Neuropid Krónikák – Rémálom

Jelige: Feketeszakáll

Átláthatatlan porfelhő homályosította el a napot. Az ég lilás színe most valahol ott bujkált a sárga porfal fölött. Ahogy lassan végig haladt a tájon, csak a leeső törmelékek hangja hallatszott. Kavicsok, kövek és sziklák zuhantak alá százával, ezrével. Valami nagyot szólt pár pillanattal ezelőtt.
Ahogy a porfelhő lassan eloszlott és maradéka tovább szállt a sík, sivatagos terepen, egy mély lyuk fedte fel magát a száraz, forró földben. Színe sötétebb volt, ezt még nem szívta ki az Anadora vörös napja.
Ryxstus megrázta a fejét és lassan visszatért a hallása. A hangos sípolás, ahogy alábbhagyott, helyét átvette a csatazaj. Lassítva, mintha szándékosan miatta vártak volna a többiek az ölködléssel, úgy kúszott vissza a fejébe a valóság.
Előrenyúló koponyája miatt orra egészen a sárga földig leért, ahogy leguggolt a detonáció pillanatában. Szélesre nyíló orrlyukaiból kifújt levegő felkavarta a port. Bal kezével támaszkodott, ahogy a fejében lévő zúgást próbálta legyőzni, négy ujja közt folyt át a sárga föld. A neuropidokra oly jellemző vastag, kötegelt izomzat tekergett a testén, ahogy minden tagját megfeszítette.
Fél térden volt, jobb kezében egy családi ereklyének számító ősi, eleon kard volt. Kissé ívelt, pengéjét fogazottra köszörülték, hogy nagyobb sebet ejtsen áldozatán. A harcok okozta karcokon kívül metamorph védelmező rúnák futottak végig a nyéltől a hegyéig. Ez a kard már annyiszor megmentette az életét és oly sok ellenséget vágott le a második anadoriai háború alatt – ami most is folyik éppen – hogy nélküle csupasznak, üresnek, sőt halottnak érezné magát. Összenőtek.
Ryxstus megfogadta, hogy ha… – NEM! Nem hal meg, hiszen ezt a robbanást is túlélte – vége a csatának, elnevezi a családi ereklyét. Atyja büszke lesz odaát a túlvilágról, anyja pedig örül neki, hogy túlélt egy újabb csatát. Bár oly ritkán találkoznak, hogy addig még talán több harcon is túl lesz, hisz anyja az év nagyobb részében a metamorph szentélyek, a tavak körül éli életét.
Lassan felemelte a tekintetét és teljesen visszatért a csatába. Gyorsan felállt és végignézett a front felé szaladó harcosain. Az egyik tartalék csapat éppen most rohant el mellette, hogy az észak-királysági neuropidokra zúduljanak.
Ryxstus végignézett magán. Mellizmaitól alig látta a hasát, ami tele volt tűzdelve apró fémszilánkokkal, amik néhol egész bőrdarabokat vágtak le róla. Ezek azokból az újfajta fegyverekből származhatnak, amiket Tyret Sauren itt járta alatt fejlesztettek. A távolban látta is az égnek meredő, csupasz fatörzsre emlékeztető ágyúkat. Százával álltak a sziklás magaslat peremén, ahonnan tisztán ráláttak a kezelőik az alant lévő sivatagos pusztára.
Dühében megemelte a kardját és végigcsapott vele a teste előtt. Némi húsdarabot levágott magáról, a testéből kiálló szilánkokat akarta eltűntetni, de csupán csak félbevágni sikerült. Nem volt ideje erre, nem volt ideje semmire. Már így is sokat időzött azzal, hogy magához térjen a robbanás okozta sokkból. A harcosai vérüket hullajtják és neki, mint kapitánynak az első sorban kellene lennie.
Ryxstus felüvöltött dühében és fájdalmában, a kardját és szabad kezét az ég felé lendítette. Harcosai válaszul szintén csatakiáltásba kezdtek és erőt merítve kapitányuk dühéből, újabb lendületet vettek a csatához.
Nekiiramodott, futott a front felé, mellette kétoldalt újabb tartalék egység rohamozott. A fronton kaszaboló neuropid tömegből nehéz volt kivenni a saját harcosokat, talán csak tüskés páncélzatuk segíthetett a felismerésükben. Sárga porfelhő vette körül a harcolókat, vér fröcskölt minden vágás után.
Ahogy közelebb ért, még mindig a csatakiáltás orkánja járt előtte, mint valami baljós előjel, az elsöprő áradat előtt.
Ryxstus dühvel és örömmel a szívében vetette magát a csata káoszába. Áttört az első vonalon, benyomult az ellenség közé és családi ereklyéjével annyi északit vágott le, amennyi csak az útjába került. Megállíthatatlannak érezte magát és csak élveznie kellett a véresőt, ami már beterítette egész testét. A győzelem mámora már ott lebegett a távolban és lassan a szívébe férkőzött, ahogy megállíthatatlan pengéje már szinte magától ölte az ellenséget.
