Previous Story
Trivium Egyesület 2018-2019 – Betekintés a kulisszák mögé
Posted On 2018 dec 18
Comment: 0
A 2018-as évre visszatekintve elmondhatjuk, hogy eredményes és mozgalmas évet zárunk.
Sokat dolgoztunk, sok időt és energiát fordítottunk arra, hogy haladjunk az utunkon, de megérte. Új tagokat, új barátokat találtunk, kiváló írókat, remek embereket ismertünk meg, antológiákat adtunk ki, pályázatokat hirdettünk meg, előadásokat tartottunk.
Mindez persze nem sikerülhetett volna szerkesztőink, tagjaink, a meghívott zsűritagok és a külsős segítőink (adminjaink, moderátoraink és IT segítőink) munkája és támogatása nélkül. Hálásak vagyunk érte, ezúton is köszönjük nekik!
.
Rövid visszatekintés után egy kis bepillantást engedünk követőinknek a 2019-es kulisszák mögé.
.
2018
Januárban lezárult a „Grafikai pályázat borítótervek készítésére” című pályázat, majd meghirdettük a „Grafikai pályázat borítótervek készítésre 2.” pályázatot.

Márciusban kihirdettük a „Grafikai pályázat borítótervek készítésére 2.” pályázat eredményét.

Júliusban elkezdődtek a 2017-ben lezajlott „Hallasd a hangod” felolvasó pályázat nyerteseinek felolvasásában elkészült-készülő hangoskönyvek szerkesztése. A megjelenések technikai okok miatt azonban sajnos átcsúsznak 2019-re.
.
.

Októberben kis csúszással megjelent a 100 Mini Történet című antológia, ami egyértelműen az év legütősebb válogatáskötete lett. 71 szerző 100 legjobb írását tartalmazza. A könyvbemutatót október végén tartottuk, ahol a szerzők átvehették a tiszteletpéldányaikat, megrendelt féláras példányaikat, és aki akarta, felolvashatta a műveit.
Novemberben megtartottuk az első Trivium Irodalmi Nap (TIN) összejövetelt Budapesten, a törzshelyünkön, az Üllői úti Bécsiszelet vendéglőben.
.
.
.
.

Decemberben meghirdettük a 2018-as év utolsó pályázatát, a „Trivium Egyesület Szemináriuma felvételi novellapályázatát”.
2019
Év elején indul az egyesület online képzése, a Trivium Egyesület Szemináriuma első kurzusa, amelyre felvételi novellapályázatot hirdettünk. A pályázat január 13-án zárul.
.
Szervezés-szerkesztés alatt áll az egyesület fantasztikus magazinja, amelynek első száma várhatóan tavasszal jelenik meg. Erről kérdőíven kérdezzük leendő íróink és olvasóink véleményét.
.
.
Tervek szerint beindul végre a szerzői kiadást segítő Trivium Könyvklub is.
.
2019-ben több előadást tartunk Budapesten: a TEKILA-programok keretében Fazekas Beáta (író, szerkesztő, elnökhelyettes, japán kultúra kutató) előadássorozatának harmadik részével, Japán úti beszámolójával kezdve valamikor tél végén, a kiadványaink megjelenése után pedig könyvbemutatókkal folytatva.
.
.
2019-ben több pályázatot hirdetünk meg, mint 2018-ban. Január közepén lezárul a Trivium Egyesület Szemináriuma felvételi novellapályázata (a szemináriumi képzés februárban kezdődik), várhatóan akkor lesz a Két világ határán fantasy novella- és regénypályázat novellapályázatos eredményhirdetése is, majd február végén lezárul a regénypályázatos része. A regénypályázat eredményhirdetése májusban várható.
.
Közkívánatra indítunk sci-fi novellapályázatot téma megkötése nélkül – erről is elérhető év végéig egy szavazás a honlapunkon.
A fantasztikus magazinba is pályázat útján lehet majd bekerülni különböző műfajú novellákkal.
Lesz magyar őstörténeti novellapályázat, nem kizárt egy újabb „mini történetek” és krimi sem, és folytatódik a Küzdőtér is immáron Tarja Kauppinen szerkesztésével.
Lesz magyar őstörténeti novellapályázat, nem kizárt egy újabb „mini történetek” és krimi sem, és folytatódik a Küzdőtér is immáron Tarja Kauppinen szerkesztésével.
A pályázatok legjobb műveiből jövőre is antológiákat (és regényeket) adunk ki, és a fantasztikus magazinba is elsősorban kezdő írók művei kerülnek majd meghívott neves írók művei mellett.
.
A 2018-ról átütemezett hangoskönyvek is 2019-ben jelennek meg (először az előkészületben lévők).
.
.

.
2019-ben várható még a honlapunk átalakítása-javítgatása-szépítgetése. Hozzászólásokat továbbra is moderáció után lehet közzétenni.
(A Moderálási elvek a honlapunkon elérhető.)
.
A fantasztikus magazin rovatainak szerkesztői az egyesület tagjai közül kerülnek ki.
.
Januártól ismét nyitva állnak a kapuink leendő tagjaink előtt, akik legalább kétharmados elnökségi hozzájárulással kerül(het)nek felvételre.
(Az Alapszabályunk a honlapunkon elérhető.)
.
Az elérhetőségeink nem változnak.
Pályázatok: palyazatok@triviumnet.hu
Információkérés: info@triviumnet.hu
Általános megkeresés: trivium@triviumnet.hu
.
Reméljük, 2019-ben még több új tagot, barátot és követőt találunk,
még több lehetőséget biztosíthatunk, még több támogatást nyújthatunk
szárnyaikat próbálgató írók számára!
.