Beth Flynn: Kilenc perc

Az Ellopott babácskák c. könyv kapcsán már felmerült a dark romance zsáner, jöjjön egy másik ilyen kategóriájú könyv, most a „sötét oldalról”.

Bevallom, azért kezdtem olvasni a könyvet, mert az egyik webshopban a 18-as könyvek között szerepelt, a címkék és a fülszöveg tanúsága alapján pszicho-thriller meg sötétromantikus kategóriába sorolták, és mind a kettő olyan zsáner, ami közel áll a szívemhez.
.

Vajon megmentik? Vagy elmenekül? Kiszabadul élve, ha egyáltalán kiszabadul valahogy?”
.

Ha tényleg arról szólna a könyv, amit a fülszöveg ígér, az írónő egy nagyon mély lelki szenvedésen vezetne végig minket az egy motoros banda mindennapjain keresztül. Meglátásom szerint sajnos a fülszövegbe több érzelmi töltet került, mint az egész könyvbe.

Lehet, hogy az én ingerküszöböm magas, de a könyv nem pszicho-thriller és sötétnek sem nagyon nevezném, attól függetlenül, hogy van benne azért kínzás meg gyilkosság. Annyira szárazan ír az írónő és annyira egydimenziósak a karakterek, hogy a feszültség és a borzongás engem személy szerint elkerült.
.

A mellékkarakterek személyiségéből sem tudunk meg általánosságokon kívül semmit: Grunt okos, Moe néma, mert nincs nyelve, Jen dilis, Blue házas és amúgy nyugodt, Monster meg egy seggfej. Ezt annak ellenére mondom, hogy majdnem mindenki élettörténetét megismerjük. De valahogy nekem nem jött át senki sorsa igazán, hogy mitől is olyan most amilyen.

És a főszereplők! Ginnynek nincs személyisége, ebből adódóan képtelen voltam szeretni, átérezni az érzéseit pedig végképp nem tudtam. Például le van írva, hogy dühös vagy szomorú, de ezt árnyaltabban is ki lehet fejezni, hogy mi, olvasók is beleélhessük magunkat. Grizzt talán még ennyire sem értettem. Bírom a rosszfiúkat, de ő egyáltalán nem került hozzám közel.
.

A végén van egy nagy öncselgáncsoló csavar, ami sejtet valamiféle összeesküvést, de annyira random módon van elénk tárva, és annyira nincs megalapozva a történetben, hogy szerintem simán ki lehetett volna hagyni.

Valószínűleg az a bajom, hogy ezt a történetet egyébként nagyon jól fel lehetett volna tölteni dark elemekkel: pszichológiai tartalommal, drámával, Stockholm-szindrómával, érzelemmel. Úgy érzem, nagy lehetőségeket hagyott ki az írónő. Ha több kifejtést kaptak volna bizonyos események, élmények, vagy még egy szemszöget, jobb lett volna, legalábbis nekem.
.

Elképzelhető, hogy az én elvárásaim magasak, de nem tudtam szeretni ezt a könyvet. Persze biztos lesz, aki igen, de azért figyelmeztetek mindenkit, aki azért veszi a kezébe, hogy pszicho-thrillert olvasson, inkább válasszon mást, mert nagy rá az esély, hogy csalódni fog.