A madárfej

Ott maradt, mint egy ábrándos félmozdulat a levegőben. Oldalára dőlt és kinyúlt kéjesen nyújtózkodva a zsákmány maradéka, egy apró csőrős madár fej mellett. Undorodva fordítottam el a fejem. Ráadásul kistestű madár lehetett, vöröses tollal, pici hegyes csőrrel. Tartottam anyám haragjától. A békák mellett a gyengéi az énekesmadarak voltak. Még kénytelen leszek én eltakarítani a maradványokat, ha ez a ronda macska nem veszi rá a fáradtságot, gondoltam, és közben tudtam, hogy ha Fricin múlik, rám marad a koszos munka, büszke tette áldozata ott ékesekedik még este is.

A szomszédban elnyújtott dallamok fonódtak egymásba és törökös hajlítással kúszott át hozzám.

Az étkező asztalnál ültem, tenyeremet a barnás rajzlapon nyugtattam. Széttárt ujjaimon némán tágult a napfény. A hatalmas asztal körül tíz szék állt nem túl szabályos rendben. Kísérteties élmény volt egyedül ott lennem, ahol minden reggel és este együtt evett a család. Mindenkinek megvolt a maga helye, de én most nem a sajátomon ültem, hanem Tünde helyén. Nem volt otthon senki. Kivéve Keszilt, aki a sötét szobájába zárkózva programozott. Mintha ott se lett volna.

Nem tudtam mit rajzoljak, csak meredtem a fényfürdette ujjaimra. Lassan terjedt szét bennem a bizonyosság, hogy valami történni fog. Fülelni kezdtem. Akkor vettem észre, hogy már nem szól zene. Sőt más neszt is alig hallottam. A madarak szinte ijedten csaffantottak egymásnak. A rovarok fülcsengető csendbe hagyták a mezőt, ahogy megszűntek döngicsélni. Zavaró feszültség töltötte meg a gyomromat, és ez csak fokozódott, mikor arra gondoltam, hogy Tihamér és a többiek még órák múlva érnek haza a suliból.

Összerezzentem Balázs, a szamár üvöltésére. Hamarabb hasított a csendbe, mint a kutyák csaholása. Apa a hasát simogatva szokta mondani: a Legjobb házőrző. Igaza volt. Olyan vadul bőgött, hogy kihallottam belőle: utálja azt, aki jön.

Óvatosan lefolytam a székről és átmásztam az asztal alatt, a székek takarásából lestem ki az ablakon, ahonnan az útra lehetett látni. Egy magányos rendőr jött a házfelé, látszólag szórakozottan. A kezében slusszkulcsot pörgetett, a szája tartásából ítélve fütyörészgetett. Járása ritmusa is dallamról árulkodott. Nekem mégis összeszorult a gyomrom az egyenruha láttán. Mi oka volt? Nem tudhattam. Talán ijesztgettek rendőrökkel kiskoromban? A zsigeri bizalmatlanság a véremben volt.

Lendületesen jött, gyorsan közeledett.

Kapkodtam a fejemet, hová bújhatnék el. A hátamon felállt a szőr félelmemben. Megakadt a szemem az elégedett cirmos macska közömbös tekintetén. Az egész világ érezte a veszedelem közeledtét, de ez a beképzelt macska ugyanolyan önelégülten hevert a véres kis madármaradvány mellett, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Megirigyeltem a nyugalmát. Lassú mozdulatokkal mellé húzódtam. Hogy fel ne bosszantsam inkább rá se néztem, csak közel lopóztam. Összehúztam magam, mintha én is macska volnék és hangtalanul mögé kuporodtam. Figyeltem hajlékony hátát, ahogy gömbölyödik, én is úgy görbítettem az enyémet. Combjai kecses ívének helyzetét a padlón igyekeztem felvenni én is. Utánozni lusta elnyultságát, ahogy bal mellsőlábát léhán előretolja. A fejtartása királyi volt, méltóságát könnyűszerrel lemásoltam, csak azt a fennsőbbséges tekintetét volt nehéz utánacsinálni. Hallottam a rendőr laza lépteit a verandán, de nem hagytam kibillenteni magam az összpontosításból. Bőröm pórusai kitágultak, mintha elektromosság cikázott volna a felületén és bennem süvítettek az atomok, éreztem ahogy testem összehúzódik és rugalmas, könnyű csontozatom felveszi a macska alakját. Szürke szőr sarjad karjaimon, körmeim vékony karmokká fajulnak, és fülem az égfelé ágaskodik. Láttam magam ahogy macskaként a földön heverek, épp ahogy előttem Frici. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem csodálkoztam, mégis természetesnek hatott. Ahogy egy olyan dolgot megtanulni, ami eddig nem ment, mondjuk, megtanulni biciklizni.

