TEL: 29 954 303 - E-MAIL: trivium@triviumnet.hu

Nagymama hangja

Jelige: Gyeride
.

.
– Szia Apa! Ha nem gond, a hétvégén elugrom hozzátok!
– Szervusz fiam! Dehogy, örülök, ha meglátogatsz bennünket! Mikor is voltál nálunk? Karácsony előtt? No, mindegy is. Akkor várunk, főzök egy nagy adag paprikás krumplit a tiszteletedre! Képzeld, nagyapád vásárolt egy Videoton gyártmányú sztereó rádiós magnót! Fantasztikusan szól, azóta azon hallgatjuk a Szabó családot! És ahol a magnót vette, sikerült nagymama hangját átmásolni a régi lemezekről kazettára. Majd együtt meghallgatjuk, jó?
– Rendben. Akkor szombaton találkozunk.
Kilépve a telefonfülkéből, azon gondolkodtam, hallottam-e egyáltalán mamát énekelni valaha az életben. Talán karácsonykor? De bárhogy is törtem magam, nem emlékeztem ilyesmire. Az évről évre megújuló „kimittud” vetélkedőkön szinte minden alkalommal megjelent egy-egy idős papa, régi katonadalokkal. A középdöntőnél nem jutott tovább egyik sem. Sajnálattal vegyes szomorúsággal néztem ezeket a kifehérített ingben, vasalt nadrágban megjelenő bácsikat, szegények olyan elárvultan álltak a kamera előtt. A nénik inkább kórusban léptek fel, ízes tájszólással énekelték a kevésbé ismert népdalokat. Megjelent előttem nagymama, csiricsáré népviseletbe öltözve áll a színpad közepén a botjára támaszkodva, miközben asszonykórusokat idéző magas hangon énekli az „Áámá á fájálát” kezdetű nótát.
Apám szokás szerint túláradó örömmel fogadott, nagyapám – szintén szokás szerint – éppen csak vakkantott az orra alatt, majd a „mit csinálsz papa” kérdést egy rövid „lekvárt” válasszal elintézve a sparhelten álló fazék felé fordult, s a hatalmas fakanállal folyamatosan kavargatta a gőzölgő, édes-savanykás illatot árasztó kotyvalékot. A fater nem volt ilyen szűkszavú.
– Hajnal óta kevergeti azt szart, de szó szerint! Nézz csak bele a lábasba, úgy néz ki, mintha tele fosták volna! – S harsányan felröhögött.
– Fiam, jobban tennéd, ha te is kitalálnál már valamit. A henyélésből nem lehet megélni! Lefogadom, hogy már elköltötted a teljes nyugdíjad!
– Ezt már megbeszéltük, nem? Mindent megvettem egy hónapra előre. És a villanyszámlát is én fizetem!
– Látod, fiam, ez a baj veled, sose tudtál félre tenni, ha én nem lennék, most az utcán élnél!
Amióta mama elment, ezt csinálták egész áldott nap. Még szerencse, hogy a macskák is itt laktak. Ők voltak az egyetlen közös pont az életükben.
Apám megterített, mire nagypapa kijelentette, hamarosan kész a szilvalekvár, nem hagyhatja őrizetlenül.
– Szedjél fiam, neked csináltam! Harminckét darab galuskát szaggattam bele, megszámoltam! Akkorák, mint a félöklöm! Egyél hozzá kenyeret is, másképp sose lakunk jól!
Nagymama idejében csirkepörkölt került ilyenkor az asztalra, a kiskanállal szaggatott galuskákat külön tálba tette mellé, ahogy a tejfölt is.
A kanállal szétvagdaltam a tészta gombócokat, falás közben nagyokat haraptam a kenyérbe, időnként bele-belemártva a finom szaftba. Jóízű volt a krumplipaprikás, még ha szegényes is, a fater mindig is ezt tudta elkészíteni a legjobban.
Ebéd közben apámnak be nem állt a szája, sorolta az egyik nagy újságot a másik után. Hogy a kis Simson, az egy világbajnok, egy óra alatt megjárta vele Berekfürdőt! Úgy beszélt róla, mintha legalábbis Ferrari lenne. Meg hogy belépett a kormánypártba! Most aztán majd kipicsáznak minden marxista-leninistát az országból! És képzeljem, fel is szólalt az első gyűlésen, még meg is tapsolták, olyan okosakat mondott.
Ebéd után ittam egy jót a kannafedőből, ezt szerettem itt a legjobban. Aztán ránéztem a faliórára, majd a Kató nénémnek beígért látogatásra hivatkozva megköszöntem a vendéglátást.
– Ejnye, fiam, legalább nagymamát hallgasd meg!
A vadiúj magnó a kanapé feletti polcon állt, egy megmondhatatlan színű, porrongyra emlékeztető terítővel letakarva. Ahogy apám lefejtette a rongydarabot a készülékről, a látvány olyan érzést keltett ebben a régiesen berendezett konyhában, mintha egy középkori várba leszállt volna egy űrhajó.
Apám figyelemkeltően rám vigyorgott, nagypapára nézett, majd benyomta a lejátszó gombot, aminek parancsára egy cimbalom szólalt meg, melyhez hegedűk csatlakoztak. Vigyorogva vártam az elképzelt öregasszonyos, reszelős nyikorgást, amikor váratlanul felhangzott egy csodálatos, Honthy Hannára emlékeztető énekhang.
Apámra néztem, mosolygó ámulattal bámul ki az ablakon, mintha maga előtt látná azt az éneklő ifjú szépséget, aki az édesanyja volt.
Önkéntelenül nagypapa felé fordultam, az öreg szemei könnyel teltek meg, szomorúan nézett a semmibe, majd mintha álomból ébredt volna, pislogott egyet, majd zavartan elfordult.
.
.


.
.

Szerkesztő
Adminisztrátor

Hozzászólás

*