Atyjától eltanult kardforgatási stílusa most is kikerülhetetlennek mutatkozott. „Köszönöm atyám! Most a harcosokkal együtt iszol a győzelmemre odaát!” – szólította meg rég halott ősét.
Vágás érte a combján. A felhasított bőr alól ömleni kezdett a vér, de nem törődött vele. Újabb adag méreg öntötte az elméjét és vérre szomjazott, az előtte álló harcoséra, aki kizökkentette őt halálos táncából. Perdült, fordult és vágott, hasított, de az északi harcos ügyes volt, kivédett mindent. Újabb vágást kapott a másik combjára. Kissé megrogyott, bár a regeneráció gyorsan összehúzta a sebet és csupán egy heget hagyott maga után emlékbe, de a fájdalom még mindig ott volt benne.
Megálltak egymással szemben egy pillanatra. A csata körülöttük ugyanolyan hevesen folyt tovább, de őket mintha kizárták volna. Most, hogy megfigyelhette a szemben álló északit, elismerését kellett kifejezze, amit nehéz volt összeegyeztetnie a kavargó dühével, amit a sebek miatt érzett. Elismerte azonban, hogy ügyesen mozog és ruházata is arra utalt, hogy hasonló, talán kapitányi rangban lehet, mint ő maga.
Az északi kék színű, aranyozott szegélyes köpenyét a kavargó por tekergette. Hosszú, fekete hajában színes fagyöngyök kocogtak egymásnak. Mindkét kezében, egy-egy vékony pengét tartott, véres volt mindkettő. Az ő vére csorgott azon a pengén.
Ryxstus újabb erőt merített a dühéből és egy újabb csatakiáltással vetette magát az északira. Az pedig a támadás elöl egyszerűen csak ellépett és suhintott egyet a bal pengével. A csatazajban nem kellett volna, de Ryxstus biztos volt benne, hogy hallotta, ahogy a családi ereklye egy darabja a sivatag homokjában dobbant. Lenézett a kardra és valóban el volt törve.
Eldobta a törött kardot és két kézzel az északi torkának esett. Nem sikerült elkapnia, az északi is eldobta a pengéit és egy vipera gyorsaságával fogott rá a támadó kezekre.
Mindkettejük keze remegett a kifejtett erőtől, de egyikük sem tudta a másikat lenyomni. Az izmok tekeregtek a vastag karokon, de csak ellenállásba ütköztek.
Aztán Ryxstus valami hideget érzett az oldalában. Meleg öntötte el és érezte, hogy a vére lefolyik a combján. Elengedte az északi karját, már nem is lett volna ereje tovább küzdeni. Az előbb az oldalába kapott szúrással mind elszállt. Az északi hátralépett kettőt.
– Te gyáva féreg! – morogta Ryxstus.
Jött még egy szúrás az előző mellé. Oldalra fordult és látta, hogy több északi áll körülötte, mindegyiküknek vérre szomjazik a pengéje.
– Gyáva férgek vagytok!
Az északi harcosok felnevettek.
– T’ror legyőzött volna mindenképpen! – mondta az egyik.
– Talán jobban is jársz, ha tőlünk kapod meg – mondta egy másik.
Ekkor egyszerre támadtak rá. Szúrták, vágták, ahol érték. Már védekezni sem tudott, levágott karja mellé esett a sárga porba. Saját vére terítette be az arcát és alig hagyta levegőhöz jutni. Még csépelték a földön néhány pillanatig, mielőtt elsötétült a világ.
.
***
.
Nagy levegő. Felébredt, de nem tudott mozogni. Érezte, hogy le van kötve. Egy ágyban feküdt, körülötte a kis helyiségben olyan orvosi felszerelések, amiket az utóbbi néhány évben fejlesztettek ki, még Tyret Sauren ittjártakor.
– Nyugalom, testvérem – hallotta maga mellől.
Egy neuropid sámán lépett az ágyához. Fején, az orrán lévő szarván és szinte egész testén díszek, gyógynövények és rúnákkal teli faláncok lógtak.
– Csak álom volt! Nemsokára teljesen magadhoz térsz, de szükség is lesz rá! – mondta a sámán.
– Te nem Xeoron királyságába tartozol, te nem déli vagy – morogta Ryxstus.
– Valóban nem – lépett be a helyiségbe még egy neuropid.
Felismerte benne az északi harcost, aki eltörte a családi ereklyét. Kapálózni, rugdosni akart, de nem tudott. Helyette csak vergődött az ágyban.
– Ne is próbálkozz! – mondta az északi kapitány. – Most beszélni fogsz, a déli csapatokról!
– Nem fogok! Mindjárt kiszabadulok innen és felvágom a torkod, te gyáva féreg! – morogta Ryxstus.
– Az nem fog menni – lépett oda a sámán és felhajtotta Ryxstus fejét, hogy rá lásson a testére. – Olyan szert kaptál, ami meggátolja a teljes regenerálódást.
Ryxstus először azt hitte ez csak egy rémálom, de hiszen most ébredt fel belőle, a csata csak álom volt és most van ébren! Hiányoztak a karjai és a lábai, csupasz, beforrott csonkok lógtak ki lekötözött torzójából.
– NEEEEEEEEE!
..

