Író, a Trivium Egyesület tagja
Későn érő típus vagyok. Valójában még most is csak érek, haladok valami felé, még nem tudom, mi szeretnék lenni, de sajnos már a nyugdíj is közelebb van, mint ahogy az érettségi volt nyolcvanhatban. Most éppen írogatok. Hobby szinten. Verset, novellát, kisregényt. Talán író szeretnék lenni? Egyes napok erre utalnak, de a napi valóság időnként gáncsoskodik egy kicsit, meg lusta is vagyok amúgy, így inkább fellángolások jellemzik írói munkásságomat, sem mint a tervszerű alkotás. Ha jön az ihlet, akkor kopog a billentyű, telnek a sorok a Wordben, ahogy esik, úgy puffan, majd kijavítom újra és újra, míg kész nem lesz a mű. Nincs sok, de azok tényleg remekművek. A világirodalom meghatározó alkotásai. Állítom én. De világéletemben szerény voltam, most sincs ez másképpen.
Mi érdekel? Főleg az élet pillanatai, egy-egy kiragadott részlete az időnek, ez fog meg. Ami előtte vagy utána történik, az csak a körítés, hogy meglegyen az előírt karakterszám, és ne is legyen több se a megengedettnél. A pillanaton van a lényeg, amin sorsok fordulnak meg. A pillanatokon, amiket többször már nem lehet átélni. Csak egyszer. Ezeket színezem ki, járom körbe, csodálom ezerszer újra, meg újra, míg el nem illannak, ürességet hagyva maguk után. És fakuló emlékeket. Sokat. Néha nézem az embereket, elgondolom sorsukat, ez témát ad. Fejben végig is viszem a történetet, de nem írom le mégsem. Mire „papírra vetném”, már nem ugyanaz az érzés. Már nem tudom úgy megfogalmazni a gondolatokat. Fáj is ez.
A pályázatok adnak néha kényszert magamnak, hogy igenis írjam le mindazt, amit gondolok. Ez egyfajta kihívás számomra, egy jó kis játék. Aztán vagy beküldöm, ami elkészült, vagy marad az „asztalfiók”, a háttértár egyik mappájában. Az egyesület weblapján elérhető pár novellám.
.
Aranymosás irodalmi magazin honlapján pedig a Mona című írásom olvasható.
.