T. N. úr és az ő othematómája

Ugye emlékeztek még az Egyenes király és a Notracatus történetére? Micsoda? Hogy nem? Ja, hogy azt mondjátok azt még nem is meséltem?!? Komolyan? Na, akkor elmesélem még egyszer. Na, de még mielőtt elmesélném az Egyenes király és Nostracatus történetét, elő kell, hogy vezessem T. N. úr sztoriját is, hiszen ő itt a kulcsfigura. Nélküle nincs se füle se farka, sem az Egyenes királynak, sem pedig Nostracatusnak. Apropó fül és farok. Azoknak még lesz jelentősége T. N. úr történetében.

Szóval, T. N. úr egyáltalán nem állt túl pedáns férfiú hírében. Sőt! Igencsak pasla volt. Igen. Pasla. Mifelénk ugyanis paslának mondják azt, aki nem igazán hajlandó adni személyes higiéniájára. Hiába néztek ilyen kikerekedett szemekkel! Úgy van, ahogy mondom, a mi környékünkön a rendezetlen külsejű, elhanyagolt öltözetű, mosdatlan fickókra azt szoktuk mondani, hogy pasla. Lehet, hogy ez amolyan tájszó – tudja a fene! –, de én már csak ezt hallottam az édesapámtól. És ő is azonképpen a sajátjától. Egy szó, mint száz, T. N. úr pasla volt. Nem is kicsit. Nagyon pasla volt szegényem.

Szegényem? Nos, sajnálni, azt biztos, hogy nem kell T. N. urat, hiszen paslasága ellenére egész háremet tartott. Ugyan volt neki egy hivatalos felesége, Dzsemila, de Dzsemilát csalta fűvel is, fával is. Pedig Dzsemila pedáns volt, szép és feltűnően melegszívű. Sőt! Nem csupán szép volt ez a Dzsemila, hanem két szépségversenyt is megnyert. Pontosabban csak az elsőt nyerte meg, a másodikon csak harmadik lett. Na, meg az is igaz, hogy az első versenyen egy bájos alacsony hölgy lefizette a zsűrit. Persze mindez nem változtat azon, hogy Dzsemila a versenyt megnyerte, és azon nyomban híresség vált belőle. Az is igaz azonban, hogy mikor ugyanaz a bájos alacsony hölgy riportot készített Dzsemilával a szépségipar árnyoldalairól, azt már letiltotta a helyi rettegett sajtócenzor. Egy bizonyos Olga néni. Olga néni, – tudom nem illik szegényt kipletykálni a háta mögött – nagy biztonsággal állítható, hogy irigykedett Dzsemila szépségére. Jó-jó. Nem tudhatjuk teljes bizonyossággal, de szinte mindenki így gondolja. A lényeg az, hogy a vitatott Dzsemila-interjú soha nem jelenhetett meg a helyi lapban, és ez tüske mindenki számára a kis közösségben.

T. N. úr háreméhez tartozott még Rábia is. Rábia alacsony volt, vérbeli anyaként rajongásig szerette nevelt fiát, Bosrit. Rábia ellenében legfeljebb csak azt szokták felhozni a helybéliek egy picit agresszív. Mi az, hogy picit? Idegileg labilis. Amikor rájön a dilihopp, akkor le és föl szaladozik a lakásban, éles hangon veszekszik mindenkivel és neki-nekiugrik még T. N. úrnak is, ha olyanja van. Azt azért nem szabad elfelejteni, hogy az utóbbi időben, – és ez bizony együtt jár a korral – Rábia is egy kicsit lenyugodott. A bájos alacsony hölgy szerint sóhiánya lehet. Nem tudom, hajlok rá, hogy igaza lehet.

Nem hagyhatjuk ki T. N. úr hódításai közül a kövér Umhát sem, hiszen Umha az édesanyja annak a Lolitának, aki T. N. valódi szeretője. Lolita egy cserfes cselédlány. Lolitát mindenki úgy ismeri, hogy „A Csipi”. A Csipi ugyanis folyton csipog. Be sem áll a szája. Csipog, mikor felkel, és csipog egészen addig, amíg álomra nem hajtja a buksi fejét. Csipit azért is Csipinek hívják, mert folyton csipás. Na, talán értitek is, miért jön ki annyira jól T. N. úrral, a paslával. Szép pasla pár ez a T. N. úr és ez a Lolita!

Visszatérve T. N. úrra, úgy négy-öt éve kezdett egyre furcsábban viselkedni. Főleg társaságban. Szokásává vált például a vakaródzás. Jó-jó. Most mindenki azt fogja mondani, hogy de hát T. N. úr gyárilag pasla volt. Én meg erre azzal válaszolok, hogy jó-jó, de azért a szalonban, vagy a koncert közben eddig még ő sem vakaródzott. Vagy így akarta kifejezni, hogy nem kér a macskazenéből? Jogos. Arra én is emlékszem, hogy volt olyan, hogy nem tetszett neki egy gyereknapi koncert, és a mindenki által „B”-nek nevezett kis hordozó rácsát kezdte el pengetni. B rácsa. Brácsa. Ugye értitek?

Sokak feltűnt, hogy T. N. leginkább a fülét vakarja. De azt nem sokan vették észre, hogy miért. Az úri paslaság odavezetett, hogy élősködők lepték el T. N. úr fülét. Ezek az élősködők okoztak neki egyre elviselhetetlenebb viszkető érzést. Ezért vakaródzott. Viszont ezt is olyan paslán tette, hogy szétkaparta a fülében lévő érhálózatot, és mindez tekintélyes vérömlenyt eredményezett, ami szinte teljesen eltömítette a hallójáratait. Magyarán egy fél öklömnyi véres gumó töltötte ki T. N. úr fület. De nem szólt senkinek. Igyekezett titokban tartani a dolgot, hiszen ő volt az úr, ő volt a hárem ura, egy amolyan 21. századi padisah.

Hogyan tudódott mégis ki T. N. úr othematómája? Mi vezetett oda, hogy halasztást nem tűrő módon lépni kellett?

Nos, minden a konyhában történt. T. N. úr ott ült a régi Minszk hűtőszekrény tetején és mélyen a gazdája szemébe nézett, aki így kiáltott fel: „Te anyjuk! Ennek a cicának valami vöröslő trutyigömb van a rühes fülében!”

Így történt. Azután lehetett futni az ügyeletre. Majd a műtét. De az úr a műtőben is úr. T. N. úr hívásra, nevét felismerve saját lábán kocogott fel a műtőasztalra.