.
.

Facebook hozzászólások

  1. Fekete Szakáll

    Köszönöm a meglátásokat és a tippeket! Néhányra válaszolnék:
    – Sokszor esek abba a hibába (még mindig), hogy ami számomra egyértelmű, de másnak nem biztos, azt többszöri újraolvasásra sem veszem észre.
    – Nagyon jól láttátok, ez csupán egy részlet. Igazából önálló részlet, de egy meglévő, történelemmel és kész világgal rendelkező “univerzum” része, amin már több mint egy évtizede dolgozunk egy barátommal. 🙂
    Köszönöm az összességében pozitív megítélését! Jövő hónapban jelentkezem szintén sci-fivel (bár nem ebből a világból)! 😉

  2. Guti Csaba

    Szia!
    Csak ismételni tudom az előttem szólókat. Jó hangulatú, egyedi fantáziavilágot teremtettél az írásodban. A csataleírásod hatásos volt, fenntartotta a feszültséget az utolsó pillanatig, amikor is eldőlt a főhős sorsa. Jó lett a befejezés, klisés lett volna, ha onnan megfordítja a párharc kimenetelét.
    Valahogy én is úgy érzem, hogy ez csak egy történet a nagy egészből, amiből remélhetőleg még olvasni fogunk!
    Minden jót!

  3. Kereder Márk

    Szia Fekete Szakáll, nekem tetszett ez!

