Válaszút – Korrektúra

A novella szerzője: Buzder Bernadett

Egy baráti összejövetel, és egy ártalmatlan játék.

20 Húsz éve vagyunk nyolcan igaz barátok, és ezen az estén, mint minden hét péntekén, összejöttünk szerény kis kunyhónkban. A mai nap viszont különleges. Pontosan 15 tizenöt éve hagytuk ott az iskolapadot, és egy végső bulival búcsúztattuk a gondtalan életünket, szép emlékeinket.

– Emlékeztek arra a vad éjszakára? – kérdeztem.

– Melyikre is gondolsz? – kérdezett szóismétlés vissza mosollyal az arcán Erika, egyetemi bajtársam. Neki köszönhetem, hogy találkoztam férjemmel. Ha akkor betegen nem ráncigált volna el a bárba, Alex most egy másik nő karjaiba lenne zárva.

– Tudod, a végső nagy búcsúpartink a Duna-parton.

– Hogy felejthetnénk azt el… – válaszolt András, évfolyamelső öregdiák társunk, akinek ugyanazt a csillogást láttam a szemében, mint akkor. – Elevenítsük fel?

– Miért is ne? – válaszolt gondolkodás nélkül az én kedves férjem. Kezdjük mi a játékot, drágám, mint akkor. Tehát felelsz vagy mersz?

Abban a pillanatban úgy éreztem, egy másik helyre kerültem. Mintha a lelkem elhagyta volna testem, és egy másik világba kerültem szóismétlés volna.

Barátaink ránk szegezték tekintetüket, várták a válaszom.

– Hát jó! Felelek.

Férjem szeme fájdalmat tükrözött, mint évekkel ezelőtt, lányunk elvesztése napján.

– Sosem adtál erre választ, ezért most megkérdezem. A babánk elvesztésekor hibáztattál valakit?

Kérdése, mint a villámcsapás. A belénk ültetett biometrikus szenzor olyan, mint egy hazugságvizsgáló.

– Szívem, erre nem most kellene…

– Szerintem pedig igen! – állított válaszút elé, így életem legnehezebb döntését kellett barátaink előtt felvállalnom.

– Nem voltam felkészülve. Megkaptam életem legnagyobb lehetőségét, és az a baba csak szenvedést okozott volna.

Síri csend lepte el a nappalit.

– Hogy mit mondtál az előbb? Hisz már nevet is adtunk neki, Edina lett volna, és azt mondod, a munkád fontosabb volt, mint Edina? De hisz a stressztől vetéltél el! Vagy ezzel azt akarod mondani, hogy nem elvetéltél, hanem te döntöttél nélkülem?

– Jobb lesz, ha mi most megyünk – jegyezték meg halkan barátaink, de mi csak folytattuk a sárdobálást, mintha ott sem lettek volna.

– Igen, elvetéltem, viszont nem a stressztől. Már megbántam az akkori döntésemet, de akkor ezt hittem helyesnek.

– Ezt tartottad helyesnek? Az ötödik hónapban,? Melyik melyik orvos vállalt ilyen beavatkozást? – vont kérdőre magából kikelve, mire félve csak annyit fűztem hozzá.:

– Nem orvos volt, hanem én.

– Nem értem, mit mondtál? – mondta szóismétlés egyre ingerültebben.

– Azt mondtam szóism. én voltam! Rendeltem egy olyan gyógyszert, amit a baba nem él túl. – sírva fakadt ki belőlem az igazság.

– És az az oka, hogy többé már nem is lehet gyerekünk? Mert az orvosunk erre sosem tudott magyarázatot adni!

– Már ezerszer is megbántam, amit tettem – bizonygattam legnagyobb ballépésemet. Ez nem annyira bizonygatás. Inkább: „próbáltam enyhíteni legnagyobb ballépésem súlyát”.

– Ne! – válaszolta.

