Previous Story
Koldusok
Posted On 2023 ápr 16
Comment: 0
Jelige: Marcipán
.
.
Talán rosszat álmodott? A máskor kimért, megfontolt férfi magához képest szokatlan gyorsasággal ugrott ki az ágyból, és mosakodott meg. Felkapta ruháit, felhajtotta kávéját, megevett egy sebtében összerakott szendvicset, majd mind akit üldöznek, kirohant a házból. Korán volt még, kevesen voltak az utcán. A férfi, valami különös belső késztetéstől hajtva, odament a kutyát sétáltató fiatal lányhoz, és megszólította.
– Könyörgöm, segítsen! Adjon egy kis szeretetet! Teljesen kifogytam belőle! Nem bírom tovább!
A lány rémülten hívta kutyáját, és elrohant.
A férfi ezután egy idős bácsit kezdett kérlelni, aki utcát sepregetett a ház előtt.
– Mentsen meg! Kérem! Egy kis szeretetre van szükségem!
A bácsi korát meghazudtoló fürgeséggel igyekezett be a házba, és csapta be az ajtót. A férfi hallotta, hogy kétszer ráfordítja a kulcsot, és a biztonsági láncot is beakasztja.
Ment tovább. Megszólította az embereket, kétségbeesetten kérte a szeretetet, ami nélkül, váratlanul úgy érezte, képtelen élni. Mindenki menekült előle.
A férfi már a belvárosban járt, lement a metróaluljáróba. Itt sokan voltak, sodorták magukkal a korán reggel munkába siető utasok. Megállt az emberáradat közepén, és hangosan kiabálni kezdett.
– Adjanak szeretetet! Segítsenek! Szánjanak meg!
Szétvált a tömeg körülötte. Mindenki igyekezett távol kerülni tőle. Voltak, akik hangosan kinevették, mások obszcén megjegyzéseket tettek, a legtöbben egyszerűen elfordultak tőle. Egy álmos kisfiú pillanatra megállt, tátott szájjal figyelte, de az anya, miközben megvető pillantást vetett a férfire, továbbvonszolta gyermekét.
A kiabálásra előkerült a biztonsági őr.
Menjen szépen haza! Még korán van ahhoz, hogy így be legyen piálva.
– Higgye el, kérem, nem vagyok részeg! De meghalok, ha nem kapok szeretetet!
Nincs kedvem magával bajlódni! Ha nem akarja, hogy bevitessem a rendőrökkel, jobb, ha odébbáll. Ott aztán nem szeretetet osztogatnak! – mondta gúnyosan nevetve.
Megkönnyebbülten nézte, ahogy a férfi lehajtott fejjel elbotorkál a lépcső irányába.
A férfi megállt a lépcső aljánál. Nem tudta, mihez kezdjen. Érezte, hogy képtelen hazamenni az üres lakásba, képtelen bemenni a munkahelyére, képtelen bármit is kezdeni magával.
– Ez az én helyem – szólalt meg mellette egy rongyos ruhás, koszos bőrű, kellemetlen szagot árasztó, meghatározhatatlan korú asszony. Itt vagyok minden nap! Kolduljon máshol!
A férfi meglepetten nézett az asszonyra.
– Én nem vagyok koldus! Úgy nézek ki, mint egy koldus?
Gyorsan öltözködött ugyan, de ruhái tiszták voltak, vasaltak, és persze jó minőségűek. Az asszony azonban határozottan állította:
– Igen, maga koldus. Látom a szemén!
A férfi önkéntelenül elfordította tekintetét. Sírni kezdett.
Az asszony meggondolta magát.
– Tudja mit? Maradjon itt! Maga úgyis mást koldul, mint én – mondta, majd leült a földre, maga elé tett egy üres befőttesüveget, lehajtotta fejét és kezét könyörgően összetéve, előre nyújtotta.
A férfi tanácstalanul állt mellette. Nem tudta, mit tegyen. Nézte a mellettük elhaladók közömbös arcát. Várta, hogy valaki megszánja az asszonyt. Több óra is eltelt, mire egy járókelő megállt, lehajolt, és némi aprót dobott az üvegbe. Az asszony nem szólt semmit, fejét sem emelte fel, de a férfi rámosolygott az adományozóra. Ő visszamosolygott, majd elsietett.
Újabb hosszú órák teltek el. Egy fiatal pár állt meg előttük, és az asszony elé tettek egy papírzacskót, benne kakaós csiga. A férfi megkönnyebbülten sóhajtott fel.
– De jó, most már megvan az ebédje! Köszönöm!
A fiatal pár meglepődve összenézett. – Szívesen! – mondták, majd elsiettek.
Ettől kezdve sűrűbben érkeztek az adományok. Az üveg megtelt, az asszony körül egyre több ajándék gyűlt össze. Kabát, ételkonzerv, egy termosz, joghurt, kifli, csokoládé. Egy kisfiú a maciját tette le az asszony mellé. A férfinek mindenkihez volt egy jó szava.
– Nagyon köszönjük, hogy segítenek! Ma már biztos nem fog fázni és éhezni a néni! Hálásak vagyunk mindenért! – Ilyen és ehhez hasonló visszajelzéseket kaptak az adakozók.
Este a férfi még kerített valahonnan egy táskát, hogy az asszony el tudja vinni magával azt a sok mindent, amit kapott. A lépcső tetején szótlanul váltak el egymástól, és indultak el ellenkező irányba. Az asszony nehéz táskával, a férfi könnyű szívvel haladt hazafelé.
.
.
.
