Leírás
Különös események követik egymást Ostidas komor királyságában, ahol évszázadok óta az Oroszlános Lovagrend uralkodik. A bányavárosokban az épületekre tűzik egy megjósolt új rend zászlaját, Ámbraparton pedig élettelenül a partra sodródik az óriási kráken, amely hosszú ideje elzárta az országot a tengeren túli világoktól. Mivel a szörny fenyegetése már a múlté, a korona expedíciót indít a krónikákban szereplő nyugati földrész, Vessuunas felé. Ám a Vessuunasba vezető úton, az éjszaka és nappal határán, minden felfedezőnek – legyen hős vagy gonosztevő, vagy akár mindkettő –, át kell kelnie az Éjkapun…
.
.
A regény a Trivium Egyesület Két világ határán című regénypályázatán első helyezést ért el.
Csonka-Szabó Brigitta –
Az Éjkapu a pályázat címéhez hűen két világ határán, illetve ebben a két világban játszódó lovagkori fantasztikus regény, mely a mindössze 260 oldala ellenére is nagyon eseménydús történetet rejt. Szól hűségről, árulásról, kitartásról, önfeláldozásról és újrakezdésről is.
Az elején kicsit nehezen rázódtam bele, az első néhány oldalon az egyik képről másikra való ugrást kicsit hirtelennek és elsőre nehezen követhetőnek éreztem, de ahogy haladunk előre, minden szál és esemény értelmet nyer, a darabkák szép sorban kerülnek a helyükre, a végére pedig egy kerek egésszé állnak össze.
A témák és alzsánerek keverésével és a sok bonyodalommal egy igazán eseménydús és izgalmas történetet kapunk, mégsem éreztem kaotikusnak, nem kuszálódtak össze a szálak, nagyon is tetszett ez a „vegyes-vágott”, sőt valószínűleg pont a szokatlansága miatt tetszett ennyire a komplett sztori.
Bartold király udvarában éppen az új király tornájára készülnek, a királyi családban és a Leordok között már nem is lehetne nagyobb az egyet nem értés, a virágos zászló megjelenése és a lázadók nem kis aggodalmat okoznak az oroszlános lovagrendnek, ugyanakkor egy új világ: Nyugatföld felfedezése is kilátásba kerül a kráken halálával, ahol hőseinknek mágikus és realisztikus veszélyekkel is szembe kell nézniük.
A főbb karakterek nagyon jól kidolgozottak és hitelesek, a jellemfejlődéseik pozitívak és életszerűek. A mellékszereplők bemutatásában sem maradt hiányérzetem, a rövidebb jellemzéseik/gesztusaik alapján is könnyen beazonosíthatóak voltak számomra, milyen személyiségek ők és mit várhatok tőlük.
Alorien és Floria testvérpárosát nagyon megszerettem. Támogatták, segítették és védték egymást, ha kellett – szirupos csöpögések nélkül. Mindketten erős, akaratos, makacs, kitartó és bátor karakterei a történetnek, Heinot a végére abszolút kedvencemmé avattam!
Összességében egy nagyon érdekes mágikus-felfedezős-lovagkori fantáziavilágú történet, amit nagyon szerettem olvasni! Ajánlom a zsáner kedvelőinek és azoknak, akik szeretik az eseménydús, tömörebb sztorikat!
Remélem, hogy olvashatok még a szerzőtől!
Krizsai Fruzsina –
Nem tudom, mire is számítottam Palágyi Laci első kötetétől, hiszen már a fülszöveg jelzi, hogy nem fogunk unatkozni – de hogy mennyire nem!
Az Éjkapunál már az első pár oldalon kapunk mindent: akciót, agressziót, könyörtelenséget, társadalomkritikát, alig belátható politikai cselszövéseket, és valamit az ezek között nem hangsúlyosan, de erős háttérként – mintegy vitorlavászonként – feszülő érzelmi viszonyrendszerekből.
Nem tudtam eldönteni, jó dolog-e ennyi mindent játékba hozni és játékban tartani, én ezekben a szövevényekben nehezen találtam utat, befelé és kifelé egyaránt, de a kezdet és a végkifejlet közötti mintegy 220 oldalon úgy éreztem, merészen újszerű dolgok történnek. És persze, amennyire veszélyesnek találtam ezt a sokfelé kapcsolódást, annyira csodáltam is, hogyan teremt a szöveg kapcsolatot más szövegekkel, és ezeken túl – a fikcióból kilépve – valós történelmi eseményekkel.
Összességében nagyon nagyra értékeltem ebben a regényben, hogy nem pusztán magával tudott ragadni a maguk egyszerű (értsd. egyenes) módján hiteles karaktereivel, hanem végig fenn is tartotta a csodálkozó érdeklődésemet a – miénkhez ezer szállal kötődő – világa iránt.