TEL: 29 954 303 - E-MAIL: trivium@triviumnet.hu

Foltok

Jelige: ázott lampion
.
.

Nesztelenül landolt. Krémes nedve a szőnyeg hófehér szálaiba ivódott. A gyermek felfigyelt a kilapult eperre. Illemtudó lurkóként ez idáig egy morzsaszemet se juttatott az asztal alá, így a látvány izgatottsággal vegyes lelkifurdalást keltett benne. Nyelt egy nagyot. Lehajolt. Ahogy elnézegette a baleset folytán keletkezett primitív műalkotást, tagjaiban gyermeki dac indult burjánzásnak. A drága, egyhangú szőnyeget mondhatni feldobta az az egy, oda nem illő folt.
Megismételte tettét. Újfent eper hullt a lába alá. Ez kissé éretlennek bizonyult, sértetlenül gurult a szemközti székhez. No, ez nem is olyan könnyű játék. Megtúrta a gyümölcstálat újabb eperszem után kutatva. Ezt már nem csupán leejtette, hanem erőnek erejével a padlóhoz vágta. Látni akarta a szétloccsanását. Hadd virítson rózsaként, hadd bontson édes-érett szirmokat a szőnyegminta indái nyomán. Virágáradatba kívánta vonni a már-már kellemetlen, steril tisztaságot, mely mint láthatatlan méhraj körbezsongta. Ifjonti lázadás volt ez, a harmatpöttyös eprek pedig hűséges gránátokként szegődtek az oldalára.
Résnyire kitárult a kétszárnyú ajtó, az oroszlánfejes kopogtatóban megremegett a karika. Egy kormos arcú, kopott ruhájú gyermek hozta a tűzifát a kandalló mellé. Kimérten rakosgatta a hasábokat a kovácsolt vasállványba. Időnként megrezzent, ha bőrébe szálkák szaladtak, vagy vízhólyagja kifakadt. Mikor végzett, otthontalan tekintetét a vonagló lángokon felejtette. Megmelengette a látvány. Szívesebben tartózkodott a kandalló meghitt fénysugarában, mint odakint a kertben vagy az üvegház fullasztó légkörében. A pirospozsgás színek elemi vágyakozást gyújtottak mellében. Lehunyta szemét. Felidézte magában a kert terméseinek édes, étvágygerjesztő aromáját. Párszor kacérkodott a gondolattal, hogy amikor senki sem látja, bekap egyet. Volt – nincs gyümölcs. Lemondóan megcsóválta fejét. Tisztában volt vele, hogy sosem lesz mersze a tettlegességig fokozni ábrándjait. Felállt a szőr a hátán, ha csak felvilágolt előtte a csősz morózus alakja, s annak eshetősége, mit megcselekedne vele, ha tolvajláson érné.
Térde zsibbadni kezdett, alighanem több időt vesztegelt el a kelleténél. Talán már kerestetik is a konyhából. Fogta a fahasábok összecsomózására szánt kendőt, a vállára dobta. Az ajtóhoz somfordált, ám a küszöb előtt megtorpant. Már beléptekor is felfigyelt az ismétlődő koppanásokra, melyek elütöttek a tűz ritmikátlan pattogásától. Ez idáig nem mert a zaj irányába nézni, ha csak tehette, kerülte a szemkontaktust. Hanem, mikor fél keze hozzáért a kopogtató hideg karikájához, győzedelmeskedett benne a kíváncsiság. Megfordult. Eleinte fel sem fogta, mit lát, olyan szürreálisnak tetszett a szituáció, amint az úrfi egyenként szedi ki az epret a tálból, hogy a szőnyegnek vágja őket.
Lába gyökeret eresztett. Szeme kétkedve elkerekedett, majd opálossá tompult. Holtan rogyott a padlóra, meghasadt szíve hamar feladta a küzdelmet.
Az úrfi felfigyelt a rabszolgagyermek rövid haláltusájára.
– Jé! Egy fekete folt a szőnyegen!
.
.


.
.

Szerkesztő
Adminisztrátor
  1. Guti Csaba

    Szürreális, kellőképpen keserű és elgondolkodtató.
    Gratulálok!

Hozzászólás

*