Previous Story
Ne félj!
Posted On 2023 márc 16
Jelige: kőszikla
.
.
– Angéla, maga fog beszámolni nekünk a 11-es tételből! – szólította a neveléstörténet tanár a lányt.
Angi legszívesebben madárrá vált volna, ami olyan messze száll az egyetemtől, hogy soha többé nem talál oda vissza. De láthatatlanná is válhatna, hogy azt higgyék, nincs a teremben… Ezen gondolatok futottak végig a lány agyán.
– Angéla, jöjjön!
Angéla ekkor a szégyentől alig bírt kiegyenesedni a többiek előtt, majd alig érthető, halk hangon így szólt:
– Tanár úr, nem készültem!
A tanár arcán látszott a düh, ami azt sugallta, hogy neki ilyet senki se merjen mondani!
– Ha nem ért rá tanulni, majd fog! Lesz ideje, mert jövőre újra vesszük az anyagot! Ez tudja, mit jelent? Évet fog ismételni, mert nem fogom engedni záróvizsgára! Megteszem, higgye el!
Angi mindent megtett volna, hogy az időt visszaforgassa, de már nem lehet! Tudta jól, hogyha rossz hírt kap felőle az apja, akkor megállása nem lesz előtte, hiszen ő fizette a lány tanulmányait, rezsijét, különböző szükségleteit. Egész nap csak az járt az eszében, hogyan győzze meg tanárát, arról, hogy innentől kezdve maximálisan felkészül minden órájára, csak a mai esetet, tekintse el neki.
– Az a szerencsém, hogy péntek van! Ott lesz az egész hétvégém, hogy bátorságot vegyek magamon és beszéljek vele – nyugtatta magát a lány.
Aznap este már annyira kínosan érezte magát, hogy a nagymamájánál aludt, ami nem volt feltűnő a szüleinek, hiszen imádott ott lenni.
– Muszáj valamit csinálnom, felkeresem és beszélek vele!
Szerencsére a nagyi, Angi ügyes-bajos dolgait sohasem árulta el a szülőknek, így most is biztos volt benne, hogy a tanárnál való látogatásról sem fognak tudomást szerezni.
Este 8 után indult útnak és a gondolataival vívódva észre sem vette, milyen gyorsan odaért gyalog.
– Nem elég, hogy feldühítettem az órán, még este sem hagyom békén! Páros lábbal fog kirúgni! De meg kell tennem, nincs más lehetőség! Az apámtól sokkal jobban félek!
Erre becsengetett és közben azt érezte, hogy a szíve a torkán ki akar ugrani, nagyokat nyelt, mintha nem is tudna megszólalni. Várt és várt, de nem történt semmi. Már örült is magában, hogy a férfi nem nyit ajtót. Talán ez egy jel, hogy mégsem kellett volna oda mennie. Nem csengetett újra, hátat fordított és elindult hazafelé.
– Maga csengetett? – kérdezte a férfi, Angi után szólva.
A lány visszafordult és az éppen lassuló szívverése a férfi láttán hirtelen újra gyors dobogásba kezdett.
– Ö igen, de ne haragudjon, hogy ilyenkor zavarom!
– Szóval maga az Angéla? Mi járatban?
Nem volt elég, hogy félt szembenézni a férfival az aznapi tudatlansága miatt, még jobban zavarba jött a láttán. A tanár (magas, barna hajú és szemű) izomtól duzzadó teste csak fokozta a lány zavarát. León szinte mindent mutatni akaró atléta és egy rövidnadrág volt.
– Én…, ne haragudjon a feleletem miatt! Tanár úr kérem, szeretnék javítani, az apám meg fog ölni!
– Háááát! Nem is tudom, hogy gondolta ezt! Eljön a házamhoz és megkönyörülök magán?! – Én nem, csak…
– Jaj, jöjjön már be, ne itt beszéljük meg az utcán!
A lány lábai alig tudtak előre felé haladni, de nem volt mit tenni.
– Ha nem zavarja, folytatnám az eddigi tevékenységemet! Nem szívesen mennék be a házba! Jöjjön csak velem!
Angéla azt sem tudta, mire számítson, hova viszi a férfi, ha nem a lakásba.
– Tudja, szeretek itt ücsörögni a hétvégéken, legalább egy kicsit kikapcsolódom!
A férfi háza mögött igényesen kialakított hatalmas kert volt, különböző díszfákkal, virágokkal. A frissen vágott fű illata pedig kezdte megnyugtatni a lányt.
– Leülhetünk a plédre vagy hozzak magának széket?
– Nem, nem köszönöm!
