TEL: 29 954 303 - E-MAIL: trivium@triviumnet.hu

A garázsvásár

Jelige: Amala
.

.
Iván hazafelé tartott, amikor látott egy nyitott garázst, „Garázsvásár” felirattal, tele mindenféle régi holmival. Szerette és gyűjtötte a régiségeket, ezért betért oda. A nyitott ajtón különféle táskák, textilek lógtak, belül a polcok roskadásig voltak régi tárgyakkal. Azonnal kiszúrta a vázát, rézből volt, életképek voltak bele vésve, és valamiféle írás futott rajta körbe. Mielőtt tüzetesen megnézte volna, csörgött a telefonja, a felesége hívta.
– Drágám megérkeztek a vendégek, kérlek, siess! Útközben még vegyél egy üveg bort valahol!
Hirtelen eleredt az eső, beborult minden, a garázs is félhomályos lett. Iván egyik fülén a telefonnal csak nyújtotta a vázát az eladónak, aki még a félhomályban is látható volt, hogy mennyire megkönnyebbült, gyorsan becsomagolta a vázát és beletette egy szatyorba. Ivánnak nem tűnt fel a nő reakciója, igazából meg sem nézte a vázát, csak arra gondolt, hol fog ebben a zuhogó esőben bort venni. Ahogy hazaért ledobta a szatyrot a vizes esernyő mellé és meg is feledkezett róla.
Másnap reggel az előszobában belerúgott valamibe, ekkor bontotta ki a vizes papírból a vázát, észrevette, hogy a vázának lecsavarható fedele van. Rosszat sejtett, ami be is igazolódott, mert a vázában hamvak voltak. Semmi kétség, egy urnát tartott a kezében. A váza aljába egy furcsa sírvers volt belegravírozva és B.I. betűk, amely saját monogramja volt.
„Meghaltam, most itt vagyok, hogy átadjam magam neked, nem szabadulhatsz tőlem.”
Ivánt kirázta a hideg, soha nem hitt semmiféle túlvilági dologban, az érzést is gyorsan lerázta magáról. Visszacsomagolta, hogy hazafelé beadja a garázsvásárba a tévedésből hozzá került urnát. Ahogy kilépett a kapun a semmiből előkerült nagy sebességgel egy fekete furgon, amelyik majdnem elgázolta, majd pedig megállás nélkül tovább hajtott. Egész nap nem szabadult az érzéstől, hogy szándékosan akarták elgázolni.
A munkahelyen összeszólalkozott a főnökével, majd a legjobb kollégájával, aztán összeomlott a számítógépes rendszer, eltüntetve soknapnyi munkáját.
Hazafelé alig találta meg a garázst, nem volt semmiféle vásár, ahol tegnap még mindenféle csodás tárgy kellette magát, most csak zárt szürke vasajtó fogadta, egy új lakattal összefogva a két ajtószárny.
Iván nem adta fel egykönnyen, némi kutatás után megtalálta a garázs tulajdonosát, és felhívta.
– A tegnapi garázsvásár miatt hívom, itt van nálam egy tárgy, ami Önt illeti.
– Garázsvásár? Nem tudok semmiféle ilyesmiről, nem is élek a városban, évek óta nem is nyitottam ki a garázst, amúgy sincs benne semmi, teljesen üres – hallatszott a hangjából az őszinte csodálkozás.
Miközben Iván telefonált a huzat becsapta az ablakot, nagy csörrenéssel összetört az üvegtábla. Ekkor kezdett a gondolat gyökeret verni benne, hogy a sok negatív történés valamiképpen összefüggésben van az urnával.
– Meg kell szabadulnom tőle, minél előbb – mondta ki hangosan is.
Először a temetőbe vitte el.
– Szeretném ezt az urnát itt hagyni – mondta az ügyfélszolgálaton.
– Úgy érti, hogy eltemettetni? – kérdezte a hölgy készségesen.
– Igen, vagyis nem egészen, ez nem az enyém…
– Hát persze, hogy nem a magáé – nevetett a hölgy.
– Bérelhet urnafülkét, de ahhoz kell a halotti anyakönyvi kivonat.
Belátta, hogy ez nem fog menni.
Kiment a határba egy ásóval, hogy eltemesse az „idegent”, de ott is fura dolog történt, az ásó mindig követ ért, majd beletört a köves földbe, nem sikerült elásnia az urnát.
Lassan megszállottjává vált a dolognak, nem ment be dolgozni napok óta, csak azon járt az esze, hogy tudna az urnától megszabadulni… Végül a munkahelyéről is kirúgták. A lakásban is egyre több baleset történt, zárlatosak lettek a háztartási eszközök, egymás után mentek tönkre.
Iván egyre ziláltabb lett, a felesége nem hitt a meséjében, azt látta, hogy a férjét mintha megszállta volna valami, teljesen kivetkőzött magából, kirúgták a jól fizető állásából, tönkretette a lakást…
Iván mióta az urna nála volt nem aludt jól, vagy inkább sehogy sem. Azon az éjszakán azonban ahogy lehunyta a szemét a garázsvásárban találta magát a sok régi tárgy között…amikor az álomból felriadt, tudta mit kell csinálnia.
A lakásból összeszedte az összes régiséget, bepakolta az autójába az urnával együtt. Még aznap éjjel odaállt a garázs elé, és az autó takarásában egy óriási fogóval kettétörte a lakatot. Másnap reggel az ajtóra táskákat és színes textíliákat aggatott, hogy messziről feltűnjön a járókelőknek, a polcokra felpakolta saját gyűjteményét, az urnát kifényesítette és a legjobban látható helyre tette.
A garázsba besétált egy középkorú nő, aki azonnal a váza után nyúlt, ekkor megcsörrent a telefonja, egyik fülén a telefonnal csak nyújtotta a vázát Ivánnak, aki láthatóan megkönnyebbült, gyorsan becsomagolta a vázát és beletette egy szatyorba.
A nő csak másnap reggel csomagolta ki a vázát, amin a következő felirat díszelgett:
„Meghaltam, most itt vagyok, hogy átadjam magam neked, nem szabadulhatsz tőlem.”
A talpán a nő a saját monogramját olvasta.
Délután, amikor a nő vissza akarta vinni az urnát alig találta meg a garázst, nem volt semmiféle vásár, ahol tegnap még mindenféle csodás tárgy kellette magát, most csak zárt szürke vasajtó fogadta, egy új lakattal összefogva a két ajtószárny…
.
.


.
.

Szerkesztő
Adminisztrátor

Hozzászólás

*