– Viszont amiről nem tudsz, az az, hogy miért tettem! Egy este hazafelé tartva a főnököm behívott az irodájába, hogy szeretne velem beszélni. A beszélgetés helyett viszont elkezdett felém közeledni, próbáltam küzdeni, de erősebb volt. Nem beszéltem szóism. erről senkinek, mert megfenyegetett, ezért is léptem ki onnan. Majd megtudtam, hogy babát várok, és csak az járt az eszemben, lehet, hogy az övé. Mikor megkérdeztem a nőgyógyászt, lehet-e tudni, ki a gyermek apja, azt válaszolta, hogy megállapíthatja, de akár kockázatos is lehet. Ám ez nem érdekelt, csak az, hogy megtudjam, te, vagy ő a gyermekem apja. A vagy elé nem teszünk vesszőt, ha azonos mondatrészeket köt össze. A teszt bebizonyította, hogy nem a tied. Ezután csak undorral tudtam rá gondolni, képtelen lettem volna előtted megjátszani, hogy szeretem azt a gyereket. Ekkor jött az állásajánlat is, ezért könnyű volt a munkahelyi stresszre fogni a vetélést, hisz egy aligazgatóiként nem éppen nyugalmas a hétköznapi élet. Ez a mondatrész értelmetlen. Javaslat: „hisz egy aligazgató élete nem éppen nyugalmas”. A „hétköznapi élete” sántít, vagy „élete” legyen, vagy „hétköznapjai”. Akkor meghoztam életem legrosszabb döntését, de már megbántam, ezt el kell hinned! – vallottam színt zokogva.

– El kellett volna mondanod, ketten megbirkóztunk volna ezzel, ha nem tartod magadban, de te mindig ezt teszed. Azt hiszed, a gondjaidat csak te vagy képes megoldani. A szememben csak egy gyilkos vagy! Edina volt minden álmunk, egy gyerekkel lettünk volna egészek, vagyis úgy tűnik, ez csak az én álmom volt!

Férjem tekintete rideggé változott, majd kiviharzott, Ez így azt jelenti, hogy a férj tekintete viharzott ki. Javaslat. „Férjem rideggé változó tekintettel kiviharzott”. míg a többiek kínos csend közben csendben, vállam megérintve, elhagyták házunkat. Ami egy pár órával ezelőtt barátoktól hemzsegő meleg otthon volt, az most, egy fagyos és magányos hellyé változott. Csak én és a pohár maradtunk.

.

10 Tíz év múlva

.

– Nézz magadra! Szánalmas vagy…

– Én cs cs csak… cs-cs-csak…

– Nem akarom hallani. Azóta Az óta az este óta, mindenkit eltaszítottál, csak a pohár fenekét nem. Nem hiba, csak fura. A pohár fenekét csak a pohárral együtt lehet eltaszítani, így azt írnám inkább: „csak a poharat nem”. Most pedig a volt férjednek kell a rendőrségről kihozni, mert nem tudtad megkülönböztetni egy étterem hallját az illemhelytől.

– Ez Az a nap… – válaszoltam korholására ittasan.

– Igen, ezen azon a napon döntöttél gyermekünk sorsáról nélkülem.

– Már megbántam…

– Nem érdekel. Többé nem akarom, hogy engem értesítsenek, mert nincs senkid!

Ez a mondat rávilágított arra, nincs értelme ennek az egésznek, és válaszút elé állítottam magam. Szánalmas élet, vagy én döntöm el, mikor legyen vége. Döntöttem, és egy kocsi elé vetettem életem.

– Édesem, valami baj van?

– Micsoda?

– Azt kérdeztem, felelsz vagy mersz? De te csak magad elé nézel.

Hála Istennek, csak képzeltem, de nem kockáztatok.

– Inkább merek! – vágtam rá azonnal.

– Na, ez az a régi belevaló csaj – tette hozzá Anita barátnőm.

– Lássuk, drágám, mennyire maradtál belevaló. A legnagyobb félelmed szeretném, ha legyőznéd.