A hallásom megváltozott, kristály tisztán hallottam a kinti zajokat, a billentyűzet kopogását Keszil szobájából, és a szél zúgását, ahogy átbukott a Szőlődombon. Érzekeim kiélesedtek, különösen a szaglásom. Éreztem az egyre erősebben felémömlő idegen ember szagát. Ahogy az árnyék ront ránk egy késő őszi napon, és dideregünk míg el nem vonul.

Frici is ezt érezte, megértettem a megmerevedő nyakából és figyelmének megszilárdulásából. Mikor a rendőr keze dörrent az ajtón, egy pillanat alatt elsuhant. Eltűnt a ház mélyében, mint akinek az egészhez semmi köze. De lehet fogta magát és kiugrott a fürdőszoba ablakon.

Egyedül maradtam. Az újabb dörömbölésnél úgy éreztem menten sírva fakadok és bepisilek egyszerre. Még bizakodtam benne, hogy Keszil valami csodálatos úton-módon meghallja a fülhallgatójának dübörgő zenéjén át a váratlan kinti hangot és erőnek erejével kiragadja magát a monitorja elől és segítségemre siet. Mindhiába, nem jött válasz a háztól. Tanácstalanul kuporogtam a szoba bizonyos börtön fenekén.

Engedelmesen nyílt az ajtó, amit sosem zártunk kulcsra. Tudtam hogy rosszban sántikál az érkező és azt is tudtam, hogy látnom kell, figyelnem minden mozdulatát, pedig nekem is iszkolnom kellett volna Frici után. Hiába öltöttem macska testet. Mikor lopózkodó felderítése közben találkozott tekintetünk felémrúgott. Csak elijeszteni akart, nem bántani, mégis majd kiugrott a szívem szőrös mellkasomból. Felugrottam és nagyot ámultam az érzésen. Mintha szuperhőssé változtam volna, könnyű voltam, gyors, hajlékony, és hihetetlenül erős. Felszökelltem a székán át a tálalóra, onnan átugrottam a gardróbszekrény tetejére, onnan a könyvespolcra, majd a karnisra, át a másik polcra. Olyan pontos és kiszámított volt minden mozdulatom, hogy szívem szerint tovább ugráltam volna, körbe-körbe, fulladásig. Gyönyörű érzés volt a testem könnyűsége. Megálltam és összekucorodtam fent a könyvek tetején, onnan akartam figyelni tovább. De meglepetésemre még mindíg engem nézett. – Bolond macska! – dünnyögte ferdére torzult szájjal. Ismerős volt ez a mimika. Mintha valahol egyszer láttam volna már. Nem bírtam levenni róla a szemem és ő is egyre dühödtebben nézett vissza rám. A pulton lévő gyümölcsöstálból kievett egy almát és megcélzott vele. Nem hittem volna, de felém hajította. – Takarodj! – acsarkodta suttogva. Az alma péppé robbant a polc fölötti falon. Ijedtemben nagyot ugrottam és majdnem leestem a polcről, úgy kellett visszakapaszkodnom a világirodalom remekei textilkötésében. Elképedtem körmeim erején és használhatóságán. Mikor ruganyos mozdulatokkal újra a polc tetején voltam megfordultam és lenéztem támadómra, aki egy újabb gyümölcs után nyúlt.

Ez teljesen megőrült, gondoltam magamban és nem vártam meg a következő alma becsapódását. Menekülőre fogtam, átugrottam Dávid szekrényére és tovább, kezdtem megszokni a macskatest használatát, egy pillanatra figyelmemet nem az ugrásra, hanem üldözőmre irányítottam és mintha kitapintottam volna féktelen dühét. Eddig nem tudtam, minek köszönhetem látogatását, de egyszeriben megéreztem, hogy célpontja nem a ház, sem annak értékei, nem a benne lakók sem annak titkai, egyedül én. Ez az ember értem jött.

