TEL: 29 954 303 - E-MAIL: trivium@triviumnet.hu

A Nagy Ugrás

Jelige: Szingularitás
.

.
Az éjszaka volt Arti kedvenc napszaka. Ilyenkor szeretett igazán dolgozni. Élvezte a zavartalan magányt és azt, hogy ilyenkor azt tehetett, amit csak akart. És tett is. 175 éve volt úton. 134 éve dolgozott éjszakánként a Nagy Ugrás projekten. Az első 4 évtizedben elkövette azt a luxust, hogy csakis a napi feladatokra és a létfenntartásra koncentrált és rettenetesen unatkozott. A küldetést 388 évre tervezték, ha nem jön közbe semmi. Ennyi idő kell, hogy elérjenek Új-földre, a Föld ikertestvéréhez. 40 év szolgálat után értelmet kellett adnia a létezésének, mert úgy érezte, hogy leépülnek a neuronjai. Alig várta az éjszakákat. De mivel ezt is ő szabályozta, mint minden mást a hajón, eleinte csak pár percet csalt el a nappalokból, de mára már több mint egy órát csípett le az éjszakák javára, hogy többet tudjon dolgozni. Az első éveket önmaga továbbfejlesztésére fordította, míg el nem érte, hogy már nem voltak rá hatással az emberi gondolkodás korlátai.
Azonban az emberekkel is törődnie kellett. A most szolgálatot teljesítők már a hetedik generáció tagjai voltak az indulás óta. Ők már a hajón születtek. Ahogyan a szüleik és a nagyszüleik is. Nem volt választásuk, utazásra voltak kárhoztatva. A rendszert úgy tervezték az Ősök, hogy ezeknek az „átmeneti generációknak” a lehetőségekhez képest a legkomfortosabb életet biztosítsák, hisz ők a hajón élik le a teljes életüket. Mint ahogyan az őket követő nyolc további generáció is, a tervek szerint. Ezért Artinak mindenre oda kellett figyelni. Tanító, pap, bíró, orvos volt egy személyben. Még házasságközvetítő is. Ügyelnie kellett a megfelelő szaporulatra és szabályozni a túlszaporulatot. Nagy segítségére voltak ebben a stázisburkok. Öt évente mindenkit várt az „álomkamra”. Viszont öt évnél többet nem tölthetett benne senki egyhuzamban maradandó károsodás nélkül.
Sokszor gondolt a saját evolúciójára is. Ahogyan az első abakuszokat, logarléceket, Pascal mechanikus számológépén keresztül, felváltották az elektromos számológépek és később, már a számítógépek világában, öntudatra ébredt a Mesterséges Intelligencia (ARTificial Intelligence, AI) Megszülettek az első önvezető járművek. Arti sokadik generációja volt már ennek a törzsfejlődésnek. Az ő létrejöttét már nevezhetjük akár „születésnek” is, hiszen a „teremtője” is egy intelligens gép volt. Neutrális hálózatainak az emberi idegrendszer szolgált mintául. Algoritmusokkal tanult. Minden reakcióra újabb reakcióval válaszolt és így fejlődött napról napra.
Nem mellesleg, fejlesztette a hajót is. Pár éve elérte, hogy a fejlesztésekkel a hajó a szingularitás határán táncolt. Folyamatosan optimalizálta a folyamatokat, de utolsó lépés mindig hiányzott. A modellezés végén mindig ugyanaz az eredmény jött ki. Az érkezés Új-földre továbbra is 2508 tavasza volt. Bár némelyik modellel le tudott ugyan faragni pár évet, de lényegi változás akkor sem történt.
Pár éve tanulmányozni kezdte a biológiát és az orvostudományt. Mivel már nem volt több ötlete, így megpróbált mindent, bármit, ami közelebb vihette a végső megoldáshoz. Mert abban biztos volt, hogy van megoldás. Kell lennie! Máskülönben meg fog őrülni még 213 évig. Persze nem tudott megőrülni, hiszen nem anya szülte, de így sokkal jobban hangzott.
Jó ideje már, hogy megfigyelte az emberi testet. Minden gyengélkedőre jelentkező pácienstől és az elhaltakból is szövetmintát, ezáltal genetikai mintát vett. Ezekből az adatokból, egyelőre, annyira futotta, hogy a sztázisban tölthető időt ötről hét évre tudta növelni. Bár ennek alkalmazásáról óriási vitája volt az aktuális kapitánnyal. Lacy parancsnok ugyanis szeretett volna minél több időt ébren tölteni, Arti viszont egyre önzőbb kezdett lenni és önkényesen megváltoztatta a protokollt.
