– Jöjjön csak, (hiányzott a vessző) aranyos, tessék csak válogatni ebből a szép szilvából! Olyan fáradtnak tűnik a néni, biztos messziről tetszett idegyalogolni. Nem? Csak a szomszéd utcából? Csak nem az a zöld kapus ház a magáé az utca végén? Nem? Hanem az a barna kapus ház az innenső sarkon? Aztán miért nem a férjét küldte bevásárolni – (Ez nem hiba, de inkább három pontot tennék ide.) vagy inkább a gyerekét? A férje már évekkel ezelőtt meghalt? Ó, részvétem! Gyerekük pedig nincs? Ó, de kár! Szóval, egyedül él? De ugye, (Ide nem kell vessző, hiszen a mondatot egy hangsúllyal, szünet nélkül ejtjük.) legalább egy kutyát tart? Az sincs? Hát, nagyon magányos lehet a néni! Én szívesen meglátogatnám, de én szinte mindig itt vagyok a piacon! … Mást nem tetszik kérni? Hatszáz forint lesz! Csak húszezrese van? Nem baj, megoldjuk! Most volt nyugdíj, értem én! De hát miért nem kisebb címletet vett fel az automatából? Ja, hogy nincs bankszámlája? Igaza van, én is otthon tartom a pénzt! Az a legbiztosabb! No, viszlát, jövő szombaton, friss áruval fogom várni! Ebben a mondatban az egyik vessző fölösleges. Írhatjuk úgy, hogy „No, viszlát jövő szombaton, friss áruval fogom várni!”, vagy akár úgy is, hogy „No, viszlát, jövő szombaton friss áruval fogom várni!” Az első esetben a mondat jelentése, hogy jövő szombaton találkoznak újra, és lesz friss áru is. A második inkább azt hangsúlyozza, hogy jövő szombaton lesz friss áru. (Mintha most nem lenne.) Az első megfelelőbb megoldásnak tűnik.
Két héttel később
– Kezit csókolom, hiányzott egy vessző aranyos, régen láttam! A múlt hétvégén is kijött, csak nem talált itt engem? Á, csak valami közbejött nekem (Fölösleges a „nekem”. Világos, hogy neki jött közbe valami.), azért nem voltam itt. Mit? Hogy szombaton, amíg kijött a piacra, betörtek magához, és elvitték a nyugdíját? Ha itt lettem volna, biztos nem történik ilyen! Az állítmányoknak külön bővítménye van, így ebben az esetben ki kell tenni a vesszőt.
Frappáns, jó írás, a csattanó igazán nagyot üt, megmondom őszintén, hogy egyáltalán nem számítottam rá. Sőt, egész a legvégéig azt hittem, egy kedves, szociálisan érzékeny novellát olvasok, amely a nyugdíjasok magányára hívja fel a figyelmet. Nos, a szociális érzékenység és a nyugdíjasok magánya megvan, a mű üzenete mégsem az, hogy beszélgessünk el idegenekkel a piacon, mert ezzel bearanyozhatjuk a napjukat – sőt.
Nyelvtanilag eléggé rendben van, ami pár apróságot találtam, javítottam. Igen dicséretes a terjedelem megfelelő megválasztása, vagyis az, hogy nem írtad túl. Nem, semmi szükség itt leírásra, hosszú bevezetésre, a nyüzsgő piac ragozására bekezdéseken keresztül. Ez a két röpke bekezdés egyetleneggyel sem tartalmaz több szót a szükségesnél, és ez nagyon fontos! Ütős, odavágós írás. Szép munka.