Megfordultam és szembenéztem vele. Elhűlten torpant meg, így hogy ne szakadjon meg a mozdulat léptem felé egyet, hátamat domborítva a magasba emeltem a fejem és mellső lábamat karmolásra készen magam elé emeletem. Szinte láttam megvillanni a félelmet a szemében. Egyetlen esélyem van, gondoltam, arra kell felraknom mindent. Igyekeztem hát minél vadabbnak tűnni. Magam elé idéztem egy tigris megjelenését, szeme keleties vonását, hatalmas orrának ellentétét finom, kerek füleivel. Szinte éreztem ahogy gyülemlek, terebélyesedek. Tömörebb lett a bundám, tagjaim. Egyre vaskosabb lábaimat puhán, de ugrásra készen pihentettem a könyvek élén. Meglepően hosszú, kötélszerű farkamat idegesen csapkodtam a falnak, miközben narancssárga fényben kezdett játszani és nőtt mind nagyobbra, gerincoszlopommal együtt. A polc recsegett alattam. Összeszedtem minden bátorságomat és egyetlen lusta mozdulattal a földre löktem saját, hatalmas nagy testemet. Óriási mancsaim párnái ellenére nagyot dobbantottak a fa padlón. A rendőrre néztem, talán kérdőn, mert kíváncsi voltam, mit szól az új helyzethez. – Engem nem ijesztesz meg, üvöltötte felém. Téboly tükröződött a szemében. Kihívása bennem is feltüzelte a harci kedvet. Felé ugrottam és karmomat megfeszítve kirántottam a lábait, hogy azonnal hanyatt esett. Egy pillanatra láttam felhasadt nadrágját és az alóla kivillanó bőrt, amint vörös szakadék szeli ketté. De abban a pillanatban megcsapta az orromat a szag. Sós és vassal telt, egyenesen az agyamba szaladt és ott szétrobbant. Nem láttam mást csak vörös homályt és féktelen késztetést, amit egy pillanatra sem tudtam uralni, azonnal magával rántott a rendőrre. A hatalmas test ösztönösen ölt. Tudtam és akartam én is. Megakartam mártózni a vérben kívül-belül. Éreztem lecsúszni a torkomon a forró húsdarabokat. Mondanám, hogy ellenállni akartam, de jól esett, sőt! Még többet akartam, teljesen el akartam telni a sűrű vérrel, a meleg hússal. Ahelyett, hogy visszafogtam volna magam, hagytam, hogy elvesszek az őrült pusztításban. Talán az eszméletemet is elvesztettem, vagy csak elaludtam dolgom végeztével, úgy eszméltem fel, mint aki álomból ébred. A padlón hevertem, mellettem a rendőr feje. Nem láttam az arcát, csak a vértől csapzott haja állt felém. Felfordult a gyomrom az agyammal együtt. Hányni kezdtem. Szabadulni akartam az egésztől, kiokádani a lelkemet is. Felforrósodott a nyakam a mellkasom a fejem egy hatalmas tölcsér volt, ami lökte ki magából a történteket. Forróságom egyre elviselhetetlenebbé vált, míg hatalmas fényesség töltötte be a teret. Láttam a rendőr fejét fölfényesedni. Éreztem ahogy saját szemem üregében szétömlik a fény. Sípolás süketítette a fülem, fény vakította szemem, nem volt többé testem. Mintha kifordultam volna magamból.

Mikor újra visszanyertem látásomat a tenyeremet láttam a barna rajzlapon.

Ijedten néztem szét. Frici a padlóról nézett rám megrökönyödve hirtelen jött izgalmamon. A madár fej. Ugyanott.

Felugrott az asztaltól, puszta kézzel felvettem a földről a madárfejet. Trappoló léptekkel az ajtóhoz rohantam, felszakítottam és már szaladtam volna le a lépcsőn. De egy pillanatra megálltam és gyanakodva néztem végig a hozzánk vezető úton. Üres volt. Elszaladtam a sövényig. Onnan messze hajítottam el a madárfejet majd hosszan okádtam utána.
.