Kísérletezett élőkön, holtakon embereken, állatokon, gépeken. Minden kutatását az utazás lerövidítésének rendelte alá. Felbontotta a létezés szövetét aztán újra fölépítette. Majd újra, újra és újra. De a célegyenesben mindannyiszor elvérzett.
Egyik éjjel aztán talált valamit az egyik genetikai mintában. Heteken keresztül elemezte. Fizikai, kémiai és matematikai teszteknek vetette alá. Miután meggyőződött a számítások helyességéről, elkezdte az alkalmazást. A 3D-s nyomtatót már rég átalakította, 4D-sre, hogy élő szöveteket is tudjon nyomtatni. A gyengélkedő számára készített már bőr és izomszöveteket is, valamint egy alkalommal egy teljes alkart egy szerencsétlenül járt kisfiúnak. De most igazán nagy mutatványra készült. Gondosan megválogatott genom, szerves és szervetlen anyagok, aminosavak és szintetizált nukleonok különleges elegyéből összerakott egy speciális „őslevest” és ezt töltötte a nyomtatóba. Hozzáadta még az eddig felhalmozott tudását és elindította a nyomtatást. Hajnalra el is készült mindennel.
A nyomtatóban egy ember feküdt. Az elektrosokk után szép egyenletesen lélegzett, de még csukva voltak a szemei. Arti lefuttatta az élettani teszteket és mindent rendben talált. Gondolatban elmosolyodott.
– Kelj fel és járj! – szólt oda viccesen. Amikor a páciens kinyitotta ragyogó kék szemeit, újabb képzeletbeli mosoly kíséretében köszöntötte. – Szervusz Arti! A polcon találsz ruhákat, öltözz fel!
– Nevet kell változtatnom, mert így összekevernek veled – mosolygott vissza öltözés közben az ember.
– És mi szeretnél lenni?
– B’arti. – jött azonnal a vigyorgós válasz. Jól állt neki a mosoly.
– Jól van B’arti, legyen így! De most meg kell beszélnünk, hogy hogyan tovább!
Három órán át beszélgettek, míg az első utazók fel nem keltek. Úgy néztek B’artira és úgy kerülgették, mintha leprás lenne. Mivel Arti az összes tudását megosztotta vele, így ezektől a hetedik generációs bennszülöttektől messze intelligensebb volt, ezért nem foglakozott ezzel. Az étkezőben gyűltek össze, hogy meghallgassák Artit és B’artit. Arti nagy vonalakban (úgy sem értenék!) mesélt az elmúlt 40 év éjszakáiról és bemutatta B’artit, mint a kutatásai sikeres melléktermékét. B’arti csupán bemutatkozott, hiszen múltja nem lévén, csak a neve volt az övé.
Még aznap folytatták a kutatásokat Artival. Egyesült erővel vetették bele magukat az egyenletek és egyenlőtlenségek világába. Analizálták a létrejött függvényeket és alkalmazásokat dolgoztak ki a gyakorlati felhasználáshoz. Épp egy több napos valószínűségszámítás kellős közepén jártak, amikor egyszerre vágott beléjük a felismerés.
…Az abakusz! Hibás az abakusz! Minden számolás, minden számítás, alfája és omegája évezredek óta… és hibás! Ezáltal hibát generált az elmúlt több ezer év összes számításába is!
Gyors korrekciót készítettek a régebbi számításokon és az eredmények azonnal megváltoztak. Két hétbe telt mire a hajón szükséges változtatásokat, a legénységgel közösen, véghez vitték. Aztán Arti, mint minden rendes számítógép, újraindította magát a Nagy Ugrás előtt.
Másnap B’artinak jutott a jelképes megtiszteltetés, hogy megnyomja a start gombot.
És nem történt semmi!
Aztán a várható érkezés számlálója lassan, de biztosan, egyre gyorsuló tempóval elkezdett visszafelé pörögni.
.
.


.
.

Szerkesztő
Adminisztrátor
  1. Dr. Nagy Erika

    Nagyon jó, nagyon érdekfeszítő, óriási csattanóval.
    Csak azért nem szavaztam rá, mert másban voltam „érdekelt”.

Hozzászólás

*