Previous Story
Szájköltészet
Posted On 2023 ápr 16
Comment: 0
Jelige: Ebihal
.
.
„…a díszhal-tenyésztők közül többen a fiaikat féltve őrző, ivadékgondozó halak tevékenységében sokszor értelmi, sőt érzelmi megnyilatkozásokat vélnek felfedezni…”
(egy szakkönyvből)
(egy szakkönyvből)
.
– Nem! Nem és nem! Értsd meg, nem akarok ívni többet! Nem akarok lepetézni soha többet! – Tilapia mérgében teljesen elszíneződött. Idegesen rángatózott a lomha, lassan imbolygó vízipáfrányok között.
– Inkább a levegőbe vetem magam!
Tilapíró lelkében nagy vihar dúlt. Eszével tudta, hogy nem lehet, mégis minden idegszálával kívánta, hogy a násztáncot minél előbb ellejtsék. Tilapia áttetsző alakja, karcsú erezetű, finoman árnyalt teste még ma is épp oly kívánatos volt számára, mint amikor először megpillantotta. De Tilapia folytatta:
– Már háromszor lepetéztem neked… Hol van, csak egyet is mutass ivadékainkból! Jönnek a ragadozó halak, a szomszédok, a rokonok és szétkapkodják, felfalják őket, mielőtt megnőhetnének!…
– Talán itt maradhatnál velük… vigyáznál jobban a kicsikre… én meg addig hordanám neked az eledelt… eltartanálak… nem akadnál senki jött-ment horgára… az uszonyomon hordanálak…
– Iszonyodom az uszonyodtól! – kiáltotta ingerülten Tilapia – Ti, hímek, mindig csak magatokra gondoltok… hogy jól kitáncolhasd magad és aztán nyugodtan úszkálhass az iszapban, forgolódhass a többi nőstényhal körül!… új partnert keress a következő násztánchoz!
– Dehogy is! Kérlek, hiszen tudod, hogy épp oly kívánatos, épp oly szokatlan szépség vagy, mint régen!
– De meddig még? Nézd, hogy kidagadnak az erek az uszonyomon… néha homályos már a látásom… meg a tojócsövem is egyre löttyedtebb…
– Ugyan, képzelődsz!
– Jó, hát, ha tényleg ennyire akarod, rendben, de csak azzal a feltétellel, hogy te fogod őket gondozni!
– Én?… de hát hogyan?
– Találd ki, te úgyis mindig olyan okos vagy!
– De kérlek, ez teljesen szokatlan a mi világunkban!
– Azt mondtad, hogy szokatlanul szép vagyok!
– Mondtam, persze…
– No, akkor tégy is meg értem szokatlan dolgokat! Ne az unalmas, szokott múlttal törődj, hanem a szokatlan jövővel!
– Hát jó… megpróbálom…
Tilapia erre nem számított. Szerette ugyan Tilapírót, ezt a kedves, lomha, halvérű hímet. Szorgalmas, házias természete, megbízhatósága még ebben a sikamlós közegben is biztos pontot jelentett az életében. Még ha egyre inkább csak pontot is…
Tudta, ha az ivadékgondozást felvállalja, számíthat rá. Kíváncsi volt, Tilapíró mit talált ki, hogyan őrzi majd a petéket… Jó esetben csak öt napig, de egy hideg áramlat esetén akár húsz napig is pesztrálhatja az egyre mozgékonyabb és falánkabb porontyokat! Meg aztán – lévén itt az ívás ideje – egy kicsit neki is megjött a kedve a násztánchoz.
Másnap lázas buzgalommal hozzákezdtek a fészek kitakarításához. Apró, tiszta kavicsokat hoztak a régiek helyére. Az új elhatározás izgalma különös feszültséggel töltötte el őket.
Tilapíró úgy érezte, még sohasem látta Tilapiát ilyen szépnek. A felszínről beszűrődő napsugár teljesen áttetszővé tette párját, s a szivárvány színeinek bizarr kavalkádja teljesen elkábította. Tilapia arra gondolt tánc közben, hogy egy kicsit kevesebb ikrát fog lerakni, kímélni fogja Tilapírót, – no meg a tojócsövét.
Az új fészekaljához szorította a hasát és húsz apró golyócskát préselt a kövek közé. Aztán tovalibbent. Tilapíró pedig gyorsan az ikrák fölé úszott és megtermékenyítette őket. Végezvén oldalt cikázott, hogy helyet adjon a többi ikra lerakásához.
De Tilapia mással volt már elfoglalva. Két moszat között egy kagyló szokatlanul nagy gyöngyét nézegette.
Tilapíró ismét táncba kezdett. Tánca egyre szenvedélyesebb lett. Tilapia nagysokára észrevette és kedvesen megkérdezte:
– Mi bajod van?
Tilapíró abba hagyta a táncot, s időbe telt, míg agyának vérellátása ismét normális lett.
– Hogy – hogy mi bajom? … hát nem násztáncot járunk?
– Ott vannak már a peték, nem?
– Ennyi?
– Ennyi!
– Nem tetszett talán a táncom?
– De!… egyszerűen csodálatos volt!… – Tilapia hangja enyhén gúnyos volt – Tessék! Ott vannak! Lepetéztem! Most már inkább azon gondolkozz, hogyan fogod felnevelni őket!
– De én többet akarok!
– Egyelőre érd be ennyivel! Gondozni elég lesz ez a húsz is… Majd meglátjuk, ha sikerül mindet felnevelned, akkor lehet többről is szó – és Tilapia itt enyhén elpirult.
