TEL: 29 954 303 - E-MAIL: trivium@triviumnet.hu

Csokonaival boroztam

Jelige: Kivi
.

.
Egy borongós őszi délutánon éppen egy pohár málnaszörpöt iszogattam a helyi kocsmában, és azon tűnődtem, hogyan mondjam el otthon a szüleimnek, hogy a lányuk egyest kapott a nyelvtan órai fogalmazására. Sajnos a családom még nálam is komolyabban veszi a tanulmányaimat, így még az sem fog segíteni rajtam, hogy jelen esetben nem a bonyolult anyanyelvem szúrt ki velem, hanem az értelmezési készségem. Vagy inkább annak a hiánya.
Ki gondolná, hogy a tanár ilyen szigorúan bünteti az embert, amiért félreért egy feladatot? Tisztán emlékszem, szó szerint így mondta: „Írjatok egy fogalmazást, amiben megpróbáljátok minél szofisztikáltabban jellemezni a darut.” Rajtam kívül mindenki a madárról írt. És én? Az építődaruról áradoztam. Szép, sárga, magas, hasznos, olyan a formája, mint egy akasztófa… Oké, kezdem érteni, miért nem értékelte. Ha rosszabb hangulatomban vagyok, talán én is egy béna tréfának titulálom. Csak az a bökkenő, hogy semmi rossz szándék nem volt bennem. Ez csak egy egyszerű félreértés. És különben is! Csak a végén mondta, hogy be fogja szedni, hogy leosztályozza. Azzal a tudattal írtam, hogy nem baj, ha rossz, úgysincs tétje a feladatnak. Erre tessék! Kár, hogy otthon nem fogom tudni felsorakoztatni mesterien kidolgozott érveimet. De legalább itt, a kocsmában elpanaszolhatom valamelyik félrészeg embernek, akit valójában nem érdekel, de legalább meghallgat.
Körülnéztem, hátha valaki már a fenn leírt állapotban van, amikoris megakadt a szemem egy pár székkel mellettem ülő, göndör, barna hajú úriemberen. Valójában még józannak tűnt, így nem is foglalkoztam volna vele, azonban a pulóvere hátára Csokonai volt írva. A fejembe szálló málnaszörptől vezérelve úgy határoztam, megviccelem az illetőt.
Feltápászkodtam, és a poharammal együtt mellé telepedtem. A férfi gyanakvóan méregetett. Láthatóan nem értette a helyzetet. Egy magasság alapján 16 éves lány egy kocsmában iszik, és minden ok nélkül mellé ül. Nem hibáztatom, engem is megzavart volna a szituáció, de akkor, ott nagyon is szórakoztatott.
– Nem illegális ennyi idősen borozni? – kérdezte végül. Ezek szerint tényleg kiskorúnak gondolt. És még a málnaszörpöt is bornak nézte. Lehet, mégsem teljesen józan?
– Minden legális, amíg el nem kapnak – válaszoltam vigyorogva. Visszagondolva erre a válaszra önkéntelenül is elgondolkodom azon, hogy vajon a placebo részegség beszélt belőlem, vagy tényleg ennyire meggondolatlan vagyok. Talán tényleg jó, hogy masszív antialkoholista életmódot folytatok. Azonban így nem élhetek a „Nem voltam magamnál”, „Csak a pia beszélt belőlem” magyarázattal.
– És ha ezt véletlenül pont egy rendőrnek mondod? – kérdezte emberünk, miközben szája gúnyos vigyorra húzódott. Addig a pillanatig teljesen vidám voltam, de ettől a mondattól minden vér kiszaladt a fejemből. Oké, hogy már nagykorú vagyok, oké, hogy nem iszom alkoholt, ráadásul törvénytisztelő állampolgárként élek, de a rendfenntartóktól mindig is tartottam.
Viszont a hekusok megérzik a félelmet, így nem jó ötlet megijedni előttük. Gyorsan fizettem, majd éppen a kijárat felé indultam, amikor rendőr-Csokonai megállított.
– Amúgy nem vagyok zsaru – mondta vidáman. Láthatóan élvezte az ugratást. Én nem.
– Tudtam én – vágtam rá a lehető legnagyobb magabiztossággal. – Különben nem tanultunk volna Magáról irodalom órán.
– Valóban? – kontrázott. – Ha ennyire figyeltél az órán, áruld el, melyik a kedvenc versed tőlem!
Ilyenkor általában vicceskedve azt felelem: „Petőfitől a Toldi”, most azonban lemondtam erről az örökzöldről. Egyszerre csak egy dolog miatt nézzenek féleszűnek!
– Az elbocsátó szép üzenet – feleltem. – Ja, nem. A reményhez. Az egy olyan vers, amit akkor is érdemes lenne megtanulni, ha nem kellene belőle dolgozatot írni.
– Szóval fejből tudod? – vonta fel a szemöldökét.
– Alapműveltség – feleltem. – Legalábbis az én koromban. Érettségi után a legtöbben elfelejtik.
– Tehát akár itt és most is el tudnád szavalni mindenki előtt? – kérdezte.
– A vers szövege a fejemben van, viszont ahhoz nem ittam még eleget, hogy emberek előtt el is merjem szavalni. Bár az igazat megvallva nem tudom, hogy mennyi málnaször… – nem tudtam befejezni a mondatot, mert hirtelen megcsörrent a telefonom. – Elnézést! – szabadkoztam, és odébb sétáltam.
– Merre vagy? – hallottam édesanyám aggódó hangját a telefonból. Gyorsan ki kellett találnom valamit, ami nem hangzik rosszul. Csudába, és még a dolgozatot is el kell majd mondanom!
– Izé… Csokonai elrabolt, és azt mondta, csak akkor enged szabadon, ha nem lesztek mérgesek az egyes dolgozatom miatt? – Fejben kijelentő mondatnak szántam, de a végére kérdés kerekedett belőle.
– Mi van? – hallottam édesanyám hangját a vonal túlsó végéről. – Nem zavar, hogy Csokonai meghalt? És milyen dolgozatra kaptál egyest?!
– Nyelvtan. De ez most kivételesen nem az, aminek látszik, majd otthon elmesélem. Mindjárt indulok haza – mondtam, és gyorsan letettem, mielőtt még leszidna.
Megkönnyebbülten sóhajtottam. Most van kemény húsz percem, amíg hazaérek. Ha szerencsém van, ennyi idő alatt anya is megnyugszik. Bár remélhetőleg ezzel a történettel kicsit enyhítettem a rossz hír súlyán. Visszamentem a pulthoz, hogy a maradék málnaszörpöm is megigyam, aztán rájöttem, hogy ez veszélyes. Őrizetlenül hagyott italba nem iszunk bele.
– Sajnos mennem kell – mondtam Csokonainak. – Köszönöm a beszélgetést. Még kérhetek egy autogramot?
– Persze – felelte jó kedélyűen a férfi, és felírta a nevét az előtte fekvő szalvétára, majd átnyújtotta.
Megköszöntem, és elindultam haza, ahol valószínűleg a mérges szülők és az internetmegvonás vártak. De ezen a napon ennek ellenére is csak egy dolog vigasztalt szüntelen: legalább 10 percet együtt borozhattam valakivel, aki Berzsenyi Dánielként írta alá nekem a szalvétát.
.
.


.
.

Szerkesztő
Adminisztrátor
  1. Szabó Kálmánné

    Nagyon szép. Gratulálok.

Hozzászólás

*