    Annyi bajom van vele alábbi, szerintem hibákon, apróbb hibákon kívül, hogy ez nem kerek történet, hanem egy részlet.
    Sajnálom, mert nagyon jó hangulata van.

    A szerintem apróbb hibákból pár:

    “Valami nagyot szólt pár pillanattal ezelőtt.” A “valami nagyot szólt” pongyola ide. Ez egy nagyon érzékletes, komoly csataleírás. Nem poén. Nem kell ez a stílus ide, slendriánságot, “menőzést” sugall, mint amikor két haver beszélget.

    “Ryxstus megfogadta, hogy ha… – NEM! Nem hal meg, hiszen ezt a robbanást is túlélte – vége a csatának, elnevezi a családi ereklyét.” Úgy lehet elsőre értelmezni, hogy “Ryxstus megfogadta, hogy ha MEGHAL > mert a cáfolata jön itt, mert nem akar erre gondolni. De ha úgy volt, hogy megfogadta, hogy ha meghal, akkor nem érvényes a mondat további része, hogy elnevezi a családi ereklyét. Ugyanis azt már nem tudná akkor megtenni. Nem tudom, érthető-e ez így…

    “Dühében megemelte a kardját és végigcsapott vele a teste előtt. Némi húsdarabot levágott magáról, a testéből kiálló szilánkokat akarta eltűntetni, de csupán csak félbevágni sikerült.” Kétszer kellett elolvasnom, mit sikerült félbevágni? Húsdarabot? Magát? Szilánkokat?
    Talán a “sikerült” után hiányzik egy szó: őket. Csak félbevágni sikerült őket. (Egy szónak is mekkora jelentősége van ugye, hogy mindenki értse elsőre, még én is?)

    Azt hiszem nem teljesen egy ütemre pörög veled az agyam, ha neked fentiek természetesnek hatnak.

    Amúgy: nagyon jó hangulatú világot teremtesz, fantáziadús közeg, jól csinálod ezt a részét. (Nagyon jól.)

    Szerintem a világ megvan. Pipa.
    Kell hozzá egy igazán jó történet, ami tényleg történet, nem csak egy kiragadott rész.

    Jó lesz ez! Még nem jó, de jó lesz!
    És tényleg tetszett! (Nem azért voltak fenti megjegyzések, mert nem, hanem azért, mert nem tökéletes.)

    Üdv!

  4. István

    A történet maga nem rossz, de nem is az, amire felkapom a fejem. Helyenként kicsit túlírtnak érzem, bár a befejezése tetszik.

  5. Eve

    Kedves Fekete Szakáll!

    Elnézést kérünk, valóban lemaradt a novella vége! Pótoltuk.
    Az eredeti dokumentumban be van az is kódolva, de a másolásnál valamiért a vágólapon maradt.

    Reméljük, másnál nincs ilyen probléma!
    Ha bárki észlel hasonlót, kérjük, azonnal jelezze!

  6. Fekete Szakáll

    Hopp ez lemaradt a végéről:
    “Felismerte benne az északi harcost, aki eltörte a családi ereklyét. Kapálózni, rugdosni akart, de nem tudott. Helyette csak vergődött az ágyban.
    – Ne is próbálkozz! – mondta az északi kapitány. – Most beszélni fogsz, a déli csapatokról!
    – Nem fogok! Mindjárt kiszabadulok innen és felvágom a torkod, te gyáva féreg! – morogta Ryxstus.
    – Az nem fog menni – lépett oda a sámán és felhajtotta Ryxstus fejét, hogy rá lásson a testére. – Olyan szert kaptál, ami meggátolja a teljes regenerálódást.
    Ryxstus először azt hitte ez csak egy rémálom, de hiszen most ébredt fel belőle, a csata csak álom volt és most van ébren! Hiányoztak a karjai és a lábai, csupasz, beforrott csonkok lógtak ki lekötözött torzójából.
    – NEEEEEEEEE!

    Vége”

Hozzászólás

*

Solve : *
21 × 17 =