– Igen! Meglátod majd, sikerülni fog! És akkor még egyszer, még sokszor…– Tilapíró egészen elérzékenyült, hogy már a következő násztáncra gondol. Hát akkor mégis csak szép volt a tánca.
Akkor a víz erősen meglendült, nagytestű ragadozó közeledtét jelezve. Tilapírónak nem sok ideje maradt gondolkozni.
– Látod, máris jönnek! – sikított Tilapia és a petékre nézett.
Tilapírónak nem jutott hirtelen jobb az eszébe, sorba a szájába kapkodta a petéket. A nagy hal árnyéka rájuk vetődött. Tilapia a veszély ilyen közelségére akaratlanul követte Tilapírót és ő is bekapott néhány petét.
A ragadozó tovább úszott.
Tilapia nagy megkönnyebbüléssel lenyelte a ragadozótól megmentett petéket. Tilapíróra nézett, aki viszont mókásan felfújt szájjal lebegett előtte és merőn nézte.
– Na, most mit bámulsz? Megéheztem közben. Kifárasztottál! – mondta és szemérmesen pislogva végig simította Tilapírót uszonyával. – Nem megy ez nekünk, látod, egy pete sem maradt!
Tilapíró erre egy pillanatra eltátotta a száját. Tilapia jól láthatta a fogak, nyelv és kopoltyú vezetékék kráterében meghúzódó apró petéket. Az óvó száj ismét összezárult, s Tilapíró szemében az ivadékgondozás szokatlan elszántsága villant. Csukott száján át érthetetlen hangok artikulálása hallatszott.
– Na, ne idétlenkedj! – mondta Tilapia – csak nem akarsz húsz napig így maradni!
De Tilapíró bólintott.
– És egy szót sem fogsz szólni hozzám?
Tilapíró szeme kidülledt és megvonta az uszonyait.
– Nem hozol nekem ennivalót?
A válasz ugyanaz volt.
– Na, de enni azért csak fogsz?
Tilapíró határozott nemet intett.
– És velem… velem akkor mi lesz? Ki fog engem táncba hívni?
Tilapíró szeme idegesen villant.
– Jó, jó, nem akarlak idegesíteni, csak úgy eszembe jutott.
Tilapíró agyán lassan felsejlettek nagylelkű vállalkozásának nem várt következményei. Zárt, tehetetlen ajkai közül érthetetlen szitkok szivárogtak, amelyek nem voltak éppen hízelgőek a hímek és nőstények egyenjogúságát hirdető tanok vonatkozásában.
Tirapíló húsz napja a vártnál egyhangúbban telt. Tilapia ellenben mozgalmas életet élt. Jelentős, befolyásos nagy halak ismeretségére tett szert, sőt, összejöveteleiken törzsvendég lett. Eleinte hívta Tilapírót is, de rövid, egyoldalú megbeszélés után mindig egyedül ment.
– Tudod, édes, tele szájjal úgy sem tudsz enni, beszélni, és különben is röhejes vagy azzal a felfújt pofáddal! …jó, jó, cuki pofi, azért tudod, hogy szeretlek… legalább is nem felejtelek el…
Tilapia végre megvalósíthatta néhány régi álmát, társas-úszatásokon vett részt a Kanári szigetekhez, elcserélte fészküket egy nagyobbra, amely közelebb esett a fő sodráshoz és végleg szakított anyósáékkal.
Mindez elúsztatta csekélyke megtakarított halpénzüket.
Tilapia időközben megszépült, kiszínesedett, magabiztossá vált. Tilapíró sem veszekedett vele többet, száját teljesen kitöltötték az ivadékok.
Egy este Tilapia a szokásosnál is jóval később tért haza. Fáradt volt, szótlanul álomba ringatta magát. Tilapíró magyarázatot várt, de hiába. Szívét a bú, szájpadlását az ivadékok marcangolták.
Végre elérkezett az utolsó nap. Tilapia gondoskodott róla, hogy a jelentős fejlődéstörténeti eseményen a sajtó, a rádió, a televízió, az újságok munkatársai is jelen legyenek és teljes hangerővel világgá repítsék a hírt:
„Az ivadékok jó egészségben, szépen fejletten úsztak ki Tirapíró szájából!”
„Valamennyi utód kiköpött az apja!”
„A szájköltés az ivadékgondozás jövője!”
„Újabb lépés a nemek egyenjogúságához!” – zengték mindenütt.
– Mi van itt? – kérdezte egy késve érkezett riporter hal.
– Egy hím hal átvette az ivadék gondozás minden fázisát! Szenzációs!
– Szóval egy újabb papucsállatka?
– Jaj, dehogy! Hogy mondhatsz ilyet! Azok testét csillók borítják… – kezdte a megkérdezett, de a későn jövőt ez már nem érdekelte, eltűnt olyan gyorsan, ahogy érkezett.
A nagy esemény népszerűsítésére meghirdették a szájköltészet napját, amit minden évben ezen a napon fognak tartani és aminek a reklámarcát Tilapia adta, mivel vonásait az ivadékok nem torzították el.
Tilapia boldog volt, a rivalda fényekben szerelmesen bújt Tilapíróhoz, nem győzte kényeztetni. Mindketten úsztak a boldogságban.
A nagy szerelemben Tilapíró észre sem vette, hogy fészkük körül időről időre megjelenik egy-egy fiatal, erős hal, mókásan felfujt szájjal és merőn nézi Tilapia kecsesen tovalibbenő alakját.
De akár most, akár később észre is vette volna, Tilapia mindig időben gondoskodott, hogy kellő számú ivadékkal Tilapíró szája be legyen tömve.
.
.