– Nem, nem, ezt tudod, hogy nem teszem meg!

Férjem azt akarta, győzzem le a tériszonyom. Van egy medencénk, és mivel a ő régen műugró volt, elhagyhatatlan kellék a három méter magas itt két szóköz volt, egyet töröltem ugródeszka, de sosem mertem leugrani róla. Most éppen erre kért, pedig tudta, miért van tériszonyom. Édesapám egy épület tetejéről zuhant le, mikor nyolcéves voltam. Éppen édesanyámmal látogattuk meg előléptetése után egy pár nappal, mikor egy szerencsétlen balesetben leesett a félkész irodaépület legfelső emeletéről. Pont előttünk ért földet. Az a látvány örökké beleégett az emlékeimbe, azóta félek a magasságtól. Lábam ledermed már egy létra második fokán is, és pánikroham veszi át az irányítást testem felett. Viszont barátaink unszolására végre beadtam a derekam. Levettem ruháimat, és kiléptem az üvegajtón. A hideg fuvallat megcsapta karomat, ami összerántotta kezeimet.

– Minden rendben lesz, meglátod. Még fel is szabadít.

Egyre közelebb léptem a lépcsőhöz,  mikor felkapcsoltak a reflektor lámpák. vagy reflektor, vagy lámpa Éreztem bőrömön átsuhanni barátaim aggódó tekintetét. Megfogva a korlátot, megtorpantam.

– Nem kell megtenned, ha nem szeretnéd – mondták.

– Épp itt az ideje, hogy szembenézzek a belső félelmemmel.

Döntöttem! Egy szempillantás alatt a tetején találtam magam. Lenézve, mindenki aprónak tűnt, majd minden elhomályosult. Csak a fehér fényekre és a beszélgetésre emlékszem.

– Drágám! Nem lesz semmi baj, meggyógyulsz – nyugtatott férjem kisírt szemekkel, miből tudtam, nagy a baj.

– Ne áltasd magad, se őt! Hallottad az orvost – lépett be Erika a kórterembe.

– A gerince eltört, és a fejét ért ütés okozta agykárosodás miatt örökre lebénult. A teste rabjává vált. Sajnálom, Anna, de ez az igazság. Az orvosok szerint tiszta a tudatod, de a tested sosem fog mozdulni, semmire sem leszel képes, és csak a gépek tarthatnak életben.

Szavai hallatán szívem majd kitört testemből.

10 Tíz év múlva

– Mindjárt meglátjuk, hogy az eszköz képes–e kommunikálni Annával.

– Drágám, hallasz?

– Halál. Halál. Nem élet. Halál! – tudattam akaratom a gép segítségével, mikor megláttam körülöttem minden barátunkat.

– Engedd el őt, Alex, ez az Ő akarata.

A férjem bólintott a doktornak, aki lekapcsolt a gépekről.

– Mind itt vagyunk melletted! Ne félj!

– Köszönöm! – mondtam utolsó erőmmel és a gép segítségével, majd örökre elhagytam rab testem. Inkább börtön.

– Drágám! Valami baj van? Nem akarsz játszani?

– Hogy mi? – kérdeztem ledermedve.

– Tudod, a játék. Felelsz vagy mersz?

Ha beleláthatnál egyes döntéseid következményébe, ha tudnád, hogy egy ártalmatlan kérdés az életedbe kerülhet, mit választanál?

Nagyon komoly témákat felvető, hátborzongató novella. Van benne minden, ami kell ahhoz, hogy a székhez szögezze az olvasót – engem is ideszögezett. Azonban lehetne plasztikusabb. A sok „mondta”, a hétköznapi, egyszerű kifejezések nem segítik elő a hátborzongatást. Inkább mutass a magyarázás helyett, gazdagítsd a szókincsedet, és figyelj a vesszőkre! A téma nagyon erős, a csattanó is a helyén van. Turbózd fel nyelvileg is.

.

.