton lehet még közlekedni, árvíz idején.
Miután elment a teherautó, felhordta a padlásra a kényes dolgokat, ágyneműt, ruhát, élelmet. Pillantása a sárgás vonalra esett a meszelt falon. Tavaly addig ért a víz.
– Idén magasabb lesz – gondolta.
Másnap délelőtt, Karcsi legnagyobb fia érkezett futva.
– Lajcsi bácsi! Apa beragadt a sárba a kocsival. Nem tudunk elmenni – lihegte ijedten.
– Épp most akartam elengedni a Büszkét. Mindjárt befogok.
Egy óra múlva átrakták a holmit a teherautóról a szekérre. Délben, nagy kerülő után, lepakoltak az iskolánál. Karcsi, ötezer forintot akart adni, de az öregember elhárította.
– Tedd csak el, ez most nem erről szól.
Délutánra hazaért. A lovat nem kötötte meg, az istállót nyitva hagyta, hadd menjen, keressen biztonságos helyet. Jól felöltözött, a létrát a falhoz támasztotta, felmászott és az előre odarögzített deszkára telepedett. Kenyeret, szalonnát, és egy üveg bort rakott maga mellé. A kéményhez kötötte magát, ha elalszik, akkor se essen le. Körbenézett, látta, hogy a laposabb részeken, már derékig állnak a fák a vízben. Később hallotta, hogy Büszke elüget, patái cuppogtak a sárban. A leereszkedő este, már tengert talált. Az újhold gyönyörködve nézegette benne sovány arcát.
Az öregember, éjféltájban, halk nyüszítésre ébredt. Először ezt hitte, csak álmodott, de a hang megismétlődött.
– Hektor? Látod, milyen vén bolond vagyok, elfeledkeztem rólad.
Eszébe jutott, hogy a kutya be van zárva a házba. A sápadt fényben látszott, a víz már olyan magas, hogy elérte az ablak tetejét. Lajcsi bácsi lerakta a pufajkát, a gumicsizmát, óvatosan leereszkedett, és hangtalanul csúszott a hideg vízbe. Belökte az ablakot, beúszott. A házban koromsötét volt. Szólította a kutyát, a cserépkályha tetejéről jött a vakkantás. Már csak az volt a felszínen, még egy óra, és az is eltűnik. Hektor ellenállt, kapálózott, összekarmolta az öregember arcát. Semmiképp sem akart lemerülni a víz alá. Lajcsi bácsi a hóna alá fogta, egy kézzel úszva igyekezett kijutni a házból. Nem találta az ablakot, fel kellett mennie levegőt venni. Ruhája elnehezedett a víztől, húzta lefelé. Hektor nagy bundája megszívta magát a kutya is egyre súlyosabb lett. Eszébe jutott, hogy fiatal korában nem egyszer átúszta a Tiszát, de az már régen volt. A harmadik próbálkozásra jutottak ki. Nagy nehézséggel feltolta a kutyát a tetőre. Merev ujjakkal kapaszkodott az ereszcsatornába. Hektor megfordult s az arcát nyalogatta. Az öregember hasztalan igyekezett felkapaszkodni, húzta a mélység. Elmerült. Úgy érezte tüdeje szétpattan, nagy buborékokban távozott belőle a levegő. Fülében hallotta, szíve szertelen dobogását. Kétségbeesetten kapálózott. Könyöke beleütközött valamibe.
– A létra – villant át agyán.
Felkapaszkodott, és kimerülten hasalt a tetőre. Talán aludt is kicsit arra eszmélt, hogy Heki a fülét nyalogatja. Négykézláb felmászott a deszkához, a kutya két ugrással fönntermett.
– Négy lábbal könnyű.
Hektor válaszképpen megrázta magát, sáros zuhanyt zúdítva gazdájára.
Az éjszaka lassan telt. Éjfél után lehűlt a levegő, a víz teteje behártyásodott. Az öregember egyre jobban fázott, nedves ruhája kezdett keményre fagyni.
Karcsiék tábori ágyakon, jó melegben aludtak. Körülöttük, csak egyenletes szuszogás, innen-onnan felharsanó horkolás zavarta meg a csendet. A férfi nyugtalanul, rossz álom után ébredt, az éjszaka közepén. Kínozta a bűntudat, mert megrövidítette öreg szomszédját. Csendesen felkelt, kiment, megkereste a védekezést irányító utász őrnagyot. A tiszt, három napja nem aludt, fáradt, nyűgös volt.
– Nézze jóember. Kevesen vagyunk. Nem küldhetek ki senkit, mert magának rossz előérzete van. Feküdjön le, majd reggel beszélünk róla. Mindenkit ki fogunk hozni.
Karcsi lement a vízhez, oda ahol egy szakaszvezető őrizte a kikötött rocsókat, a honvédségi rohamcsónakokat.
– A parancsnoka azt üzente, hogy elvihetek egy csónakot, mert az egyik tanyán kint maradt valaki.
A katona gyanakodva méregette.
– Mindjárt ellenőrizzük, igazat mondott-e.
Mialatt rádión hívta a parancsnokságot, Karcsi beugrott a legközelebbi csónakba, s elindította. A motor berregésére az őr lekapta válláról gépkarabélyát és csőre töltötte.
– Állj! Állj, vagy lövök.
A jármű távolodott. A szakaszvezető kibiztosította a fegyvert, leadott egy figyelmeztető lövést, majd megcélozta a tolvajt. Ujja már a ravaszon volt mikor meggondolta magát.
– Csak nem lövök le valakit egy ócska ladikért. Úgy sem jut messzire. Meg aztán lehet, hogy igazat mondott és tényleg kint rekedt valaki.
Lajcsi bácsi már nem fázott. Jóleső, puha sötétség vette körül. Arra rezzent föl, hogy Hektor, orrával megbökdösi a kezét. Újra vacogni kezdett, megmaradt fogai összeverődtek.
– Mi van kutyám, hallasz valamit? Úgy látom, virrad.
Az öregember felnézett a csillagokra.
– Nem lehet, még három óra sincs. Kivált, hogy a Nap, nem északon szokott felkelni.
A kutya morgott, majd csaholásba váltott.
– Nyughass te! Talán vidrát érzel?
Néhány perccel később Lajcsi bácsi is meghallotta a motorzúgást, meglátta a rocsó keresőlámpáját.