– Most már elmondhatja, miért nem várhatott a beszélgetéssel hétfőig?
– Tudja, igazán sajnálom, hogy nem készültem, de mindent megteszek, hogy javítsak és államvizsgára engedjen!
– Erre, miért nem akkor gondolt, amikor tudta, hogy órája lesz velem és számon kérem magukat?
– Igen, de nem tudtam, hogy én leszek az első!
– Jobb lett volna, ha utolsó?
– Nem tudom.
– Tudja, imádok tanítani, de azt az egyet sosem szerettem, amikor egy témáról legalább pár sort ne tudott volna mondani a diák. Tényleg csak annyit, amennyit az előző órából megjegyzett. Higgye el, máris 2-est kapott volna!
A lány lesütötte a fejét és hallgatta a férfi mondandóját, vagyis, amit hallott belőle. Annyira magával ragadta ugyanis Leó illata, hangja, az egész lénye, hogy teljesen máshol jártak a gondolatai. Már egyáltalán nem félt, nem idegeskedett a jegye miatt, vagyis ott, akkor, abban a pillanatban nem.
Ez a pasi nem is olyan szörnyű, mint amilyennek hittem! Teljesen más az egyetemen tanárként és a magánéletben Leonárdként!
– Mit szólna, ha meghívnám egy késő esti vacsorára? Halat sütöttem és akad egy kis bor is a hűtőben!
– Ó, én igazán nem szeretném fenntartani!
– Ne hülyéskedj már! Elnézést, szerintem tegeződjünk, legalább ma este! Elég rég vacsoráztam már nővel! Hehe… Majdnem olyan, mintha randiznánk! De ne is figyelj rám, hozom is a vacsorát!
Ezzel a férfi a ház felé vette az irányt, a lány pedig úgy szégyellte magát, hogy alig mert utána is nézni. Érezte, hogy ég az arca, de abban reménykedett, hogy a sötétség elfedi vörösségét! Annyira zavarban volt, hogy észre sem vette, amikor Leo visszajött.
– Ne vedd tolakodásnak, gyertyát is gyújtanék, a szúnyogok ellen jól jön és illik is most ide. Angi meg sem tudott szólalni, annyira tökéletes volt minden, mintha meg lett volna előre szervezve az egész este: a csodálatos környezet, a frissen sült hal illata, a férfi…
– Nem szeretek mosogatni, ezért, ha nem probléma, egy tányérból eszünk. Persze, ha gondot okoz, hozok neked másikat!
– Ó, nem, nem muszáj!
A vacsora közben a tücskök énekét hallva, az édes vörösbort kortyolgatva, mindenféléről beszélgettek! Olyanok voltak, mint akik ezer éve ismerik egymást és jó barátok! Aztán az egyik pillanatban…
– Jaj, elnézést! – mondta elcsukló hangon a lány, miután véletlenül hozzáért a férfi kezéhez!
– Semmi baj! – válaszolta a férfi, miközben egymás szemébe néztek!
Egyikük sem szólt. Leo lassan egyre közelebb hajolt Angihoz, majd megsimogatta az arcát és megcsókolta! Angéla tudta, hogy nem helyes, amit tesz, de nem tudott ellenállni. Ott abban a pillanatban eszébe sem jutott, hogy baja is származhat belőle! Szenvedélyes csókolózás közben a plédre feküdtek, majd a férfi szép lassan lecsúsztatta Angi válláról a ruháját…
.
.
.
Az író a novellát jól írta meg, jól bánik a sejtetéssel, ezért az olvasó már a két ember találkozásakor, Angi gondolataiból sejti, hogyan alakul a történet.
Azt azonban sajnos hiába vártam, hogy az események után kiderül, mi lesz Angivel, pedig éppen ez a főszál, az eseményeket az indítja be, hogy Angi elindul a tanárhoz.
Azaz a novella legnagyobb hibája, hogy hiányzik a lezárás, az író éppen a főszálat nem zárta le. A novella végére pár mondattal többet kellett volna írni, hogy az események megoldják-e Angi problémáját, vagy sem.
Sőt, akár egy csattanóval is be lehetett volna fejezni: a találkozás csak Angi álma volt, és másnap még mindig ott a probléma. Ebben az esetben el sem kezdődik a főszál, és az olvasó nem lesz csalódott.
Ezen kívül csak apró hibák vannak: egy-egy párbeszéd formátuma nem jó, és néhány szót az író nem a jelentésének megfelelően használt.
Az előzőek ellenére gratulálok, mert a novella végétől eltekintve, a történet jól össze lett rakva.