Igazoltatás – Korrektúra

.
.Hé, álljon meg! Nem hallotta, hogy fütyültem?

Dehogynem.

Maga pirosban rohant át az úttesten!

Na és? Nem szabad?

No, ne szórakozzon velem! Nem ismeri a KRESZ-t?

Nem. Ki az?

Honnan került maga ide?

A Szíriuszról.

Aha, szóval szír! Migráns?

Az micsoda?

Ne játssza nekem a semmit se tudót! Van valamilyen papírja?

Nincs.

Hogy került ide? Mikor jött be az országba, és mit akar?

Egy TX-2018-as szállító repült el itt a bolygó mellett tegnap este, ő hozott. A közelben van valami dolga, a Marson, de hamar elintézi, holnapra már itt lesz, felvesz, és megyünk tovább. Gondoltam, addig én körülnézek itt egy kicsit.

No, nem megy maga most sehová, hanem velem jön.

Noha posztmodern időket élünk, így a művészi szabadság jogcímén elég sok minden megengedett, célszerűnek tartanám kitenni a gondolatjeleket a fenti párbeszédbe. A gondolatjel egyre inkább luxuscikknek számít, de egy háklisabb szerkesztő nyüszögne a hiányuk miatt. Én nem vagyok háklis, és egyébként is öreganyádnak szólítottál, úgyhogy nem nyüszögök, de akár nyüszöghetnék is. 

.

Az ezt a mondatot követő pukkanás során az igazoltatott személy hirtelen eltűnt, mintha levegővé változott volna, a rendőr viszont egy pillanatra elszédült, majdnem el is ájult. De hamar magához tért, tompa fejfájással beült a kocsijába, és a saját ügyeletükre őrsükre hajtott.

Mi van, Józsi? Te ma szabadnapos vagy, nem? Mit keresel itt? – ezzel fogadták a többiek. Hároméves korodban abuzált téged egy gondolatjel, vagy mi a szösz? 

Nem volt itt valami szír migráns? — kérdezte bizonytalan hangon. – Igazoltatni akartam valakit, de hirtelen eltűnt.

Majd előkerül, mi ütött beléd? Agyadra mentek a migránsok, hogy még a szabadnapodon is rájuk gondolsz?

Józsi próbálta elmondani, hogy mi történt.

Szerintem kicsit sokkal ittál – viccelődött vele az egyik kolléga. – Menj haza, és aludd ki magad, holnapra rendbe jössz, meglátod.

Aznap este a belügyminisztert felhívták az ENSZ–ből -től.

Egy kis félreértést szeretnék tisztázni – kezdte a telefonban a magas rangú nemzetközi tisztsegviselő tisztségviselő, természetesen angolul.

Félreértést? Miféle félreértést? – a belügyminiszter dühöngött magában, mert éppen egy magánkapcsolatával volt elfoglalva, amiben megzavarta a hívás. Azonkívül mindig utálta, ha angolul kellett beszélnie, telefonban különösen. Először is tisztázzuk, hogy az ENSZ-nek melyik szerve foglalkozik a migránskérdéssel. Másodszor az ENSZ egy diplomáciai szervezet, amelyre a tagállamok delegálnak diplomatákat, következtetésképpen vannak ott magyar diplomaták, akik a magyar állam felé irányuló igényeket a szolgálati út betartásával továbbítják a magyar állam felé. Magyarán ha az ENSZ akar valamit Magyarországtól, azt a tagállam illetékes delegáltjának mondja el.

Járt egy kedves vendégünk ma reggel ott nálatok, egy másik bolygóról frissen érkezett, és még nem volt tisztában az itteni szokásokkal.

Igen? – motyogta a telefonba a belügyminiszter, aki egy szót sem értett az egészből, és nem tudta eldönteni, hogy ő maga a részeg, vagy akivel beszél. Lehet, hogy valami őrült meghack-elte nem kell kötőjel ebbe a szóba ezt az ő szupertitkos telefonját?

De a telefon másik végén az illető mindenből semmit sem érzékelt, csak nyugodtan beszélt tovább:

Szóval, arra kért, hogy üdvözöljem a nevében az intézkedő kollégátokat, és adjam át az üdvözletét. Ugye, megteszed?

Hogyne, persze, szívesen. – A belügyminiszternek továbbra is fogalma sem volt sem volt fogalma arról, hogy kinek és milyen üdvözletet kellene átadnia, de önkéntelenül megkönnyebbült a gondolatra, hogy ezek szerint sehol semmi tragédia nem történt, és mindjárt befejezik ezt a beszélgetést.

Akkor köszönöm. Bye!

Bye!
.

S folyt tovább az élet a maga útján.

Szellemes kis sci-fi, nálam nyert. Ötletesen összefésülted az aktuális politikai helyzettel. A migránskérdéssel egy csapásra megoldottad a történet időbeli elhelyezését is – ügyes húzás.

A gondolatjelek azonban nem az ördögtől valók! Számos ellenpéldát tudnék felhozni a legnagyobbak közül erre, a szövegek 99%-ában azonban gondolatjellel jelöljük a párbeszédeket. Az olvasó ehhez szokott hozzá, szereti és igényli a gondolatjeleket, hiányukban morcos lesz, és visszaküldi a novellát a konyhára, hogy a főszakács legyen szíves meggondolatjelezni, mert így hiányérzetünk van, érted, egyszerűen nem finom.

Azt hiszem, a kommentjeimen is érződik, hogy nekem határozottan bejött ez a novella a maga finom, fanyar humorával. Zárásképpen még annyit, hogy nézz utána, ha valami olyasmiről írsz, amiben nem mozogsz otthonosan. Ennek az ENSZ-ügynek most én is utánajártam, minthogy magam sem spanolok napi szinten diplomatákkal, tisztáznom kellett a dolgot.  Mindenesetre köszi az élményt, feldobott, tényleg. Remélem, olvashatunk még tőled.