.
.

.
.

Szerkesztő
Adminisztrátor
  1. Kurucz Árpád

    Kedves Eve! Köszönöm szépen az értékelést, igyekszem tanulni belőle.

  2. Eve

    Szakmai értékelés

    A történet E/3-ban írt, mindent tudó, realista, tárgyilagos hangnemű társadalmi metszet. A szöveg gördülékeny, jól olvasható.
    A felütése picit zavaros. Az első bekezdésben keverednek a tél és tavasz képei: eső, hóvirágok, ibolyák, „A hajnaloknak még foga volt, de a fülemüle, már hirdette a tavaszt”. A hóvirág január-februárban nyílik, az ibolya áprilistól, és a fülemüle (csalogány) is csak április közepén kezd el énekelni.
    Később is találunk zavaros képet: „Az újhold gyönyörködve nézegette benne sovány arcát.”
    Újholdkor a Nap és a Hold egy vonalban állnak, az Újhold sötét, nem látszik. Ha már van „sovány arca”, az már növekvő Hold.
    A cím nincs összhangban a történettel, mert bár fahordással indul, a végén teljesen más irányt vesz.
    A mindent tudó nézőpont alkalmazása ilyen rövid novellában szokatlan. A novella elején Lajcsi bácsi nézőpontjából követjük az eseményeket, majd a narrátor átvált: „Karcsiék tábori ágyakon, jó melegben aludtak.” Itt legalább egy szakaszváltás kellett volna (***).
    Amire figyelni kell: vesszőhibák, központozás, pontosabb cselekményvezetés.
    A novellához gratulálok!

  3. Kurucz Árpád

    Köszönöm szépen!

  4. Guti Csaba

    Igen jól megírt, közponzozott, egyedi történettel megalkotott novella.
    Gratulálok!

Hozzászólás

*